Légiósok: a Hamburg is beállt Németh András kérői sorába

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 18:18
null
Németh valószínűleg már nem viseli többet a Genk mezét (Fotó: AFP)
Németh András még december elején került ki a Genk első csapatának a keretéből, s azóta több klubbal is szóba hozták a 20 éves, egyszeres válogatott támadót – szerdán éppen a német másodosztályban feljutásért küzdő Hamburggal boronálta össze a tekintélyes német szaklap, a Kicker.

 

Németh tavaly decemberben került ki a belga listavezető Genk első csapatának keretéből, s a klub második keretéhez irányították, ám kedd este már ott sem kapott lehetőséget.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy Németh az angol másodosztályú Sunderlandhez igazolhat még a télen, ám az a lehetőség kútba esni látszik, mivel klubja nem akarja elengedni a nyáron lejáró szerződésű támadóját.

Ennek fényében érdekes a Kicker szerdai híre, miszerint a német másodosztályban második helyen álló Hamburg szeretné leigazolni Németh Andrást – nem tudni, hogy a belga elöljárók álláspontja mennyit változott az elmúlt egy hétben.

A német lap szerint a Hamburg Némethért továbbra is a Sunderlanddel versenyez, miközben arról ír, hogy „Németh továbbra sem újítja meg szerződését a Genkkel”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik