Király még nem mondott le a feljutásról

Vágólapra másolva!
2010.04.01. 15:51
null
Király a jövőben is az 1860 mezében szeretne védeni – de már az élvonalban (Fotó: Action Images)
Az 1860 München kapusa, Király Gábor ma ünnepli a 34. születésnapját. A magyar válogatott futballista a tz-online.de internetes oldalnak adott interjúban elmondta, a legszebb születésnapi ajándék az lenne a számára, ha a hátralévő hat fordulóban 18 pontot szereznének, mert ő még nem mondott le a feljutásról.

„Jó egészséget és tizennyolc pontot szeretnék" – válaszolta Király Gábor arra az újságírói kérdésre, mit kíván születésnapja alkalmából.

„Akármilyen hihetetlen, én még nem mondtam le a harmadik hely megszerzéséről. Tisztában vagyok vele, hogy mit mutat a tabella, de azt is tudom, hogy ez nincs összhangban a csapat képességeivel, ezért még nem mondtam le a feljutásról " – fogalmazott a magyar kapus.

Az 1860 München 41 pontjával jelenleg a 7. helyen áll a Bundesliga 2-ben, hat fordulóval a bajnokság befejezése előtt 12 ponttal van lemaradva Torghelle Sándor és Szabics Imre együttesétől, a 3. helyen álló Augsburgtól. Az „oroszlánok" feljutási reményeinek finoman fogalmazva sem tett jót a listavezető Kaiserslautern elleni 4–0-s vereség, ami alaposan felidegesítette Királyt...

„Tisztán látszott a 'Lautern ellen, hogy megijedtünk a lehetőségtől, nem bírtuk elviselni a nyomást. Kicsit olyan volt, mint ha mi dízelt ittunk volna, a Kaiserslautern játékosai meg kerozint... Az, hogy nem hittünk a saját erőnkben, sokkal jobban feldühített, mint maga a vereség."

A rutinos magyar kapuvédő kritikával illette a fiatal labdarúgókat is, mondván, túl könnyen jutnak túl magasra.

„Gyakori ez a jelenség a fiatal játékosoknál. Úgy vélem, túl könnyű manapság gyorsan magasra jutni, és aztán nincs meg a szükséges motiváció a továbblépéshez. Ha valakit példaként tudnék eléjük állítani, az Ivica Olic, akit még a Herthából ismerek. Egyedülálló az akaratereje, játsszon bárhol."

És hogy mik Király rövid távú tervei?

„Jövőre is az 1860-ban szeretnék védeni, és van egy célom: feljutni. Nemcsak szeretnék feljutni, de akarok is, és ez nagy különbség!"

Tegyük hozzá: mivel az „oroszlánok" esélyeit már hét szerzett augsburgi pont is semmissé teszi, azért valószínűbb, hogy Királlyal és az 1860 Münchennel a 2010–2011-es kiírásban is a másodosztályban találkozunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik