Juhász Rolandnak orosz lehetőségei vannak

Vágólapra másolva!
2013.02.05. 12:39
null
Még mindig kérdéses, Juhász Roland télen hátat fordít-e Brüsszelnek (Fotó: Imago, archív)
A DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Filipovics Vladan menedzser beszélt a téli átigazolási időszakról, Varga Józsefről, Huszti Szabolcsról, Gera Zoltánról, Juhász Rolandról, Nikolics Nemanjáról.

 

„Varga József iránt korábban csak olyan keleti országból érkezett a klubja, a Debrecen szempontjából is megfelelő ajánlat, ahová nem szeretett volna menni. Azért örülök annak, hogy a Bundesligába került, mert ez a játékstílus neki maximálisan fekszik. Ezt bizonyítja az is, hogy két nappal az érkezése, illetve másfél edzés után rögtön kezdő volt, kilencven percet játszott, és szerintem nagyon jól is futballozott” – nyilatkozta Filipovics Vladan a DVSC-Tevától a Fürthhöz szerződő Varga Józsefről a DIGI Sportnak. A menedzser hozzátette, a középpályás számára fárasztóak voltak az elmúlt napok, kapott egy rúgást is, így pihennie kell, ezért hagyja ki a válogatott szerdai, fehéroroszok elleni meccsét.

Filipovics szerint Varga németországi szerződése azért is jó lehetőség, mert ha jó teljesítményt nyújt, és felfigyelnek rá, bármelyik német klub szerződtetheti, ugyanis nincs elővásárlási joga, opciója rá a Fürthnek.

A játékosügynök másik, Németországban játszó futballistájával, a hannoveri Huszti Szabolccsal kapcsolatban elmondta, a maga részéről bízik benne, hogy a szélső játszik még a nemzeti csapatban, és a nyáron talán arra is lesz lehetősége, hogy egy még jobb csapathoz szerződjön.

Filipovics kérdésre válaszolva az ismét megsérült, áprilisban már a 34. születésnapját ünneplő Gera Zoltánra (West Bromwich Albion) és az Anderlechtnél továbbra is mellőzött Juhász Rolandra is kitért.

„Biztos vagyok benne, hogy Gera Zoltán játszhat még a Premier League-ben. Az orvos is mondta neki a mostani műtét előtt, hogy az ő teste minimum két-három évig bírja még a terhelést. Sokan talán azt gondolják, hogy az ő korában már nagyon nehéz lesz a visszatérés, de én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, látjuk még őt a Premier League-ben.”

„A nemzetközi, nyugat-európai átigazolási időszak január harmincegyedikén lezárult, Juhász Rolandnak nem sikerült váltani. Érdekes a téma, mert amikor voltak csapatok, amelyek fizettek is volna érte, akkor az Anderlecht nagyon sok pénzt kért. Utána, amikor edzőváltás történt, és nem is játszott, akkor is ragaszkodtak ahhoz, hogy pénzt kérnek érte. Csak a végén, az utolsó héten jelezte a klub, hogy kölcsönbe ingyen is elengednék. Voltak érdeklődők, de olyan országba hívták, ahová ő nem akart menni, mert neki nem a pénz a fontos. Nyugat-Európába nem sikerült mennie, így most maradt Oroszország, van egy-két orosz lehetőség olyan helyről, ami megfelelő lenne számára. Meglátjuk, megoldást kell találnunk, mert játszania kell” – mondta Filipovics, aki kérdésre válaszolva azt is hozzátette, a hazatérésre kevés esélyt lát a védő esetében.

A menedzser a fehérvári Nikolics Nemanja ügyéről is beszélt, elmondta, a Siena csak az utolsó napon jelezte, hogy hajlandó belemenni azokba a feltételekbe, amit a Videoton szabott, viszont így már túl kevés volt az idő, technikai problémák miatt nem lehetett megvalósítani az átigazolást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik