Légiósok: Bogdán a brit nagykövettel közösen jótékonykodik

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 11:32
Bogdán Ádám, a skót Hibernian magyar válogatott kapusa Iain Lindsay brit nagykövettel beszélgetett Budapesten, a válogatott mérkőzések miatt kéthetes szünetben.

A We Love Budapest készített interjút a Liverpooltól kölcsönben a skót első osztályban szereplő 31 esztendős futballistával, valamint a magyar fővárosban élő skót diplomatával.

Bogdán Ádám többek között arról is beszélt, Edinburgh-ban remekül érzi magát, szerinte a skót város és Budapest sokban hasonlít egymásra. A korábbi Vasas-labdarúgó hozzátette, még mindig nagyon hiányzik neki szülővárosa, s amikor csak teheti, Budapesten tölti szabadságát.

A korábban a Boltonban és a Wiganben is megforduló kapus elárulta, terve szerint Budapesten képzeli el életét, de nem lenne ellenére, ha Skóciában telepedne le.

Bogdán élvezi, hogy hosszú idő után ismét rendszeres játéklehetőséghez jut, s több tízezer ember előtt futballozhat hétről hétre.

A magyar játékos és a brit nagykövet jótékony célból találkozott egymással. Bogdán a Hiberniaint erősítő Steven Whittaker, valamint liverpooli klubtársa, Sadio Mané aláírt mezét, no meg persze saját felszerelését és kesztyűjét kínálja fel aukcióra, amelynek bevételéből hátrányos helyzetű magyar gyermekeken kíván segíteni karácsonykor. A jótékonysági rendezvény december 1-jén a Mariott hotelben lesz.

Bogdán ebben az idényben tizenhét tétmérkőzésen lépett pályára új csapatában, hat találkozón nem kapott gólt, összesen pedig huszonkét alkalommal találtak be a kapujába.

A teljes interjút angol nyelven ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik