Légióskörkép: debütáló a Serie A-ban; Gazdag győzelemmel mutatkozott be

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.05.24. 07:46
null
Gazdag Dániel (balra) győzelemmel mutatkozott be (Fotó: Philadelphia Union)
Ahogy olvasóink megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiós labdarúgóink előző heti teljesítményét. Tekintse át, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

Két magyar debütálásra is sor került a héten: Gadzag Dániel a 67. percben lépett pályára a Philadelphia Union színeiben a D. C. United ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen, míg Kosznovszky Márk végigjátszotta a Parma 3–0-ra elveszített bajnoki zárását a Sampdoriával szemben. Előbbi szombaton érkezett meg Philadelphiába és edzett először a csapattal, vasárnap pedig már pályára is lépett, míg utóbbiról a meccs után azt írta a Mondo Primavera, hogy a magyar középpályás labdabirtoklásban és labdaszerzésben is jó teljesítményt nyújtott.

A Sporting Kansas City 3–1-re nyert a San Jose Earthquakes ellen az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS). A Sporting KC légiósa, Sallói Dániel góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A magyar futballista a hetedik idénybeli mérkőzésén a harmadik találatát jegyezte.

Kleinheisler László megint gólt lőtt, győzelemmel zárta az idényt az NK Osijek: az eszékiek 2–1-re nyertek a horvát bajnokság utolsó fordulójában, a magyar középpályás immár szokásosnak mondható távoli lövéssel talált be. Kleinheisler az utolsó gólból is kivette a részét, így az utolsó két fordulóban egyaránt gólt és gólpasszt is jegyzett, míg a teljes bajnoki idényt hat találattal és ugyanennyi gólpasszal zárta.

KLEINHEISLER LÁSZLÓ GÓLJA

A szlovák Fortuna Ligában sem maradtunk magyar kanadai pontok nélkül: az ezüstérmes FC DAC 1904 Dunaszerdahely hazai pályán 2–0-ra legyőzte a harmadik helyen záró, a mérkőzést kettős emberhátrányban befejező Spartak Trnavát (Nagyszombat), Schäfer András gólpasszal vette ki a részét a sikerből. Pályára lépett csereként Vida Máté is, akinek ez volt az utolsó mérkőzése a dunaszerdahelyiek színeiben. A bajnok Slovan Bratislava ugyancsak nyert, Holman Dávid góllal járult hozzá az FK Trencín elleni 2–1-es győzelemhez, így tíz találattal és négy gólpasszal zárta az idényt.

HOLMAN DÁVID GÓLJA

Az osztrák másodosztályban az Austria Wien II színeiben kezdőként pályára lépő Mester Csaba a 27. percben gólt szerzett, majd a 47. percben gólpasszt adott, végül a 61. percben lecserélték a Vorwärts Steyr ellen (4–0). A 18 éves támadó három bajnoki góllal zárta az idényt.

MÁJUS 17., HÉTFŐ

CIPRUS, 1. DIVISION
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 11. FORDULÓ
Doxa–APOEL 1–2
APOEL: Vinícius Paulo kezdett, az 58. percben lecserélték.

KÍNA, SUPER LEAGUE
5. FORDULÓ

Tiencsin Csinmen Tigers–Vuhan FC 2–1
Tiencsin: Kádár Tamás végig a pályán volt.

MÁJUS 18., KEDD

OLASZORSZÁG, SERIE A
A 25. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Lazio–Torino 0–0
Torino: Horváth Krisztofer nem volt tagja a meccskeretnek.

SZERBIA, SZUPERLIGA
38. FORDULÓ

Mladoszt–Partizan Beograd 1–0
Partizan: Holender Filip kezdett, a 75. percben lecserélték.

MÁJUS 19., SZERDA

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
33. FORDULÓ
CD Nacional–Rio Ave 1–2
Nacional:Bobál Gergely kispados volt.

MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ
Genk–Antwerpen 4–0
Genk: Németh András a kispadon ült.

CIPRUS, 1. DIVISION
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 12. FORDULÓ
APOEL–Nea Szalamisz 0–0
APOEL: Vinícius Paulo nem volt a keretben.

MÁJUS 21., PÉNTEK

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ
Admira–Altach 1–1
Altach: Bukta Csabát a 82. percben lecserélték.
Ried–Austria Wien 3–2
Ried: Borsos Filip nem volt a keretben.
St. Pölten–Hartberg 0–1
St. Pölten:Majnovics Martin nem volt a keretben.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
36. FORDULÓ
Luzern–Lugano 1–2
Lugano: Kecskés Ákos itthon készül a válogatott kerettel.

MÁJUS 22., SZOMBAT

AUSZTRIA, 2. LIGA
30. FORDULÓ

Austria Wien II–Vorwärts Steyr 4–0
Austria Wien II: Mester Csaba kezdett, a 27. percben gólt szerzett, a 47. percben gólpasszt adott, a 61. percben lecserélték.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

FC Dallas–Real Salt Lake 2–2
FC Dallas: Schön Szabolcsot a 87. percben cserélték be.
San Jose Earthquakes–Sporting Kansas City 1–3
Sporting: A mérkőzést végigjátszó Sallói Dániel gólpasszt adott, majd gólt lőtt.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
36. FORDULÓ
NK Osijek (Eszék)–Istra 1961 2–1
Osijek: Kleinheisler László végigjátszotta a mérkőzést, gólt szerzett; Gyurcsó Ádám is kezdett, a 61. percben lecserélték.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
34. FORDULÓ

Frankfurt–Freiburg 3–1
Freiburg: Sallai Roland eltiltás miatt nem lépett pályára.
Union Berlin–RB Leipzig 2–1
Leipzig: Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést; a sérülésből lábadozó Szoboszlai Dominikot nem nevezték, Gulácsi Péter szabadságot kapott.
Wolfsburg–Mainz 2–3
Mainz:SzalaiÁdám a 71. percben lépett pályára csereként.

OLASZORSZÁG, SERIE A
38. FORDULÓ

Sampdoria–Parma 3–0
Parma: Balogh Botondot a 73. percben cserélték be, Kosznovszky Márk végigjátszotta a meccset.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
34. FORDULÓ

Benfica B–Porto B 2–1
Benfica B:Csoboth Kevint nem nevezték a mérkőzésre.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ
DAC (Dunaszerdahely)–Trnava (Nagyszombat) 2–0
DAC: Schäfer András végigjátszotta a mérkőzést és gólpasszt adott, Vida Máté a 85. percben lépett pályára csereként, Kalmár Zsolt sérült.
Slovan Bratislava–Trencin (Trencsén) 2–1
Slovan:Holman Dávid kezdett, gólt szerzett, a 86. percben lecserélték.

MÁJUS 23., VASÁRNAP

AUSZTRIA, 2. LIGA
30. FORDULÓ

Lafnitz–Austria Lustenau 4–4
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel nem volt tagja a keretnek.
Liefering–BW Linz 1–1
Liefering: Major Sámuel nem cserélték be.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ
DC United–Philadelphia Union 0–1
Philadelphia Union: Gazdag Dánielt a 67. percben cserélték be.

NÉMETORSZÁG, 2. BUNDESLIGA
34. FORDULÓ

Bochum–Sandhausen 3–1
Bochum:Novothny Somát a 92. percben cserélték be.

OLASZORSZÁG, SERIE A
38. FORDULÓ

Torino–Benevento 1–1
Torino: Horváth Krisztofer nem volt tagja a keretnek.

URUGUAY, APERTURA
2. FORDULÓ
Montevideo Wanderers–Maldonado 0–0
Wanderers: Vadócz Krisztián a 26. percben sárga lapot kapott, a 78. percben lecserélték.

MÁJUS 24., HÉTFŐ

CIPRUS, 1. DIVISION
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 13. FORDULÓ
19.00:
Paralimni–APOEL
APOEL: Vinícius Paulo

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik