Légiósok: a nap zavarta meg az öngólt vétő Tamás Márkot

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 18:18
null
Tamás Márkot rögtön bedobták a mély vízbe
Tamás Márk, a Slask Wroclaw védője a vasárnapi hibájától eltekintve remek félévet tudhat mögött, alapemberré vált a lengyel élvonal középcsapatában.

 

Vasárnap véget ért a lengyel bajnokság 2019–2020-as idénye, amelynek utolsó fordulójában két magyar futballista lépett pályára. Vida Kristopher a Piast Gliwice színeiben 83 percet kapott a Cracovia (1–1) ellen, Tamás Márk végigjátszotta a Lechia Gdansk (1–2) elleni összecsapást. A vereség a Slask Wroclaw középhátvédjének különösen rosszul eshetett, mivel öngólt vétett, egy szögletet követően fejelt a saját kapujába. Mi okozta a szerencsétlen mozdulatot?

„Ahogy jött be a labda, és felugrottam fejelni, egy pillanatra eltűnt a napban, így máshová érkezett, mint ahová vártam – idézte vissza az öngól előtti pillanatot Tamás Márk. – A társak egyből odajöttek, mondták, hogy ne foglalkozzak a történtekkel próbáltak lelket önteni belém. A lefújást követően szintén sokan kerestek, ma is több hívást kaptam, hogy ne keseredjek el, ilyen hiba bárkivel előfordulhat. Próbálok minél hamarabb túllépni rajta. Szerencsére az utóbbi fél évben rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam.”

Tamás Márk februárban írta alá élete első külföldi szerződését, az Ekstraklasa középcsapata nagy váltás volt a DVTK-hoz képest, de a 26 éves középhátvéd gyorsan beilleszkedett. Harmadik bajnoki mérkőzésén már a kezdőcsapat tagja volt, onnantól minden találkozót végigjátszott. Július 15-én a Jagiellonia ellen gólt is szerzett.

„Amint megérkeztem, hamar a mély vízbe dobtak, de úgy érzem, megálltam a helyem. Ezt bizonyítja, hogy minden mérkőzést végigjátszottam, és időközben szerződést is hosszabbítottak velem. A lengyel élvonal tempója nagyobb a magyarnál, jóval többet kell futni, intenzívebb a játék. Rengeteg a párharc, és kritikusan fontos, hogy minél többet megnyerj, mert a hibákat az ellenfél azonnal kihasználja. A mezőny kiegyenlített, az utolsó helyezett ellen is hatalmas harc dúl a pályán. Örülök, hogy ebben a közegben játszom, folyamatosan fejlődésre ösztönöz.”

A lengyel idény végeztével két hét bajnoki szünet következik. A 26 éves védő nem tervez külföldi nyaralást, szabadidejét Magyarországon, családja körében tölti el, már csak azért is, mert szeretteit a koronavírus-járvány miatt hosszú hónapokig nem látta. S, hogy mi a véleménye korábbi klubja, a DVTK tavasszal mutatott teljesítményéről?

„Az összes NB I-es meccset, amit csak tudtam, megnéztem, természetesen különös tekintettel a diósgyőriek szereplésére. Sajnos a csapat elkapott egy rossz szériát és nem sikerült visszatalálni arra az útra, amire a vírus előtt rátalált a csapat. Jókor jött a nyári szünet, van idő tisztázni a dolgokat, a csapat is átalakul. Bizakodó vagyok a jövőt illetően, szerintem teljesen más DVTK lesz a pályán a következő idényben.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik