Légiósok: „A bajnokság remek színvonalú, a stadionok eszméletlenek”

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 09:35
null
Vida Kristopher februárban házi gólkirályként hagyta el a dunaszerdahelyieket (Fotó: Dömötör Csaba)
Vida Kristopher eseménydús idényen van túl, a DAC legeredményesebb futballistájaként váltott menet közben, a lengyel bajnoki címvédő Piast Gliwicével pedig a hatodik helyről a harmadikig kapaszkodtak, így két bronzéremmel gazdagodott a 2019–2020-as kiírásokban. A futballistával a sportolunk.sk készített hosszabb interjút.

 

„Rendhagyó és egyben nagyon érdekes volt ez az elmúlt fél év. Nem számítottam arra, hogy az igazolásom után két héttel minden megáll és karanténba kell vonulni. Nehéz időszak volt, de a visszatérés után jól folytattuk a bajnokságot. Nekem is alapemberré sikerült válnom és rengeteg percet tudtam a pályán tölteni. Rengeteg mindenben fel kellett venni a ritmust, nem vagyok teljesen elégedett a saját teljesítményemmel, de ez a fél év arra nagyon jó volt számomra, hogy a következő szezont a kezdetektől beilleszkedve, teljes erőbedobással tudjam végezni” – kezdte a sportolunk.sk-nak adott interjúját Vida Kristopher.

A 25 éves támadó hétszer volt eredményes a dunaszerdahelyieknél, így házi gólkirályként váltott február végén. Elmondása szerint elégedettek a klubnál, hogy sikerült ismét a dobogón végezni, új együttesénél pedig minden téren azt kapta, amit várt.

„A csapat fantasztikus, a közeg nagyon jó. A bajnokság remek színvonalú, agresszív, nagy iramú. A stadionok eszméletlenek.”

A tervezett céljait elmondása szerint elérte, a vírus miatti leállás után egyre jobb formába lendült, csapattársai pedig befogadták. A két liga közötti differenciát firtató kérdésre elmondta, úgy érzi, a lengyel élvonal színvonala jobb, mint a szlováké.

„Sok téren különbözik a két bajnokság. A stadionok mérete és telítettsége, a közvetítés minősége, de a liga színvonala is, úgy gondolom, jobb és magasabb a szlovákénál. A pályán rengeteget kell futni, nagy iramú mérkőzések vannak, és fizikailag megterhelők.”

A futballistát az elmúlt fél év pozitívumairól és negatívumairól is faggatták.

„Pozitívum a rengeteg játékperc és a két dobogós helyezés. Negatívum mindenképpen a koronavírus-helyzet. Nehéz időszak volt, két hónapig család és edzés nélkül teljesen egyedül voltam” – felelte Vida, aki reméli, a DAC és a Piast Gliwice is minél tovább tud jutni az Európa-liga következő kiírásában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik