Légiósok: Callum Styles álma a Premier League, de érdekli a Ferencváros is

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.11.02. 10:27
null
Callum Styles a Ferencvárosban? (Fotó: Árvai Károly)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) az álma a magyar labdarúgó-válogatott játékosának, Callum Stylesnak, ugyanakkor foglalkoztatja az a gondolat is, hogy az Európa-ligában remeklő Ferencvárosban futballozzon.

 

A 22 éves középpályás az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta: a középpálya közepén érzi magát a legjobban, ugyanakkor a válogatottban a szélen is tud játszani. Callum Styles szeptember elején került kölcsönbe az angol másodosztályban szereplő Millwallba a harmadvonalba kiesett Barnsley-ból, másfél hete pedig az első gólját is megszerezte.

A nyári átigazolási időszakra visszatekintve elmondta, hogy maradni akart Angliában és rendszeres játéklehetőséget kapni a fejlődése érdekében. Mint mondta, jól érzi magát a Millwallnál, amely 17 mérkőzés alatt szerzett 26 pontjával kilencedik a 24 együttest felvonultató Championshipben, mindössze két ponttal lemaradva az ötödiktől. Az első két helyezett közvetlenül feljut a Premier League-be, a 3–6. helyen záró csapatok pedig rájátszásban küzdenek meg az élvonalbeli tagságot jelentő további egy pozícióért. Styles szeretné elérni a playoffot és a feljutásért harcolni.

„Az álmom az, hogy a Premier League-ben játszhassak, hiszen klubszinten a legjobb öt bajnokságban lehet a legmagasabb szinten futballozni” – hangsúlyozta.

Előretekintve úgy fogalmazott: jövő nyáron a körülményektől függően meglátja, eligazol-e Anglián kívülre, akár a Ferencvároshoz, amelyet „nagy csapatnak” tart. Kiemelte a zöld-fehérek remek Európa-liga-szereplését, mint mondta, további fejlődési lehetőség lenne számára, ha az El-ben vagy akár a Bajnokok Ligájában szerepelhetne. Elárulta azt is, hogy ezen a nyáron ajánlatot nem tett érte a zöld-fehér klub, ám folytatott egyeztetéseket az ügynökével. Akkor szkeptikusan állt a lehetőséghez, nem kapott visszautasíthatatlan ajánlatot, bár mint leszögezte, azt sosem mondta, hogy ne akarna az FTC-hez igazolni.

„Mostanra viszont egyre izgatottabb vagyok attól a kilátástól, hogy a Ferencvárosban játszhassak, egyre többet jut eszembe ennek a lehetősége” – szögezte le, hozzáfűzve: a Fradi a legnagyobb klub Magyarországon, így egyedül oda szerződne, ha elhagyná Angliát és Magyarországra jönne.

Styles márciusban, Szerbia ellen mutatkozott be a magyar nemzeti csapatban és eddig nyolcszor lépett pályára. Felidézte: szürreális volt számára a júniusi 4–0-s győzelem az angolok felett Wolverhamptonban. Visszaemlékezett arra is, hogy közel voltak a négyes döntőbe kerüléshez a Nemzetek Ligájában, egyúttal reményét fejezte ki, hogy sikerrel veszik az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, csalódottak lennének, ha nem sikerülne kijutniuk a kontinensviadalra a szerb, a montenegrói, a bolgár és a litván együttes alkotta csoportból.

Kitért arra is, hogy már most a nemzeti csapat igazi tagjának érzi magát, és szeretne megtanulni magyarul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik