Légióskörkép: két gólpassz és bombagól – Kleinheisler pazar formában

Vágólapra másolva!
2021.05.17. 08:54
null
Kleinheisler László remek hetet zárt (Fotó: nk-osijek.hr)
Ahogy olvasóink megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiós labdarúgóink előző heti teljesítményét. Tekintse át, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

Megszerezte első gólját a ciprusi labdarúgó-bajnokságban Vinícius Paulo, az APOEL hétszeres magyar válogatott labdarúgója. A 31 éves középhátvéd – aki a magyar válogatottban legutóbb 2018 novemberében szerepelt – január óta futballozik Cipruson, ahol eddig 11 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Egy gólpassza korábban volt már.

Nagyszerű hetet zárt a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az NK Osijek és két magyar légiósa, Gyurcsó Ádám, valamint Kleinheisler László: az eszéki csapat a Sibenik ellen 3–0-ra, míg az NK Lokomotiva Zagreb ellen 2–0-ra nyert, de már az első sikerrel bebiztosította a bajnoki ezüstérmet. Gyurcsó az első meccsen betalált, Kleinheisler gólpasszt adott, utóbbi a hétvégi bajnokin is villant: ekkor az assziszt mellé egy óriási gól is összejött. A magyar középpályás öt gólnál és ugyanennyi gólpassznál jár a bajnokságban.

KLEINHEISLER GÓLJA

Nem ment az RB Leipzignek, a Dortmund nyerte a Német Kupa fináléját: a BVB 4–1-re legyőzte a Gulácsi Péterrel felálló, Willi Orbánt a kispadon tartó lipcsei együttest, amely három év elteltével kapott ismét négy gólt.

A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) felsőházi rájátszásának 9. fordulójában a DAC idegenben 1–1-es döntetlent játszott az AS Trencínnel, míg a Slovan Bratislava 4–0-s győzelmet aratott Aranyosmaróton, így a pozsonyi együttes az utolsó kör eredményeitől függetlenül biztossá tette a bajnoki címét. A dunaszerdahelyieknél Schäfer András a 76. percig volt a pályán, a Slovanban Holman Dávidnak ennél egy perccel jutott kevesebb.

Megszerezte második gólját az MLS 2021-es kiírásában Sallói Dániel: a Sporting Kansas City támadója a Vancouver Whitecaps ellen segítette 3–0-s győzelemhez csapatát.

MÁJUS 10., HÉTFŐ

CIPRUS, 1. DIVISION
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ

Omonia Nicosia–Apollon Limassol 1–1
Omonia: Lang Ádám végigjátszotta a meccset, és a 44. percben sárga lapot kapott.
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ
Karmiotissza–APOEL 1–6
APOEL: Vinícius Paulo végigjátszotta a mérkőzést, csapata 3. gólját szerezte, először volt eredményes az APOEL játékosaként tétmeccsen.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
29. FORDULÓ

Raków–Piast Gliwice 1–0
Piast:Vida Kristopher kispados volt, nem cserélték be.

MÁJUS 11., KEDD

ARAB EMÍRSÉGEK, UAE LEAGUE
26. FORDULÓ
al-Ain–al-Hatta 1–0
al-Hatta: Koman Vladimir nem volt tagja a keretnek.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ
Ried–Admira 0–0
Ried: Borsos Filip nem volt tagja a keretnek.
St. Pölten–Altach 3–3
St. Pölten:Majnovics Martin nem volt tagja a keretnek; Altach: Bukta Csaba sérült.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
34. FORDULÓ
NK Osijek (Eszék)–Sibenik 3–0
Osijek: Gyurcsó Ádámot a 77. percben cserélték be, a 93. percben gólt szerzett; Kleinheisler László kezdett, a 65. percben gólpasszt adott, a 77. percben lecserélték.

KÍNA, SUPER LEAGUE
4. FORDULÓ

Talien Pro–Tiencsin Csinmen Tigers 1–0
Tiencsin: Kádár Tamás végig a pályán volt.

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
32. FORDULÓ
CD Nacional–Benfica 1–3
Nacional:Bobál Gergely nem volt tagja a keretnek.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
34. FORDULÓ
Basel–Lugano 2–0
Lugano: Kecskés Ákos nem volt tagja a keretnek.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
41. FORDULÓ
Fenerbahce–Sivasspor 1–2
Fenerbahce: Szalai Attila kezdett, a szünetben lecserélték.
Genclerbirligi–Göztepe 5–3
Göztepe:Megyeri Balázs nem volt tagja a keretnek.
Kasimpasa–Ankaragücü 3–1
Kasimpasa: Varga Kevin sárga lapos eltiltás miatt nem volt tagja a keretnek.

MÁJUS 12., SZERDA

AUSZTRIA, 2. LIGA
28. FORDULÓ

Grazer AK–Austria Lustenau 2–0
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel nem volt a meccskeretben.
Liefering–Klagenfurt 2–3
Liefering: Major Sámuelt nem cserélték be.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Houston Dynamo–Sporting Kansas City 1–0
Sporting: Sallói Dániel a 20. percben állt be.

OLASZORSZÁG, SERIE A
36. FORDULÓ

Lazio–Parma 1–0
Parma: Balogh Botond az egész meccsen a kispadon ült, Kosznovszky Márkot nem nevezték a mérkőzésre.
Torino–Milan 0–7
Torino: Horváth Krisztofer nem volt a meccskeret tagja.

MÁJUS 13., CSÜTÖRTÖK

AUSZTRIA, 2. LIGA
28. FORDULÓ

Rapid Wien II–Austria Wien II 1–1
Austria Wien II: Mester Csabát az 59. percben lecserélték.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
33. FORDULÓ

Heracles–Feyenoord 1–1
Heracles:Szőke Adriánt nem cserélték be.

NÉMETORSZÁG, NÉMET KUPA
DÖNTŐ
RB Leipzig–Dortmund 1–4
Leipzig: Gulácsi Péter végig a pályán volt, Willi Orbánt nem cserélték be, Szoboszlai Dominik sérült, nem volt tagja a keretnek.

MÁJUS 15., SZOMBAT

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ
Altach–Ried 3–0
Altach: Bukta Csaba sérült.
Ried: Borsos Filip kispados volt, nem cserélték be.
Austria Wien–St. Pölten 2–1
St. Pölten:Majnovics Martint nem nevezték a mérkőzésre.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ
Philadelphia Union–New York RB 1–0
Philadelphia Union: Gazdag Dánielt nem nevezték a mérkőzésre.
Minnesota–FC Dallas 1–0
FC Dallas: Schön Szabolcs a 66. percben állt be.

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
Larisza–PASZ Jannina 2–0
Larisza: Nagy Gergely kispados volt, nem lépett pályára.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
35. FORDULÓ
NK Lokomotiva Zagreb–NK Osijek (Eszék) 0–2
Osijek: Kleinheisler László végig a pályán volt, gólt lőtt, gólpasszt adott; Gyurcsó Ádám a 79. percben lépett pályára csereként.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
33. FORDULÓ

Freiburg–Bayern München 2–2
Freiburg: Sallai Roland kezdett, sárga lapot kapott, a 61. percben lecserélték.

OLASZORSZÁG, SERIE A
37. FORDULÓ

Spezia–Torino 4–1
Torino: Horváth Krisztofer nem volt kerettag.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
35. FORDULÓ
Lugano–Sion 3–1
Lugano: Kecskés Ákos sérült.

SZERBIA, SZUPERLIGA
37. FORDULÓ

Partizan Beograd–FK Vozsdovac 3–0
Partizan: Holender Filip kezdett, a 60. percben lecserélték.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ
Zlaté Moravce–Slovan Bratislava 0–4
Slovan:Holman Dávid kezdett, a 75. percben lecserélték.

Trencin (Trencsén)–DAC (Dunaszerdahely) 1–1
DAC: Schäfer András kezdett, a 75. percben lecserélték; Vida Máté kispados volt, nem állt be, míg Kalmár Zsolt sérült.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
42. FORDULÓ
Kayserispor–Fenerbahce 1–2
Fenerbahce: Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést.
Göztepe–Besiktas 1–2
Göztepe:Megyeri Balázs nem volt a meccskeret tagja.
Sivasspor–Kasimpasa 2–1
Kasimpasa: Varga Kevin kezdett, a szünetben lecserélték.

URUGUAY, APERTURA
1. FORDULÓ
Montevideo Wanderers–Boston River 1–0
Wanderers: Vadócz Krisztián végigjátszotta a mérkőzést.

MÁJUS 16., VASÁRNAP

AUSZTRIA, 2. LIGA
29. FORDULÓ

Austria Lustenau–Liefering 2–4
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel nem volt a keretben; Liefering: Major Sámuel a kispadon ült.
BW Linz–Austria Wien II 4–0
Austria Wien II: Mester Csaba kezdett, a 64. percben lecserélték.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Sporting Kansas City–Vancouver Whitecaps 3–0
Sporting: Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést, gólt szerzett a 28. percben.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
34. FORDULÓ

AZ Alkmaar–Heracles 5–0
Heracles:Szőke Adrián a kispadon ült.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
30. FORDULÓ

Legia Warszawa–Podbeskidzie 1–0
Podbeskidzie: Kocsis Gergő nem volt a keretben.
Piast Gliwice–Wisla Kraków 2–3
Piast:Vida Kristopher a kispadon ült.
Slask Wroclaw–Stal Mielec 1–1
Slask:Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
33. FORDULÓ

Mainz–Dortmund 1–3

Mainz:SzalaiÁdám a 72. percben állt be csereként.
RB Leipzig–Wolfsburg 2–2
Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszották a mérkőzést, Szoboszlai Dominik sérült.
2. BUNDESLIGA
33. FORDULÓ

Nürnberg–Bochum 1–1
Bochum:Novothny Somaa kispadon ült.

OLASZORSZÁG, SERIE A
37. FORDULÓ

Parma–Sassuolo 1–3
Parma: Balogh Botond a kispadon ült, Kosznovszky Márk nem volt a keretben.

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
33. FORDULÓ
Famalicao–CD Nacional 3–0
Nacional:Bobál Gergely a kispadon ült.
SEGUNDA LIGA
32. FORDULÓ

Académica–Benfica B 1–0
Benfica B:Csoboth Kevin a kispadon ült.

MÁJUS 17., HÉTFŐ

CIPRUS, 1. DIVISION
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 11. FORDULÓ
19.00:
Doxa–APOEL
APOEL: Vinícius Paulo

KÍNA, SUPER LEAGUE
5. FORDULÓ

12.00: Tiencsin Csinmen Tigers–Vuhan FC
Tiencsin: Kádár Tamás

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik