Bolla Bendegúz nagyszerűen játszott a Grasshoppersben a sérülése előtt, ám most újra bizonyíthat (Fotó: Imago Images)

 

Amikor október 23-án, az FC Zürich elleni mérkőzés 33. percében Bolla Bendegúz cserét kért (2–2 volt akkor az eredmény, a vége 3–3 lett), még véletlenül sem fordult meg a fejében, hogy legközelebb csak egy hónap múlva léphet pályára. A 22. életévét november 22-én betöltő védő biztos pontnak számított a Wolverhamptontól a nyáron őt kölcsönvevő Grasshoppersben, és joggal bízott benne, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány nemcsak meghívja a San Marino és Lengyelország elleni vb-selejtező mérkőzésre készülő keretbe, hanem lehetőséget is ad neki. A meghívó annak rendje és módja szerint meg is érkezett, arra azonban már nem volt lehetősége, hogy az ötödik meccsét is lejátssza a nemzeti együttesben.

„Egy héttel a Zürich elleni bajnoki előtt a Lausanne vendégei voltunk, s miután az ellenfél egyik játékosa szemből rám csúszott, visszahajlott a térdem   – mondta lapunknak Bolla Bendegúz. – A következő héten nem edzettem, így is elvállaltam a Zürich elleni mérkőzést, ám miután az egyik felszabadító rúgásnál éreztem, nem tökéletes a lábam, jeleztem, nem tudom folytatni. Nem tagadom, rosszul viseltem, hogy nem játszhatok, hiszen jó formában voltam, gólokat szereztem és gólpasszokat adtam, de idővel beletörődtem a helyzetembe, próbáltam arra összpontosítani, hogy minél hamarabb rendben legyek. Szombaton a bajnokságban előttünk álló Lugano ellen csereként visszatérhettem, ki-ki meccset játszottunk, sajnos mi jöttünk ki rosszul belőle – alighanem egy lesgól miatt...”

Bolla Bendegúz a Wolverhamptontól került kölcsönbe a svájciakhoz (Fotó: Imago Images)

A Mol Fehérvártól Angliába igazoló, majd onnan kölcsönbe a svájci bajnokságba szerződő Bolla Bendegúz csapata három bajnokijáról maradt le a sérülése miatt, ám nem elképzelhetetlen, hogy Giorgio Contini vezetőedző vasárnap a St. Gallen elleni bajnokin ismét a kezdő tizenegyben veszi számításba. Az aktuális vetélytárs szép emlékeket ébreszthet benne, hazai pályán 5–2-re győzött ellene a Grasshoppers, arról nem is beszélve, hogy a zürichi klub negyedik gólját ő szerezte.

„Igen, legyőztük a Sankt Gallent az első körben, gólt is szereztem, egyértelműen olyan érzésem van, ez a párharc sokkal jobban alakulhat nekünk, mint az előző heti – folytatta Bolla Bendegúz. – Már csak azért is, mert amíg a Lugano kontrákra rendezkedett be, a Sankt Gallen támadófutballt játszik, így nagyobb területek nyílhatnak előttünk. Még nem tudom, mennyi lehetőséget kaphatok, de mindennap azért dolgozom, hogy az edzőnk számolhasson velem.”

Kíváncsiak voltunk, miként viselte a válogatott védő, hogy a San Marino és a Lengyelország elleni találkozót ki kell hagynia.

„Még a kerethirdetés előtt Marco Rossi megkérdezte, mi van a lábammal, én pedig azt feleltem, rendben leszek. Aztán két nappal a kerethirdetés után az egyik edzésen megint megsérült a térdem, így csak a televízióban követhettem a két meccset. Örültem, hiszen kétszer nyertünk, de közben fájt, hogy nem lehetek ott a többiekkel. Most az a legfontosabb, hogy minden szempontból újra tökéletes állapotba hozzam magam, az év hátralévő három bajnokiján jól szerepeljünk. És persze arra is kíváncsi vagyok, hogy a válogatott milyen csoportba kerül a Nemzetek Ligájában.”