Légiósok: Csupán feltettük a pontot az i-re – Ádám Martin a bajnoki címről

Vágólapra másolva!
2022.10.16. 14:16
null
Ádám Martin bajnoki címet ünnepelhetett csapatával (Fotó: Ulszan Hyundai Football Club)
Mint megírtuk, Ádám Martin csapata, az Ulszan Hyundai 2–1-re győzött a Kangvon vendégeként, ezzel 17 év után ismét megnyerte a dél-koreai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (K League 1). A támadót a mérkőzés után sikerült Skype-on elérni, a háttérben jól hallhatóan már megkezdődött az ünneplés.

– Gratulálunk a bajnoki címhez! Milyen volt a pályán ezt megélni?
– Hál' istennek sikerült ismételten jól beszállnom a mérkőzésbe, mondhatni eldönteni megint. Nagyon boldogok vagyunk, kicsit most ünnepelni fogunk, az biztos! – köszönt be Ádám Martin érthetően remek hangulatban.

– Mik a tervek az ünneplést illetően, beveszik Ulszan városát?
– Most sokan elmentek Szöulba, inkább a jövő heti meccs után lesz a nagyobb ünneplés. Most egy ötórás hazaút vár ránk, úgyhogy lesz alkalmunk meginni egy-két sört, ebben biztos vagyok.

– Ismét nagyon jól szállt be a meccsbe, hiszen gólt, gólpasszt jegyzett.
– Amikor bejöttem, éreztem egyből, hogy megváltozott a játék képe. Elkezdtünk nyomni, tudtam, hogy lesz még itt lehetőség.

– A Csonbuk elleni meccs után azt írta, hogy karrierje egyik legszebb pillanata volt. Ez a mai is mellette fog szerepelni?
– Azt gondolom, a bajnokságot nem most nyertük meg, hanem egy hete a Csonbuk ellen. Az a mérkőzés felejthetetlen élmény volt nekem és a csapatnak is. A bajnokság akkor dőlt el, most csupán feltettük a pontot az i-re.

– A videókon az látszik, hogy hatalmas rajongás veszi önt körül, többen magyar zászlókkal szurkolnak.
– Igen, aki látta ezeket a videókat, például a Csonbuk ellen, megnézhette, hogy milyen érzések szabadultak fel ezekből az emberekből. Most is nagyon jól szurkoltak, ahogy minden mérkőzésen, néhányan egészen elmebetegek. Az biztos, hogy a szurkolók is tevékeny részesei voltak ennek a sikernek, értük is nyertük meg a bajnokságot. Nagy köszönet jár nekik.

– Ulszanban is díszpolgár lesz?
– Forráskúton már az vagyok, nekem ez fontosabb, hogy az én kis falumban díszpolgár lettem.

– Hogyan élte meg a dél-koreai kalandot eddig? Mik a további tervek?
– Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog ez elsülni, ilyen gyorsan sikerül beilleszkedni. Hála az égnek a gólgyártás is hamar beindult. Örülök, hogy tudtam tartani a formámat az egész idény során. Szerencsére mind kezdőként, mind csereként hozzá tudtam tenni a csapat játékához. Ennek nagyon örülök.

– Egy mérkőzés van még hátra a bajnokságból.
– Valóban, azt még le kell játszani. Nagyszerű érzés lesz a hazai közönség előtt is megünnepelni a bajnoki címet. Utána hazautazunk Magyarországra, ahol remélhetőleg jön még két válogatott mérkőzés, utána lesz egy kis idő szusszanni.

DÉL-KOREA, K LEAGUE 1
37. FORDULÓ
Kangvon–Ulszan Hyundai 1–2
(Kim De Von 62. – 11-esből, ill. Um Von Szang 75., Ádám 86.)
Ulszan: Ádám Martin a 67. percben csereként lépett pályára, előbb gólpasszt adott, majd a 86. percben győztes gólt jegyzett.

Az élcsoport: 1. Ulszan Hyundai 76 pont – már bajnok, 2. Csonbuk Motors 70, 3. Pohang Steelers 57, 4. Incson 54, 5. Csedzsu 49, 6. Kangvon 49

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik