Légiósok: Bonyolult lenne belemenni, mi miért történt – Varga Kevin

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 08:51
null
Varga Kevin új csapata szerelésével menedzsere, Filipovics Vladan társaságában
A svájci bajnokságban az aranyéremre pályázó, a BL-ben a Ferencvárost búcsúztató Young Boysban játszik a tavasszal Varga Kevin, aki kölcsönbe érkezett a Kasimpasától.

 

Néhány nappal ezelőtt még senki sem gondolta, hogy a magyar szurkolóknak fontos lesz, mit játszik a Young Boys – mostanra viszont változott a helyzet. A svájci bajnokságot az előző négy idényben megnyerő, jelenleg tízpontos hátránnyal harmadik helyezett klub ugyanis a nyárig kölcsönvette Varga Kevint, a Kasimpasa 25 éves, 13-szoros válogatott szélsőjét. Hogy mennyire volt benne a levegőben a váltás, nehéz megmondani, mindenesetre az elmúlt napokban Törökországból már érkeztek olyan hírek, amelyek szerint a DVSC-ből 2020 szeptemberében megvásárolt futballista még a török átigazolási időszak zárása előtt kölcsönbe távozhat. Hallani lehetett török klubok érdeklődéséről, nem lehetett kizárni azt sem, hogy a tavaszra esetleg hazatér, végül azonban a Ferencvárost a Bajnokok Ligája-főtáblától elütő Young Boys lett az új klubja.

(Fotó: Kovács Péter)
(Fotó: Kovács Péter)

„Egy ideje már érezhető volt, opció lehet a kölcsönadásom, s eldőlt, hogy a nyárig a Young Boysban folytatom – mondta megkeresésünkre Varga Kevin, akit a repülőtéren értünk utol. – Hogy miért alakult így? Ezt az idényt beárnyékolta a bokaszalag-sérülésem, ráadásul a csapat rosszul kezdte a bajnokságot. Szerencsére mostanra azért sikerült előrelépni. Rengeteg edzőnk volt, bonyolult lenne belemenni, mi miért történt, de az utóbbi időben kevesebb lehetőséget kaptam, és ez a kölcsönadás volt a legjobb megoldás. Télen nem egyszerű váltani, a legtöbb klubnak megvan a kerete, és bár több lehetőség adódott, a svájci tűnt a legjobbnak. Nagy lehetőséget kaptam, sűrű tavasz vár rám, hiszen a Young Boys célja a bajnokság megnyerése, és persze lesznek válogatott mérkőzések is.”

A berni együttesnek azért volt szüksége szélsőre, mert Christian Fassnacht, a 28 éves svájci válogatott játékos (aki 13 bajnokin kilenc gólt szerzett) megsérült, és nagyjából két hónapig nem lesz bevethető. A BL-rájátszásban a Ferencvárost kétszer is 3–2-re legyőző klubnak a nyáron nem lesz opciója Varga Kevin megvásárlására, így bármilyen jól is alakul az idénye, a nyáron visszatér a török bajnokságban jelenleg 14. helyezett Kasimpasához, amelyhez még egyéves (plusz opció) szerződés köti.

A 2020–2021-es idényben 37 bajnokin szerepelve négy gólt szerzett, alapembernek számított, ebben az évadban 14 találkozón egyet, s az utóbbi időben rendre csereként számoltak vele. A Young Boys jóval nagyobb játékerőt képvisel, mint a Kasimpasa, és abból a válogatott is profitálhat, ha rendszeres játéklehetőséget harcol ki magának.

55 tétmeccsen szerepelve hat gólt szerzett és négy gólpasszt adott a Kasimpasában Varga Kevin

„Miután eldőlt a jövőm, megnéztem az interneten, melyik csapat lesz az első ellenfelünk: nos, a második helyezett Basel jön hozzánk, vagyis rangadó következik, aztán pedig a Bolla Bendegúzt alkalmazó Grasshoppers vendégei leszünk – folytatta Varga Kevin. – A svájci bajnokság legalább olyan erős, mint a török, ám nem húsz, hanem tíz csapat alkotja a mezőnyt, más a lebonyolítás. A Young Boys célja egyértelműen a bajnoki cím megszerzése. A klub sportigazgatójával már beszéltem, egészséges vagyok, a szükséges papírok rendben vannak, a szakmai stábon múlik, mikor számol velem. A családon kívül még senkivel sem beszéltem a váltás óta, de rengeteg üzenetet, bátorítást kaptam, jólesik, hogy sokan bíznak bennem. Jelentős kihívás előtt állok, bízom benne, ezt a szintet is meg tudom ugrani.”

FILIPOVICS: A YOUNG BOYS ELŐRELÉPÉST JELENT
„Mivel Törökországban kedden lejárt az átigazolási határidő, és a Kasimpasa addig szeretett volna minden ügyletet lezárni, az utolsó pillanatban sikerült megegyeznünk – nyilatkozta Varga Kevin menedzsere, Filipovics Vladan az átigazolás kapcsán a Nemzeti Sportnak. – Úgy vélem, ez előrelépés Varga Kevin pályafutásában, aki egyelőre fél évre kerül Svájcba. A Young Boysnak megsérült a válogatott szélsője, és éppen olyan típusú játékost kerestek a helyére, amilyen Kevin. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja kapni a lehetőséget a bizonyításra. Csütörtök délelőtt megvolt az orvosi vizsgálat, ami után Kevin az első edzésén is részt vett. A hétvégén pedig akár már pályára is léphet."

 

Varga Kevin mindent megtesz, hogy megállja a helyét a svájci élcsapatban, jó teljesítménye ismét válogatott meghívót érhet (Fotó: Török Attila)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik