Légiósok: Gyurcsó és Mester gólt lőtt, Vinícius Paulót kiállították

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.09.03. 22:28
null
Gyurcsó Ádám (Fotó: AFP, archív)
Lang Ádám csapata, az Omonia 3–2-re legyőzte a Gyurcsó Ádámmal felálló AEK Larnacát a ciprusi labdarúgó-bajnokság szombati mérkőzésén. Gyurcsó gólt lőtt, akárcsak Mester Csaba az osztrák másodosztályban – de ő győzelemnek is örülhetett. Viníciust (Levadiakosz) kiállították Görögországban, Callum Styles győztes meccsen mutatkozott be az angol második ligás Millwallban, győzelemnek volt részese Szalai Attila (Fenerbahce) is, Németh András (Gent) döntetlennek, Szalai Ádám (Basel) pedig vereségnek.

CIPRUS. Mindkét magyar légiós kezdett a szombat esti meccsen, Lang Ádám végig a pályán volt az Omoniában, Gyurcsó Ádámot az 56. percben lecserélték – közvetlenül az után, hogy magabiztosan értékesítette a kezezés miatt megadott tizenegyest. Azzal szépített 2–1-re az AEK, sőt a Gyurcsó helyére beálló Victor Olutanji nemsokára egyenlített is, azonban a 85. percben Fotisz Papulisz bevágta a hazaiak győztes gólját.

Két forduló után az Omonia egy-egy győzelemmel és vereséggel áll, az AEK egy-egy döntetlennel és vereséggel.

1. OSZTÁLY, 2. FORDULÓ
Omonia Nicosia–AEK Larnaca 3–2

GYURCSÓ ÁDÁM 11-ESE

AUSZTRIA. Az Austria Wien II az első győzelmét aratta az osztrák másodosztályban, amihez Mester Csaba idénybeli első góljával járult hozzá. A fiatal támadó kezdett, a 86. percben lecserélték, a Sturm II-ben Tóth Milán végigjátszotta a mérkőzést.

2. LIGA, 7. FORDULÓ
Sturm Graz II–Austria Wien II 1–2

GÖRÖGORSZÁG. Bejnamin Verbic már a 3. percben befejelte a gólt, amellyel a Panathinaikosz legyőzte a Levadiakoszt. A korábbi fehérvári Vinícius Paulo kezdett a vendégcsapatban, nem sokkal a lefújás előtt, a 92. percben megkapta második sárga lapját – kiállították.

A Panathinaikosz mindhárom eddigi bajnokiját megnyerte, a Levadiakosz egy ponttal áll a harmadik forduló után.

SZUPERLIGA, 3. FORDULÓ
Panathinaikosz–Levadiakosz 1–0

ANGLIA
CHAMPIONSHIP (II. o.), 8. FORDULÓ
Millwall–Cardiff City 2–0
Millwall: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést.

BELGIUM
PRO LEAGUE, 7. FORDULÓ
Genk–Sint-Truiden 0–0
Genk: Németh András kezdett, a 65. percben lecserélték.

SVÁJC
SUEPR LEAGUE, 7. FORDULÓ
Sion–Basel 2–1
Basel: Szalai Ádám a 71. percben lépett pályára csereként.

TÖRÖKORSZÁG
SÜPER LIG, 5. FORDULÓ

Fenerbahce–Kayserispor 2–0
Fenerbahce:
Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést, kapott egy sárga lapot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik