Videó: Ádám a hosszabbításban duplázott, szinte már bajnok az Ulszan

Vágólapra másolva!
2022.10.08. 11:57
null
Ádám Martin könnyen lehet, hogy a bajnokságot nyerte meg csapatának duplájával (Fotó: Ulszan Hyundai)
Ádám Martin szerezte csapata, az Ulszan Hyundai mindkét gólját a Csonbuk Motors ellen 2–1-re megnyert rangadón, a dél-koreai K League rájátszásában.


Az Ulszan Hyundai ötpontos előnyből várta a második helyezett Csonbuk Motors elleni rangadót, amely négy fordulóval a vége előtt gyakorlatilag a bajnoki címről is dönthetett.

A mérkőzésen jobban játszó Ulszan hátrányba került az első félidőben. Ádám Martin a 75. percben csereként érkezett a pályára. Az igen sok helyzetet hozó hajrában a játékvezető hét perc hosszabbításról döntött, majd a 94. percben egy kezezés miatt a VAR segítségével tizenegyest ítélt a magyar légiós együttesének.

Ádám belőtte a büntetőt (eddig sosem hibázott koreai csapatában), majd még a 100. percben is tartott a találkozó, amikor a válogatott csatár egy szögletből győztes gólt fejelt.

A hátralévő három fordulót így nyolcpontos előnnyel várja az Ulszan Hyundai – Ádám Martin már pedig nyolc góllal büszkélkedhet csapatában.

DÉL-KOREA
K League
, rájátszás
Ulszan Hyundai–Csonbuk Motors 2–1
Ulszan: Ádám Martin a 75. percben állt be, két gólt szerzett.

„Martin lezárt minden nyitott kérdést” – jelentette ki menedzsere
–Mit érzett a másodikgólután?
–Hihetetlen büszkeséget, hiszen Martin jó eséllyel megnyerte ma a bajnokságot a csapatának.
Itthon kevesen tudják, de az Ulszan tavaly az idény vége felé egyetlen hét leforgása alatt bukta el a kupát és a ligát – mondta el a Nemzeti Sportnak Papp Gábor. – Idén aztán a csapat 10 pontos előnye egészen 5 pontig olvadt az elmúlt hetekben, ezért a klubnál egy ideje jóval feszültebb volt a hangulat a szokásosnál. A héten a kupa elődöntőjében a Csonbuk kiejtette Martinékat, míg a mai napon 1–0-ás állásnál lőtávon belül került volna 3 fordulóval a bajnokság zárása előtt. Ennek fényében elég tökös dolog volt odaállni a büntetőhöz a hosszabbításban, és a fejessel Martin lezárt minden nyitott kérdést.
–Nézi a meccseket, milyen a bajnokság?
–Igen, nézem szinte az összes bajnokit. Az iram, a mérkőzések intenzitása kiemelendő, de taktikailag erősen eltér attól, amit Európában megszoktunk. Meglehetősen öncélúak a támadó játékosok, folyamatosan keresik az egy az egy elleni párharcokat, és a lövő pozíciókat, ami néha megnehezíti Martin dolgát a góllövésben. A mai meccs viszont nagyon magas színvonalat képviselt, szerintem ha valaki kíváncsi a kinti ligára, mindenképpen ezt nézze vissza, mert ebben volt minden. A vége elég drámaira sikerült, a képek alapján elképesztő hangulat lehetett a stadionban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik