Légiósok: a korábbi FTC-játékos, aki első magyarként játszhatott az el Clásicón

Vágólapra másolva!
2021.02.10. 10:16
null
Berkessy Elemér (Forrás: Origo)
Berkessy Elemér a harmincas évek egyik legnépszerűbb magyar focistája volt. A Jegenyének is becézett játékos nevéhez több elsőség fűződik. Első magyarként lépett pályára el Clásicón, azaz a Barcelona–Real Madrid mérkőzésen, valamint ő volt az első külföldi edző az angol Football League-ben – róla ír az Origo.

Berkessy Elemér 1905-ben Nagyváradon született, és itt is kezdett focizni. Fiatal korában több helyi és környékbeli csapatban játszott, így pályára lépett Petrozsényben is, ahová két bátyja után igazolt. A sors fintora volt, hogy a csapat két részre szakadása miatt mégsem focizhattak együtt.

A Fulgerul nevű katonacsapatból szökött meg 1928-ban a Ferencvárosba. Nyolcvanegy alkalommal lépett pályára a zöld-fehér együttesben, és hét gólt lőtt. Háromszor nyert bajnokságot a Ferencvárossal, egy alkalommal kupát, és egyszer a Közép-európai Kupát is sikerült elhódítaniuk. A legendás, százszázalékos teljesítménnyel bajnok Fradinak (1931–1932) egy súlyos sérülés miatt nem lehetett tagja, csupán egy mérkőzést játszhatott abban az idényben

Később Berkessy légiósnak állt, és bár először úgy tűnt Dél-Amerikába szerződik, végül a Barcelona csapatához került, méghozzá Plattkó Ferencen keresztül. A korábbi kiváló kapus, Plattkó edzőként dolgozott Franciaországban és ekkoriban kereste meg a Barcelona. A katalán klub komoly válságban volt, és egykori legendás kapusukban a „szőke magyar medvében" látták a megmentőt. Plattkó hajlott rá, hogy elfogadja a felkínált álláslehetőséget, ám kijelentette, hogy neki egy olyan típusú középpályásra van szüksége, mint Berkessy Elemér.

Így került a korábbi FTC-játékos a katalánokhoz, és így nyílt alkalma pályára lépni a Real Madrid ellen az el Clásicón.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik