Légiósok: Futács - pluszmunka és beszélgetés a menedzserrel

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 11:02
Nigel Pearson, a Leicester City menedzsere elégedett a pluszmunkát végző Futács Márkóval, aki így több szerepet kaphat az angol másodosztályú csapatban. Erről a labdarúgó beszélt a Nemzeti Sportnak.

„Amikor először odamentem Nigel Pearsonhoz, hogy beszélni szeretnék vele, megjegyezte, hogy már várt. Azt hitte, hamarabb megkeresem. Látta rajtam, hogy frusztrált vagyok, mert kevés lehetőséget kapok, viszont dolgozom, pluszmunkát végzek. Az első beszélgetést újabbak követték, amiből leszűrhettem, hogy elégedett velem. A különedzéseket ettől még nem hagytam abba, az utóbbi két bajnoki meccsünkön pedig végre játszottam is, igaz, csereként, de az önbizalmamnak jót tett ez a két bevetés" – mondta Futács Márkó a Nemzeti Sportnak.

A 22 éves csatár másfél hete az Ipswich ellen megszerezte az első bajnoki gólját a Leicester színeiben, amely kedden Leedsben lép pályára. A klub honlapjának meccsbeharangozó cikke szerint elképzelhető, hogy Futács Márkó ezúttal kezdőként jut szóhoz a feljutásra hajtó csapatban.

„A nyári edzőmeccseken rendszeresen futballoztam, gólokat szereztem. Úgy tűnt, sínen vagyok, az első forduló előtt összeszedett térdrepedés azonban mindent átírt. Öt hét kimaradt, a csapat jó passzban volt, nyerte a meccseket, miért változtatott volna a menedzser? Németországban a mellőzés miatt balhéztam, amivel rosszul jártam, tanultam az esetből. A Leicesternél abból a szempontból kicsit rendszeridegen vagyok, hogy a csapat két alacsony, folyamatosan keresztmozgást végző, az üres területeket befutó csatárral játszik. Ezen a téren nem érhetem őket utol, én a termetemnél fogva statikusabb vagyok, de ez nem jelenti, hogy ne versenyeznék velük. A futóedzőnkkel rendszeresen kint maradok edzés után, próbálok ebben a műfajban is előrelépni."

A támadó szerint a pluszmunka a versenyképesség növelésén túl is hasznos számára.

HOGY FUTÁCS MÁRKÓ ELŐRELÉPÉSKÉNT KEZELI-E A LEICESTERHEZ SZERZŐDÉSÉT, MEGTUDHATJA A KEDDI NEMZETI SPORTBÓL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik