Légiósok: a Fenerbahce új szerződést kínál Szalai Attilának – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.07. 11:08
null
Szalai Attila (Fotó: AFP)
Török lapértesülés szerint a Fenerbahce új szerződést kötne Szalai Attilával, az együttes magyar válogatott labdarúgójával.

 

A Fenerbache vezetői március végén, a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetben találkoznak Szalai Attila képviselőivel – számolt be róla a sporx.com.

Úgy tudni, az isztambuli klub új megállapodást kötne a 24 esztendős védővel, akit a közelmúltban több európai topklubbal, például a Chelsea-vel is szóba hoztak. Állítólag az új szerződés értelmében Szalai évi 500 ezer eurós fizetése 1 millióra emelkedne, kivásárlási ára pedig 30 millió euró lenne.

Szalai – akinek a jelenlegi szerződése 2025-ig szól – a mostani idényben 37 tétmérkőzésen játszott a Fenerben, ebből 32-szer kezdőként, összesen egy gólt szerzett és két gólpasszt adott. A korábbi Mezőkövesd-játékos a magyar válogatott legutóbbi 16 találkozóját végigjátszotta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik