Légiósok: Életem legnehezebb alapozásán vagyok túl – Holman

Vágólapra másolva!
2020.02.13. 09:24
null
Holman Dávid mindent megtesz a klubjában a válogatottság érdekében (Fotó: Dömötör Csaba)
Tetemes előnye birtokában is fárasztó alapozás után kezdi el tavaszi szereplését a címvédő pozsonyi csapat, amelynek magyar légiósa már nyári álma valóra váltásán is fáradozik.

 

– A hétvégén elkezdődik a szlovák élvonalbeli bajnokságban is a tavaszi szezon. A Slovannak tizennyolc forduló után már tízpontos előnye van a tabella élén a Zsolna és a Dunaszerdahely előtt. Gondolom, ebben a helyzetben kötelező elvárás, hogy megvédjék bajnoki címüket.
– Igen, a tízpontos előny tetemes, mindenképpen szeretnénk újra megnyerni a bajnokságot, ám a téli felkészülésen nem mutatkozott meg, hogy ilyen jól állunk, minden bizonnyal életem legnehezebb alapozásán vagyok túl – válaszolta lapunknak Holman Dávid, a Slovan Bratislava 26 esztendős, ötszörös magyar válogatott támadó középpályása. – Teljes egy hónapot töltöttünk Törökországban, a beleki edzőtáborban, az első másfél hétben szinte a labdát sem láttuk, a hangsúly az állóképesség fejlesztésén volt. A szakmai stáb komolyan vette a felkészítést, de ez természetes, hiszen a tavaszra is jelentős céljaink vannak, amelyeket szeretnénk elérni. Bízom benne, hogy a kemény alapozásnak meglesz az eredménye.

– Az első tavaszi meccsük szombaton Nagyszombatban lesz a Spartak Trnava ellen. Mit vár azon a mérkőzésen?
– Aki ismeri a szlovák labdarúgást, tudja, hogy a Slovan és a Trnava között van a legnagyobb hagyományú és presztízsű rivalizálás, amikor ez a két csapat találkozik, nem számít az aktuális erőviszony. A nagyszombatiak csak a hatodik helyen állnak, és majdnem kétszer annyi pontunk van, mint nekik, de ilyen meccsen bármi megtörténhet. Biztosan felszívják magukat ellenünk, parázs hangulatra, remek mérkőzésre számítok.

– Csak a győzelemben gondolkodnak, vagy egy ilyen rangadón, tízpontos előny birtokában idegenben a döntetlen is értékes eredménynek tekinthető?
– Egyértelmű, csakis a győzelem jár a fejünkben. Eddig egy vereségünk és három döntetlenünk van az idényben a győztes meccseink mellett, a célunk pedig az, hogy lehetőleg a hátralévő összes találkozónkat megnyerjük, szeretnénk annyi pontot gyűjteni, amennyit csak lehetséges.

– Miután az ősszel tizenkét gólt szerző középcsatáruk, Andraz Sporar a lisszaboni Sportinghoz távozott a télen, öt góljával pillanatnyilag ön a csapat házi gólkirálya. Érez bármilyen terhet?
– Biztosan nem, hiszen én támadó középpályás vagyok, elsősorban nem tőlem várják a gólokat, nekem mindenekelőtt az előkészítés, csapattársaim kiszolgálása a feladatom. Nagyon jó csatárt veszítettünk el Andraz személyében, de biztos vagyok benne, hogy pótolni tudjuk őt, bár természetesen nem lesz könnyű.

– A közelmúltban csatlakozott a kerethez a Magyarországon a Videotonból és a Puskás Akadémiából is jól ismert nigériai csatár, Ezekiel Henty. Ő Sporar helyére érkezett? Változik valamiképp a támadósoruk vagy az ön pozíciója az ő érkezésével?
– Minden jel arra utal, hogy Henty egy az egyben a távozó Sporar helyére érkezett, ő lesz a középcsatár, én pedig mögötte játszom. Nyilván hosszabb időt vesz igénybe a beilleszkedése, de az első benyomások rendkívül pozitívak róla. Remek közösségbe érkezett, hamar megtalálta a helyét.

– Márciusban nagyon fontos mérkőzés vár a válogatottra – sőt reményeink szerint kettő is. Vélhetően önnek is szerep jut az Európa-bajnoki pótselejtezőn. Mennyire veheti biztosra a behívását?
– Mindig is azt vallottam, egy labdarúgónak nincs annál nagyobb megtiszteltetés, mint amikor hazája válogatottjában játszhat, a futballpályán képviselheti országát. Természetesen senkinek sincs bérelt helye Marco Rossi szövetségi kapitánynál, és biztos vagyok benne, mindenki meg akarja mutatni a tavasszal is, hogy ott a helye a keretben. Én is megteszek minden tőlem telhetőt, hogy felhívjam magamra a kapitány figyelmét, és ha megkapom tőle a lehetőséget, igyekszem bizonyítani neki és a szurkolóknak.

– Eljátszik időnként a gondolattal, hogy a telt házas Puskás Arénában Eb-meccset játszik júniusban a világbajnok franciák vagy a címvédő portugálok ellen?
– Hazudnék, ha azt mondanám, nem jut eszembe. Csodálatos élmény volt az új nemzeti stadionban még felkészülési mérkőzésen is pályára lépni Uruguay ellen. Elképesztő hangulat uralkodott, borzongató érzés belegondolni, milyen lenne tétmérkőzésen, ráadásul nagy tornán ott szerepelni lelkes szurkolóink előtt. Szerintem mindannyian eljátszunk a gondolattal, hogy... Túlzás nélkül mondhatom, valóra vált álom lenne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik