Légióskörkép: három olyan támadó lőtt gólt, akik nem kerettagok Rossinál

Vágólapra másolva!
2023.03.20. 10:30
null
Sallói Dániel először szerzett gólt az új idényben (Fotó: Sporting Kansas City/Twitter)
A külföldi élvonalban szereplő magyar légiósok közül az elmúlt héten négyen szereztek gólt, de a válogatott soron következő meccseire meghívott játékosok közül csak Gazdag Dániel talált be.

A magyar légiósok közül a múlt héten elsőként Gazdag Dániel talált be a CONCACAF Bajnokok Ligája meccsén a salvadori Alianza ellen 4–0-ra megnyert találkozón 11-esből volt eredményes – ez már a harmadik értékesített büntetője volt 2023-ban. Amúgy volt egy fejes gólja is a meccsen, de azt les miatt érvénytelenítették.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Amikor Gazdag gólt lőtt, már tudta, hogy Marco Rossi vele is számol a válogatott márciusi két meccsén, a csütörtöki, Észtország elleni felkészülési mérkőzésen és a jövő hét hétfői, Bulgária elleni Eb-selejtezőn.

Gazdagon kívül múlt héten még három magyar légiós lőtt gólt, közülük csak a szintén Amerikában futballozó Sallói Dániel játszott már a nemzeti csapatban, de most nem került be a keretbe. Sallói bombagólt lőtt a 4. fordulóban a Dallas elleni meccsen, ám csapata, a Sporting KC így is kikapott. A magyar támadó az új idényben először szerzett gólt.

Izraelben Koszta Márk folytatta nagyszerű gólsorozatát: a 26 éves csatár sorozatban a harmadik bajnoki meccsén talált a kapuba, ezúttal a 96. percben, 11-esből mentett pontot a Bnei Rainának, a Sahnin vendégeként. Koszta az izraeli élvonalban hét mérkőzésen hat gólnál tart.

A felvidéki DAC-ban Szánthó Regő csereként beállva úgy 26 méterről lőtt nagy gólt a Spartak Trnava ellen 3–1-re megnyert bajnokin, ez volt az idényben, tétmeccsen az ötödik gólja a Ferencvárostól kölcsönvett 22 éves szélsőnek.

SZÁNTHÓ GÓLJA 4:00-NÁL

A válogatottba meghívott, légiósként szereplő támadók közül Ádám Martin (Dél-Korea – Ulszan Hyundai) és Németh András (német másodosztály – Hamburg) is csak csereként állt be csapata legutóbbi bajnokiján, míg Sallai Roland (Freiburg – Németország) végig kispadon ült a Mainz ellen vasárnap, viszont csütörtökön csereként beszállt a Juventus elleni, 2–0-ra elveszített Európa-liga-meccsen. Az RB Leipzigben Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is két meccsen játszott, de a Manchester City ellen a BL-ben és a Bochumtól a bajnokságban is kikaptak (7–0-ra és 1–0-ra). Utóbbi meccsen Szoboszlainak volt egy emlékezetes szólója, de nem szerezhetett belőle gólt, mert csapatársa, André Silva előtte előle a labdát az akció végén – kapufa lett belőle.


A MAGYAR VÁLOGATOTT 25 FŐS KERETE A MÁRCIUSI MECCSEK ELŐTT
KAPUSOK: Demjén Patrik
(Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC 1904 – Szlovákia), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Németh András (Hamburger SV – Németország), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)

Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti mérkőzései.

MÁRCIUS 13., HÉTFŐ
CIPRUS
1. osztály
AEK Larnaca–Apollon 0–1
AEK Larnaca: Nikolics Nemanja a 61. percben lépett pályára, Gyurcsó Ádám sérülés miatt nem volt keretben.
AEL Limassol–Omonia Nicosia 0–1
Omonia Nicosia: Lang Ádám nem volt keretben.

SZERBIA
Szuperliga
Kolubara–Topolya SC 0–1
Topolya SC: Szőke Adrián nem lépett pályára.

MÁRCIUS 14., KEDD
ANGLIA
Championship (II. osztály)
Milwall–Swansea 2–1
Milwall: Callum Styles sérült, nem lépett pályára.

BAJNOKOK LIGÁJA
Nyolcaddöntő, visszavágó

Manchester City (angol)–RB Leipzig (német) 7–0
RB Leipzig: Gulácsi Péter sérült, Willi Orbán végig, míg Szoboszlai Dominik a 72. percig volt a pályán, a Lipcse búcsúzott a sorozattól.

MÁRCIUS 15., SZERDA
ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKA
CONCACAF Bajnokok Ligája

Philadelphia Union–Alianza FC 4–0
Philadelphia Union: Gazdag Dániel kezdőként lépett pályára, gólt szerzett, a 84. percben lecserélték.

MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK
EGYESÜLT ÁLLAMOK
USL Championship (II. osztály)
El Paso Locomotive FC–Colorado Springs 1–2
El Paso Locomotive FC: Pávkovics Bence kezdőként kapott lehetőséget, az 56. percben sárga lapot kapott.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
Nyolcaddöntő, 2. mérkőzés
AZ (holland)–Lazio (olasz) 2–1
AZ: Kerkez Milos végig a pályán volt, a 2. percben sárga lapot kapott, csapata továbbjutott.

EURÓPA-LIGA
Nyolcaddöntő, visszavágó

Union Saint-Gilloise (belga)–Union Berlin (német) 3–0
Union Berlin: Schäfer András sérült, nem lépett pályára. Az Union Berlin kiesett.
Freiburg (német)–Juventus (olasz) 0–2
Freiburg: Sallai Roland a 62. percben állt be, a 87. percben sárga lapot kapott. A Fraiburg kiesett.
Fenerbahce (török)–Sevilla (spanyol) 1–0
Fenerbahce: Szalai Attila végig a pályán volt.

ROMÁNIA
Superliga (I. osztály)
Sepsi OSK–UFC Craiova 4–0
Sepsi OSK: Tamás Márk a kispadon ült, Varga Roland sérült.

MÁRCIUS 18., SZOMBAT
ANGLIA
Championship (II. osztály)

Milwall–Huddersfield 0–1
Milwall: Callum Styles sérült, nem nevezték.

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)
Deinze–Lommel 1–1
Lommel: Vancsa Zalán kezdett, a 81. percben lecserélték.

CIPRUS
1. osztály
Apollon–Omonia Nicosia 3–1
Omonia Nicosia: Lang Ádám kezdett és végigjátszotta a meccset.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga (I. osztály)
OFI Kréta–Levadiakosz FC 1–1
Levadiakosz FC: Vinícius Paulo és Gróf Dávid is kezdőként végigjátszotta a meccset, mindketten kaptak egy-egy sárga lapot.

HORVÁTORSZÁG
Prva HNL (I. osztály)
Hajduk Split–Slaven Belupo 1–0
Hajduk Split: Lovrencsics Gergő a kispadon ült.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Vfl Bochum–RB Leipzig 1–0
RB Leipzig: Gulácsi Péter sérült, nem nevezték. Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is kezdett, végigjátszották a meccset.

Bundesliga 2. (II. osztály)
Hamburger SV–Holstein Kiel 0–0
Hamburger SV: Németh András a 74. percben állt be csereként.

OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)

Como–Parma 2–0
Parma: Balogh Botond a cserepadon ült.
Pisa–Benevento 2–0
Pisa: Nagy Ádám kezdett, végig is játszotta a meccset, a 90+2. percben sárga lapot kapott.

SVÁJC
Super League (I. osztály)
Sion–Grasshoppers 1–2
Grasshoppers: Bolla Bendegúz végigjátszotta a meccset.

SZERBIA
Szuperliga

Topolya SC–FK Mladoszt 2–1
Topolya SC: Szőke Adrián a kispadon ült.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Adana Demirspor–Antalyaspor 2–0
Antalyaspor: Szabó Bálint a cserepadon ült.

MÁRCIUS 19., VASÁRNAP

AUSZTRIA
Bundesliga (I. osztály
)
Austria Lustenau–Klagenfurt 4–2
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel kezdőként a 85. percig volt a pályán.
Hartberg–LASK 2–2
LASK: Kecskés Ákos nem volt a meccskeret tagja.
Salzburg–Rheindorf Altach 1–1
Rheindorf Altach: Bukta Csaba a 86. percben állt be.

DÉL-KOREA
K League (I. osztály)
Ulszan Hyundai–Suwon FC 3–0
Ulszan Hyundai: Ádám Martin a 83. percben lépett pályára.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS (I. osztály)
CF Montreal–Philadelphia Union 3–2
Philadelphia Union: Gazdag Dániel kezdőként lépett pályára, a 74.percben lecserélték.
FC Dallas–Sporting Kansas City 2–1
Sporting Kansas City: Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést, a 11. percben gólt szerzett.

USL Championship (II. osztály)
El Paso Locomotive FC–Detroit 1–3
El Paso Locomotive FC: Pávkovics Bence végigjátszotta a mérkőzést.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga (I. osztály)
AEK Athén–Panathinaikosz 0–0
Panathinaikosz: Kleinheisler László a 66. percben lépett pályára.

HOLLANDIA
Eredivisie (I. osztály)
Twente–AZ 2–1
AZ: Kerkez Milos kezdőként lépett pályára, a 61. percben lecserélték.

IZRAEL
Ligat ha’Al (I. osztály)
Sahnin–Maccabi Bnei Raina 2–2
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márk végigjátszotta a mérkőzést, a 38. percben sárga lapot kapott, a 96. percben büntetőből gólt szerzett

NÉMETORSZÁG
Bundesliga 1. (I. osztály)
Union Berlin–Frankfurt 2–0
Union Berlin: Schäfer András sérült, nem nevezték.
Mainz–Freiburg 1–1
Freiburg: Sallai Roland a cserepadon ült.

ROMÁNIA
Superliga (I. osztály)

Farul Constanta–Sepsi OSK 2–1
Sepsi OSK: Varga Roland sérült, Tamás Márk nem volt a meccskeret tagja.

SZLOVÁKIA
Fortuna Liga (I. osztály)
Podberezová–Slovan Bratislava 1–2
Slovan Bratislava: Holman Dávid nem volt a meccskeret tagja.
DAC– Spartak Trnava 3–1
DAC: Kalmár Zsolt a 90. percben lépett pályára, Szánthó Regő a 82. percben állt be és egy gólt szerzett, Veszelinov Dániel végig a cserepadon ült.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig (I. osztály)
Alanyaspor–Fenerbahce 1–3
Fenerbahce: Szalai Attila nem volt a meccskeret tagja sárga lapjai miatt.

MÁRCIUS 20., HÉTFŐ
CIPRUS
1.osztály
Aris–AEK Larnaca 4–0
AEK Larnaca: Nikolics Nemanja a 73. percben lépett pályára, Gyurcsó Ádám nem volt a meccskeret tagja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik