Légiósok: Az első négy helyből nem engedhetünk – Kleinheisler

Vágólapra másolva!
2020.05.30. 07:11
null
Kleinheisler László (Fotó: Tumbász Hédi)
Kemény ütközetre számít a Rijeka elleni Horvát Kupa-elődöntőben Kleinheisler László, az eszékiek magyar válogatott labdarúgója, aki mindent megtett, hogy a legjobb formában térjen vissza.

 

– Mennyire hiányzott a futball?
– El sem tudom mondani – felelte lapunknak Kleinheisler László, a horvát élvonalban szereplő NK Osijek 26 esztendős válogatott középpályása. – A kényszerszünet idején igyekeztem a legtöbbet kihozni a helyzetből, és mivel itt nem volt kijárási korlátozás – csak a csoportosulást tiltották –, az egyik közeli füves focipályára jártam ki, hogy ne essek ki teljesen a ritmusból. Bár egyedül voltam, a labdavezetést, a kapura lövéseket, az irányváltásokat gyakorolhattam. Ennek is köszönhető, hogy jó erőben vagyok, de így is hosszú volt ez a két és fél hónap. A vírushelyzet miatt a kényszerszünetben sem mentem haza, nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg két hétre karanténba kerüljek. Végig Eszéken készültem, az egyéni edzéstervek mellett különmunkát is végeztem, remélem, lesz eredménye.

– Mennyire viselte nehezen a várakozást és a bizonytalanságot?
– Szinte minden nap ugyanúgy telt. Emlékszem, márciusban utaztunk a Lokomotiva Zagreb elleni bajnokira, szinte már a horvát fővárosban voltunk, amikor megtudtuk, elmarad a meccs, úgyhogy feleslegesen keltünk útra, fordulhattunk vissza. Másnap közölték, egy ideig az edzések is szünetelnek, azt követően mindenki a saját otthonában végezte a feladatokat. Jó formában éreztem magam a szünet előtt, ezért úgy voltam vele, hogy a lehető legjobb állapotban akarok visszatérni, ha egyszer folytatódik a bajnokság. Kicsit monoton volt, ugyanakkor az egészség a legfontosabb, ez egyértelmű.

– Mikor találkozott ismét a társakkal?
– Május elején kezdtük a kiscsoportos edzéseket, eleinte öt játékos tartózkodhatott egy térfélen. Nagyon vártuk, hogy ismét találkozzunk, jó volt megint a pályán készülni, de öt emberrel nem ugyanaz az edzés, mint teljes létszámmal. Szerencsére idővel megkaptuk az engedélyt a normál tréningekre, most pedig már a vasárnapi, Rijeka elleni Horvát Kupa-elődöntőre készülünk.

– A vetélytárs a második, az Eszék pedig az ötödik helyen áll a bajnoki tabellán. Bravúr lenne a döntőbe jutásuk?
– Ilyen hosszú kihagyás után nem számít a tabella. Becsülettel készültünk a meccsre, legfeljebb erőnlétileg kell utolérnünk magukat. A felkészülési időszakban általában négy-öt edzőmeccset játszunk, most mindössze kettőt tudtunk beiktatni, egyik ráadásul egymás közti volt, ami azért nem ugyanaz. Megeshet, hogy a meccs végére a szokásosnál jobban elfáradunk, de mindenkinek össze kell szednie magát, mert a Rijeka kellemetlen ellenfél.

– Miért?
– Rendkívül harcos csapat, a játékosok kilencven percen keresztül erőltetik a párharcokat. Erre fel kell készülnünk, ugyanakkor a zárt kapuk miatt most nem lesznek ott a szurkolók, akik még jobban belehergelik őket ebbe a harcmodorba. A találkozó előtt megbeszéljük, kinek mi a feladata, mit kell tenni a döntőbe jutásért, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

– A folytatásban három-négy naponta játszanak bajnokit. Bírja majd?
– Bírnom kell. Ilyenkor a meccs utáni regeneráció a legfontosabb, ha arra odafigyelünk, nem lesz gond.

– Milyen gyakran tesztelik önöket?
– Három-négy naponta. Elég kellemetlen, de ezt az egy-két percet ki kell bírnunk azért, hogy futballozhassunk.

– Az Európa-liga-selejtezőt érő negyedik hely három pontra van az Eszéktől, a BL-selejtezőt érő második hely pedig ötre. Szíve szerint melyik sorozatban próbálna szerencsét?
– Erre nehéz válaszolni. A Bajnokok Ligájában erősebb ellenfelekkel találkoznánk, ugyanakkor melyik játékos ne akarna abban a sorozatban szerepelni? Azért igazoltam Eszékre, mert olyan csapatban akartam futballozni, amely rendre indul a nemzetközi kupákban, hogy melyikben, az már mindegy. A lényeg, hogy az első négyben végezzünk, és annyi meccset nyerjünk meg, amennyit csak tudunk. Ha ez BL-selejtezőt ér, ott igyekszünk bizonyítani, ha az Európa-ligához lesz elég, abban a sorozatban próbálunk a legmesszebbre jutni. Az első négy hely valamelyikének eléréséből viszont nem engedhetünk. Erős a keretünk, jó játékosok futballoznak Eszéken, de a kényszerszünet előtt valamiért döcögött a szekerünk. Bízom benne, hogy a folytatásban ez változik.

– Mennyi időre lesz szükség, mire ismét visszatérnek a korábban berögzült mozgások és taktikai elemek?
– Ezen a téren is igyekeztem szinten tartani magamat. Külön edzővel dolgozom, az összes meccsünket visszanézzük és taktikai szempontonból elemezzük, mit kellett volna másként csinálnom. Ennek köszönhetően nem sokat felejtettem a szünetben, de leghamarabb vasárnap derül ki, hogy csapatszinten mire vagyunk képesek.

HORVÁT KUPA, ELŐDÖNTŐ
Szombat
20.15:
Slaven Belupo–Lokomotiva Zagreb
Vasárnap
20.15:
Rijeka–NK Osijek
A győztes továbbjut. A döntőt augusztus 1-jén rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik