Légióskörkép: remek hét – Kleinheislert magyar Messinek nevezték!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.03. 11:42
null
Kleinheisler László remek formában futballozik Eszéken: mólt héten előbb megválasztották szeptember hónap legjobbjának a klubjában, majd gólt szerzett a Lokomotiva Zagreb ellen (Fotó: NK Osijek)
Jó hetet zártak a légiósként szereplő magyar labdarúgók, kiváltképp a válogatott játékosok – többen azt követően, hogy a nemzeti csapattól visszatértek klubjukba.

Ádám Martin csereként beállva, 11-esből szerezte meg a hatodik gólját a dél-koreai élvonalban – csapata, az Ulszan Hyundai 3–0-ra győzött idegenben. Kleinheisler Lászlót az NK Osijek szurkolói a napokban megválasztották szeptember hónap legjobbjának, majd szombaton a Lokomotiva Zagreb ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen fejjel talált a kapuba, 11 tétmeccsen öt gólnál (és négy gólpassznál) jár az idényben (a bajnokságban a negyedik gólját érte el).

Ugyanakkor csapata második gólja előtt ő indította sarokkal a csapattársát, ami után a horvát élvonalra szakosodott Everything About HNL már magyar Messinek titulálta.


Az elismerésekben az MLS-ben légióskodó magyar támadóknak is volt része, Gazdag Dánielt (Philadelphia Union) és Sallói Dánielt (Sporting Kansas City) is jelölték az alapszakasz legértékesebb játékosának járó MVP-címre, utóbbi pedig egy gólpasszal köszönte ezt meg csapata 1–0-s, Seattle elleni sikere alkalmával. (Az olasz másodosztályú Pisában Nagy Ádám, a belga Genkben csereként beállva Németh András adott gólpasszt.)

Kerkez Milos a második, holland élvonalbeli góljával vette ki a részét az AZ Alkmaar 4–1-es sikeréből a Groningen ellen.

Cipruson az AEK Larnaca Gyurcsó Ádám bombagóljával kezdte meg a gólgyártást az Anorthoszisz ellen, végül 4–0-ra megnyert bajnokin. Gyurcsónak tétmeccsen ez volt az ötödik gólja az idényben, ebből kettőt szerzett a bajnokságban.

Svájcban pedig Bolla Bendegúz góljával mentett pontot a Grasshoppers a bajnoki címvédő, de jelenleg utolsó helyen álló Zürich ellen. A válogatott védő ebben a bajnoki idényben először volt eredményes: a tizenhatos vonaláról, balról lőtt a jobb felső sarokba.

PROFI, ÉLVONALBELI VAGY MÁSODOSZTÁLYÚ BAJNOKSÁGBAN SZEREPLŐ MAGYAR LÉGIÓSOK, VOLT VAGY JELENLEGI FELNŐTT-, ILL. U-VÁLOGATOTT JÁTÉKOSOK

SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK

OROSZ KUPA
Ural–Torpedo Moszkva 1–0
Torpedo Moszkva: Koszta Márk a 75. percben lépett pályára, a 85.-ben tizenegyest hibázott

ROMÁN KUPA
CSM Alexandria–FK Csíkszereda 1–1, 11-esekkel 4–2
Csíkszereda: Jelena Richárd végigjátszott, sárga lapot kapott, kihagyta a 11-esét a 11-es rúgások során; Kelemen Dávid kezdett, sárga lapot kapott, a 106. percben lecserélték, Tajti Balázs a 70. percben állt be.

OKTÓBER 1., SZOMBAT

ANGLIA
Championship (II. osztály)
Blackburn–Millwall 2–1
Millwall: Callum Styles kezdőként lépett pályára, a 79. percben lecserélték.

League One (III. osztály)
Milton Keynes–Peterborough 2–3
Peterborough: Bodnár Gergő nem volt a keretben.

National League (V. osztály)
Chesterfield–Maidenhead United 1–2
Maidenhead United: Gyollai Dániel végig a pályán volt.

AUSZTRIA
Bundesliga
Salzburg–LASK 1–1
LASK: Kecskés Ákos a 87. percben állt be.
Austria Lustenau–Wolfsberger AC 1–3
Lustenau: Tiefenbach Dániel sérült.

2. Liga (II. osztály)
Grazer AK–Sturm Graz II 1–1
Sturm Graz II: Tóth Milán végig a pályán volt.
Admira Wacker–Liefering 3–1
Liefering: Berki Marcell nem volt a keretben, Tóth Balázs a kispadon ült.

BELGIUM
Jupiler League
Oostende–Genk 1–2
Genk: Németh András a 81. percben állt be csereként, a 88. percben gólpasszt adott.

1B Pro League (II. osztály)
Lommel–RWDM 45 2–1
Lommel: Vancsa Zalán kezdőként 59 percet játszott.

CIPRUS
I. osztály
Doxa–Omonia Nicosia 0–2
Omonia: Lang Ádám végigjátszotta a mérkőzést.
AEK Larnaca–Anortoszisz 4–0
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám kezdőként 67 percet játszott, ő szerezte csapata első gólját.

DÉL-KOREA
K-LEAGUE
34. FORDULÓ

Incheon–Ulszan Hyundai 0–3
Ulszan Hyundai: Ádám Martin a 76. percben csereként lépett pályára, a 84. percben tizenegyesből szerezte meg csapata harmadik gólját

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Charlotte–Philadelphia Union 4–0
Philadelphia Union: Gazdag Dániel végigjátszotta a meccset, a 79. percben sárga lapot kapott.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Lamia–Levadiakosz 1–0
Levadiakosz: Vinícius Paulo végig a pályán volt.

HOLLANDIA
Eredivisie
Groningen–AZ Alkmaar 1–4
AZ Alkmaar: Kerkez Milos kezdőként 89 percet játszott, ő szerezte csapata harmadik gólját, sárga lapot kapott.

HORVÁTORSZÁG
1. HNL
NK Osijek–Lokomotiva Zagreb 4–1
Eszék: Kleinheisler László végigjátszotta a mérkőzést, gólt szerzett.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Frankfurt–Union Berlin 2–0
Union Berlin: Schäfer András az 57. percben állt be.
Freiburg–Mainz 2–1
Freiburg: Sallai Roland sérült
RB Leipzig–VfL Bochum 4–0
RB Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszotta a talákozót, Szoboszlai Dominik kezdett, a 73. percben lecserélték.

OLASZORSZÁG
Serie B
Parma–Frosinone 2–1
Parma: Balogh Botond a kispadon ült.
Perugia–Pisa 1–3
Pisa: Nagy Ádám végig a pályán volt, a 4. percben gólpasszt adott.

SVÁJC
Super League
FC Basel–St. Gallen 3–2
FC Basel: Szalai Ádám a kispadon ült.
Grasshoppers–Zürich 1–1
Grasshoppers: Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést, ő szerezte csapata egyetlen gólját (a 49. percben), és egy sárga lapot is kapott (a 19. percben).

SZLOVÉNIA
Druga Liga (II. osztály)
Fuzinar–Nafta 2–1
Nafta: Fehér Barnabás gólt szerzett.

TÖRÖKORSZÁG
1. Lig (II. osztály)
Pendikspor–Göztepe 3–0
Pendikspor: Nikolics Nemanja a kispadon ült, Ugrai Roland nem volt a keretben.

OKTÓBER 2., VASÁRNAP

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig (I. osztály)
Sivasspor–Hatayspor 1–2
Hatayspor: Varga Kevin a szünetben állt be.
Besiktas–Fenerbahce 0–0
Fenerbahce: Szalai Attila kezdőként végigjátszotta a meccset.

AUSZTRIA
Bundesliga (I. osztály)
Ried–Altach 2–3
Altach: Bukta Csaba a 81. percben állt be csereként.

CIPRUS
I. osztály
Akritasz–Arisz 0–3
Akritasz: Onódi Ákos a kispadon ült.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Sporting Kansas City–Seattle Sounders 1–0
Sporting Kansas City: Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést, gólpasszt adott a 41. percben

HORVÁTORSZÁG
Prva HNL (I. osztály)
Rijeka–Hajduk Split 0–1
Hajduk Split: Lovrencsics Gergő a kispadon ült, nem állt be.

OROSZORSZÁG
Premjer-liga (I. osztály)
Voronyezs–Torpedo Moszkva 2–2
Torpedo Moszkva: Koszta Márk a kispadon ült, nem állt be.

ROMÁNIA
Superliga
FC Hermannstadt–Sepsi OSK 1–2
Sepsi: Varga Roland az 56. percben állt be csereként, Tamás Márkot nem nevezték.

Liga 2 (II. osztály)
FK Csíkszereda–Metaloglobus Bukarest 2–0
FK Csíkszereda: Jelena Richárd a pdon ült, nem állt be, Kelemen Dávid kezdett, gólt fejelt,a 82. percben lecserélték, Tajti Balázst nem nevezték.

SZLOVÁKIA
Fortuna Liga (I. osztály)
Slovan Bratislava–Podbrezova 3–1
Slovan: Holman Dávid sérült, nem nevezték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik