Légiósok: először duplázott Ausztriában a magyar támadó – videó

Vágólapra másolva!
2020.07.19. 14:39
null
Bukta Csaba számára az első 55 perc tökéletesen alakult – utána azonban sajnos megsérült (Fotó: Getty Images)
A két gólt szerző (majd megsérülő) Bukta Csaba vezérletével az FC Liefering 5–2-re legyőzte hazai pályán a Grazer AK-t az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, így őrzi harmadik helyét a táblázaton.


A 19. életévét jövő szombaton (július 25-én) betöltő magyar támadó az első félidőben szerezte mindkét gólját, ezzel csapata a szünetben 2–1-re vezetett. Bukta most először duplázott az osztrák második ligában, amelyben ebben az idényben az eddigi 20 mérkőzésén hét gól és kilenc gólpassz a mutatója. Ezen lehet, hogy az idény utolsó két fordulójában már nem tud javítani, mert – miután a Liefering harmadik találatában is közreműködött, a hazaiak az ő középre passzolt labdája után növelték kétgólosra az előnyüket (3–1) – az első 60 perc végén egy vele szemben elkövetett szabálytalanság során ráesett a vállára, és hordágyon vitték le a pályáról.

A Liefering másik magyarja, Major Sámuel a szünetben állt be.

A legutóbbi öt forduló eredményeit figyelembe véve Bukta Csabáéké a legjobb formában lévő csapat az osztrák másodosztályban, ez idő alatt 13 pontot szereztek (négy győzelem mellett egy döntetlen a mérlegük), és három pont előnnyel a harmadik helyen állnak a tabellán.

BUKTA CSABA DUPLÁJA

AUSZTRIA, 2. LIGA
28. FORDULÓ
FC Liefering–Grazer AK 5–2
Liefering: Bukta Csaba kezdőként duplázott, majd a 60. percben sérülés miatt le kellett cserélni; Major Sámuel a szünetben állt be

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik