Légiósok: a Honvéd korábbi kapitánya Kazahsztánba igazolt

Vágólapra másolva!
2019.01.22. 19:34
null
Hidi Patrik ezúttal Kazahsztánban próbál szerencsét (Fotó: Szabó Miklós)
A kazah bajnokság tavalyi kiírásában 10. helyen záró Irtis Pavlodarban folytatja pályafutását a Budapest Honvédtól január elején távozó Hidi Partik. A 28 esztendős középpályás, aki korábban Spanyolországban is légióskodott, azt reméli, Kazahsztánból a válogatottba is be tud majd kerülni.

„Bíztam benne, hogy idővel ismét légiósnak állhatok, a Honvéddal így is egyeztünk meg a visszatérésem idején, hogy amennyiben külföldi lehetőség adódik, elengednek. Korrekt módon tartották is az egyezséget, amit köszönök, ahogy hálás vagyok az itt eltöltött időszak miatt is, hiszen újra sikerült játékba lendülnöm” – idézi a labdarúgót a Hidi menedzsmentje által a Nemzeti Sportnak küldött közlemény.

„Nemrég édesapa lettem, családom van, immár az is fontos volt, hogy olyan szerződést írjak alá, amely pénzügyileg is előnyös. Ugyanakkor olyan klubot hoztak a menedzsereim, melynek komoly ambíciói vannak, a Pavlodar kazah élcsapattá akar válni, Európa-liga-indulást érő pozíció az idei cél. Szimpatikus ez az optimista hozzáállás, és megtisztelő, hogy ezt az eredményt velem a keretben látják megvalósíthatónak. Ez a liga vélhetően más futballkultúra, mint ahol eddig megfordultam, de éppen ezért izgalmas és egyben kihívást jelent számomra.”

Hidi hozzátette, a klub kispadján ülő Dimitar Dimitrov eddigi sikerei is fontos szerepet játszottak a döntésében.

„Tapasztalt edző irányítja az együttest, aki a Ludogoreccel már lépett tovább El-csoportból. Szüksége volt egy olyan típusú középpályásra, mint amilyen én vagyok. Szeretném bizonyítani, hogy nem véletlenül esett rám a választása, és bár ezúttal nem nyugat felé vettem az irányt, remélem, hogy nem kerülök ki Marco Rossi látóköréből. Hosszú felkészülés vár rám, hiszen a bajnokság rajtjáig Törökországban edzőtáborozunk majd" – tette hozzá a futballista, aki ősszel tíz bajnoki lépett pályára a Budapest Honvédban.

Hidi nyáron tért haza Spanyolországból, ahol a Real Oviedo légiósa volt, ám a 2017–2018-as idényben csak 14 mérkőzésen jutott szóhoz a másodosztályban.

Új csapata, az Irtis Pavlodar a 10. helyen végzett 2018-ban a kazah pontvadászatban, így osztályozón kellett megőriznie élvonalbeli tagságát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik