Légiósok: Elek aláírta szerződését a Kajrat Almatival – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.07. 20:49
Mint arról korábban beszámoltunk, Elek Ákos a kazahsztáni Kajrat Almatinál folytatja pályafutását. Kedden az orvosi vizsgálatot követően a szerződését is aláírta a magyar középpályás, amely kettő plusz egy évre szól.

2+1 Kairat Almaty
2+1 Kairat Almaty

A Real edzőközpontja sem lehet jobb, mint a Kajraté - Elek

Már csak az eredetileg keddre tervezett orvosi vizsgálat választja el Elek Ákost attól, hogy a Kajrat Almati futballistája legyen. A válogatott középpályás saját bevallása szerint szakmai és anyagi szempontból egyaránt előnyös ajánlatot kapott, ami pedig Almatiban a klubnál fogadta, az teljesen lenyűgözte.


Elöl Arsavin, a háttérben olajmilliók: ide kerül Elek Ákos

 

 

Elek Ákos távozik, Kazahsztánba igazol

A labdarúgó NB I-ben 11., utolsó előtti helyen álló Diósgyőri VTK hivatalos honlapján bejelentette, Elek Ákos a kazah Kajrat Almatihoz távozik. Elek Ákos távozásával másik diósgyőri játékosra kerül a csapatkapitányi karszalag (Fotó: Koncz György) A 2017-es kazah bajnokság szerdán kezdődik, a Kajrat Almati otthon lép pályára a nyitányon, ellenfele az Aktobe lesz.



 


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Busai Attila (Ferencváros), Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Nagy Tibor (Újpest FC), Szarka Ákos (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Egyed Balázs (Cigánd SE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bognár István (Ferencváros), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Lázár Pál (kérésére felbontották a szerződését, szünetelteti pályafutását), Németh Milán (Soproni VSE, szabadon igazolhatóként), Nikházi Márk (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Bacsa Patrik (Kisvárda), Oláh Bálint (ZTE FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Georges Griffiths (elefántcsontparti)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik