Dárdai Mártont nagyon dicsérte edzője, Labbadia (Fotó: AFP)

 

Mint ismert, Dárdai Pál középső fia, a német utánpótlás-válogatott Dárdai Márton szombaton, 18 évesen és 269 naposan bemutatkozhatott a német élvonalban: a tehetséges védő a 92. percben csereként állt be a csapatkapitány Dedryck Boyata helyére az Augsburg elleni bajnokin.

A mérkőzés után Bruno Labbadia, a Hertha BSC vezetőedzője elismerő szavakkal illette a debütáló Dárdait.

„Márton kiváló bal lábbal rendelkezik, jól építi fel a játékot, folyamatosan tanul, kíváncsi személyiség, aki ráadásul fizikailag ismét fejlődött – idézi a berliniek trénerét a Kicker. A szakember Dárdai bemutatkozásáról úgy vélekedett, logikus volt. – Szeretünk vele dolgozni, remélem, még tovább fejlődik, mivel döntő fontosságú, hogy a hozzá hasonló fiatalok a továbbiakban is azon dolgozzanak, hogy jobbak legyenek. A motiválás és a bátorítás a mi feladatunk, de saját maguknak kell átlépniük azt a bizonyos ajtót.”

Labbadia a nyilatkozatában viccesen megdicsérte Dárdai Pált is. 

„Ha belegondolok az elmúlt hét hónapba, amit Mártonnal együtt dolgoztunk, azt kell mondanom, hogy ő nagyon »tiszta«, jó srác, akit az édesanyja biztosan jól nevelt, mert az édesapjáról nem tudok – fűzte hozzá nevetve a szakember, aki természetesen jól ismeri Dárdai Pált, kapcsolatuk nagyon jó.

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ
Augsburg–Hertha BSC 0–3 (Cunha 44. – 11-esből, Lukebakio 51., Piatek 85.)