Légiósok: A sok kapott gólban is van pozitívum - Otigba

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 15:25
Amint arról már beszámoltunk,  a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) szerdai mérkőzésén Otigba Kenneth a 92. percben mentett pontot a Heerenveennek. A magyar utánpótlás-válogatott védő a góljánál fontosabbnak tartotta volna a sikert, de amondó, a sok kapott gólban is van pozitívum.

– Kapásból, félfordulatból bombázott a léc alá. Látva a gólt, edzőjük, Marco van Basten is csettinthetne…

– Tényleg szépre sikeredett, de fontosabb lett volna győzni. Az én feladatom a védekezés, így a legfontosabb az, hogy megállítsam az ellenfelet, hátul hibátlanul teljesítsek, és ne kapjunk gólt.

Jelenleg a hetedik helyen állnak, de ha csak azt nézzük, milyen mérkőzéseken vagy csapatok ellen veszítettek pontokat, vezethetnék is a bajnokságot.
Az utolsó helyezett NEC eddig két csapatot vert meg, az egyik mi vagyunk. A második legtöbb gólt szereztük a bajnokságban, de a gond az, hogy sokat is kaptunk.

– Mit tesznek azért, hogy kevesebbet kapjanak?
– A védekezéssel külön megbeszéléseken foglalkozunk. Ilyenkor ott van a kapus, a négy védő, egy védekező középpályás, Van Basten, a kapusedző, meg még két edző. Átbeszéljük a mozgást, a megfelelő kommunikációt. De abban is van pozitívum, hogy sok gólt kapunk.

Mégpedig?
– Rengeteget tanulhatok. Ha betonbiztos lenne a védekezésünk, senki sem hibázna, nem tudnék annyit tanulni. Fontos a folyamatos fejlődés.

A teljes nyilatkozatot a Nemzeti Sport pénteki számában olvashatja el, amelyet már digitális formában is elérhet!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik