Légióskörkép: Holman az El-ben és a bajnokságban is betalált, majd megsérült

Vágólapra másolva!
2019.08.12. 08:24
null
Holman Dávid fontos gólokkal kezdte az új idényt (Fotó: Szabó Miklós)
Ahogy olvasóink megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiós labdarúgóink előző heti teljesítményét. Tekintse át, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

Nagyszerű hetet zárt Holman Dávid, aki előbb az Európa-ligában szerzett győztes gólt az ír Dundalk ellen, majd a hétvégi bajnokin is betalált – igaz, később sérülés miatt le kellett cserélni. A Slovan Bratislava másik magyar játékosa, Guzmics Richárd a szombati mérkőzésen kapott lehetőséget.

HOLMAN GÓLJA AZ EURÓPA-LIGÁBAN

Az El-ben Megyeri Balázs is villogott, a mezőny legjobbjaként tizennégy védéssel járult hozzá a Nagy Dominikot a kispadon jegelő Legia Warszawa elleni gól nélküli döntetlenhez. Elhúzódó bokasérülése után ismét pályára léphetett Ugrai Roland az Atromitosz mezében, és okos passzokkal hívta fel magára a figyelmet.

Varga Barnabás góllal járult hozzá ahhoz, hogy csapata, a Lafnitz – az első félidő hajrájától emberelőnyben játszva – 2–0-ra legyőzze vendégét, a Lieferinget az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság péntek esti mérkőzésén.

A szünetben beálló Szalai Ádám nagyon fontos gólt szerzett a Hoffenheimben a Würzburger Kickers ellen a labdarúgó Német Kupa első fordulójában. A magyar csatár a 99. percben talált be szép összjáték után, ezzel 3–2-es előnyhöz juttatva együttesét a hosszabbításban! Végül tizenegyesekkel jutott tovább a Hoffenheim, Szalai a szétlövés során sem hibázott.


Sallai Roland
tavaly október óta először került be a Freiburg kezdőcsapatába tétmérkőzésen, s bár többször is helyzetbe került a harmadosztályú Magdeburg otthonában, gólt nem szerzett, így a 61. percben 0–0-s állásnál hívta le a pályáról Christian Streich vezetőedző. A rendes játékidőében nem született gól, a hosszabbításban Luca Waldschmidt találata döntött az élvonalbeli együttes javára.

A Slovannal ellentétben a DAC nem tudott nyerni a hétvégén, a dunaszerdahelyi együttes 2–1-re kikapott az eddig nyeretlen trencséniek vendégeként Zsolnán. Vida Kristopher gólt lőtt, ám a második félidőben, 1–1-nél kapufára lőtt egy tizenegyest. Ő is, Vida Máté is végigjátszotta a meccset, Kalmár Zsolt térdsérülés miatt nem lépett pályára.

Edzője el volt ájulva Nagy Ádám bemutatkozásától – részletek itt!

Négy bemutatkozóval, köztük a Bolognából szerződtetett Nagy Ádámmal a soraiban lépett pályára a Bristol City szombaton az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship), és Lee Johnson merészsége bejött: csapata 1–1-es döntetlent harcolt ki a Birmingham City otthonában, azaz megszerezte első pontját a 2019–2020-as kiírásban.

A Chicago Fire Nikolics Nemanja góljának is köszönhetően 3–2-re legyőzte a Montreal Impactot. Sallói Dánielnek már kevesebb oka volt az örömre, csapata, a Sporting Kansas City vereséget szenvedett, míg a magyar futballistát kiállították.

NIKOLICS GÓLJA 0:51-TŐL

SALLÓI PIROS LAPJA 3:28-TÓL

AUGUSZTUS 6., KEDD

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Bruges (belga)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–0
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a meccset.

AUGUSZTUS 7., SZERDA

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Slovan Bratislava (Pozsony, szlovák)–Dundalk (ír) 1–0
Slovan: Guzmics Richárd nem volt a keretben, a győztes gólt szerző Holman Dávid végig a pályán volt.

IZRAEL, TOTÓ-KUPA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
Hapoel Kfar Szaba–Maccabi Haifa 1–1
Hapoel Kfar Szaba: Vernes Richárdot az 58. percben lecserélték.

AUGUSZTUS 8., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Molde (norvég)–Arisz (görög) 3–0
Arisz: Korhut Mihály végigjátszotta a mérkőzést.
FC Midtjylland (dán)–Rangers FC (skót) 2–4
Midtjylland: Korcsmár Zsolt sérült, nem volt kerettag.
Austria Wien (osztrák)–Apollon Limassol (ciprusi) 1–2
Apollon: Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést.
Legia Warszawa (lengyel)–Atromitosz (görög) 0–0
Legia: Nagy Dominik kispados volt, nem lépett pályára; Atromitosz: a kaput Megyeri Balázs védte, Ugrai Roland a 73. percben állt be csereként.

AUGUSZTUS 9., PÉNTEK

AUSZTRIA, 2. LIGA
3. FORDULÓ
Lafnitz–Liefering 2–0
Lafnitz: Varga Barnabás kezdett, gólt szerzett, a 88. percben lecserélték; Liefering: Bukta Csaba kispados volt, nem lépett pályára.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
3. FORDULÓ
Troyes–Le Havre 1–2
Le Havre: Bese Barnabás végigjátszotta a mérkőzést.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
4. FORDULÓ

NK Osijek–Dinamo Zagreb 0–0
Osijek: Kleinheisler László kezdett, a 82. percben lecserélték.

AUGUSZTUS 10., SZOMBAT

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
2. FORDULÓ

Birmingham City–Bristol City 1–1
Bristol City: Nagy Ádám végigjátszotta a mérkőzést

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
3. FORDULÓ

Rapid Wien–Altach 2–1
Rapid Wien: Szántó Tamás nem volt kerettag.
Red Bull Salzburg–Wolfsberg 5–2
Salzburg: Szoboszlai Dominik a 71. percben lépett pályára csereként.

NÉMETORSZÁG, NÉMET KUPA
1. FORDULÓ
Viktoria Berlin (IV.)–Arminia Bielefeld (II.) 0–1
Bielefeld: Kiss Ágoston nem került a keretbe.
Magdeburg (III.)–Freiburg 0–1 – hosszabbítás után
Freiburg: Sallai Roland kezdőként a 61. percig játszott.
Würzburger Kickers (III.)–Hoffenheim 3–3 – tizenegyesekkel 4–5
Hoffenheim: Szalai Ádám a szünetben állt be csereként, a hosszabbításban gólt szerzett, majd értékesítette tizenegyesét a szétlövés során.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
4. FORDULÓ
Slovan Bratislava (Pozsony)–Zlate Moravce (Aranyosmarót) 4–0
Slovan: Holman Dávid kezdett, gólt lőtt, a 43. percben sérülés miatt le kellett cserélni, Guzmics Richárd végigjátszotta a mérkőzést.
Trencín (Trencsén)–FC DAC 1904 (Dunaszerdahely) 2–1
DAC:
Vida Kristopher és Vida Máté végigjátszotta a mérkőzést, előbbi gólt lőtt és kihagyott egy büntetőt, Kalmár Zsoltot sérülés miatt nem nevezték.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
3. FORDULÓ

Dinamo Kijev–Sahtar Doneck 1–2
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést.

AUGUSZTUS 11., VASÁRNAP

DÁNIA, SUPERLIGA
5. FORDULÓ

Horsens–Midtjylland 0–2
Midtjylland: Korcsmár Zsolt nem volt a keretben

DÉL-KOREA, K LEAGUE 2
23. FORDULÓ

Puszan IPark FC–Tedzson 2–0
Puszan: Novothny Soma nem volt a keretben

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Sporting Kansas City–Real Salt Lake 1–2
Sporting KC: Baráth Botond betegség, Németh Krisztián sérülés miatt nem volt keretben, Sallói Dánielt a 6. percben becserélték, a 84. percben kiállították.
Chicago Fire–Montreal Impact 3–2
Chicago Fire: Nikolics Nemanja szerezte csapata második gólját, az 56. percben lecserélték.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
2. FORDULÓ

Fortuna Sittard–Heracles 1–1
Fortuna Sittard: Dobos Áron nem volt a keretben

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
4. FORDULÓ

Slaven Belupo–Hajduk Split 2–1
Hajduk: Gyurcsó Ádám nem volt a keretben

KAZAHSZTÁN, PREMER LIGASZI
22. FORDULÓ

Irtis Pavlodar–Tobol 0–2
Irtis: Hidi Patrik végigjátszotta a mérkőzést
Taraz–Kajrat Almati 0–1
Kajrat: Eppel Márton az 51. percben állt be csereként

NÉMETORSZÁG, NÉMET KUPA
1. FORDULÓ
Osnabrück (II.)–RB Leipzig 2–3
Leipzig: Gulácsi Péter kispados volt, Willi Orbán végigjátszotta a találkozót

OLASZORSZÁG, OLASZ KUPA
A LEGJOBB 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Virtus Entella (II.)–Südtirol (III.) 1–2
Entella: Adorján Krisztián nem volt a keretben

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
1. FORDULÓ

Benfica B–Estoril 2–1
Benfica B: Csoboth Kevin kispados volt

SVÁJC, SUPER LEAGUE
4 FORDULÓ
Lugano–Sion 0–1
Lugano: Holender Filip az 56. percben sárga lapot kapott, a 80. percben lecserélték, Kecskés Ákos végigjátszotta a találkozót, Vécsei Bálint nem volt a keretben

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik