Hrepka azt hitte, válogathat az ajánlatok közül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 10:47
null
Hrepka Ádám nem bánná, ha rövid időn belül eldőlne a sorsa<br />(Fotó: MTI)
Amikor Hrepka Ádám távozott az izraeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bnei Jehudától, nem gondolta volna, hogy sokáig lesz csapat nélkül. Tévedett, még mindig ajánlatokra vár.

– Szombaton az MTK Budapest elutazott Belekbe, így adja magát a kérdés: az elkövetkező egy hétben melyik csapattal tréningezik?
– Garami Józsi bácsi azt mondta, amíg Törökországban edzőtáboroznak, edzhetek Agárdon, ugyanakkor egy NB III-as együttessel is van lehetőségem gyakorolni – felelte Hrepka Ádám, aki az év elején bontott szerződést az izraeli Bnei Jehudával, és egy ideje már az MTK edzéseit látogatja.– Szombaton egyébként futottam és erősítettem, de azért jól tudom, az az igazi, ha társak is vannak körülöttem.

– Árulja el, milyen állapotban van?
– Nyugodtan állíthatom, jóban. Decemberben még négy tétmérkőzést játszottam Izraelben, amióta pedig szerződést bontottam, folyamatosan edzettem. Erőnléti problémáim nincsenek, az viszont igaz, nem bánnám, ha rövid időn belül eldőlne, hol folytatom a pályafutásomat.

– Emlékszem, amikor tizenhét évesen bemutatkozott az MTK-ban, remekül megértette magát az akkor már harminchat esztendős Illés Bélával, ráadásul annyira lazán, ösztönösen futballozott, hogy azt gondoltam, az elkövetkező húsz év egyik legjobb magyar labdarúgóját látom. Igaz, hogy háromszoros válogatott, megfordult a holland és az izraeli bajnokságban is, de aligha járok messze az igazságtól, ha azt mondom, nem ott tart a pályafutásában, ahol tartania kellene.
– Azt hiszem, igaza van. A képességeim alapján előrébb kellene tartanom.

– Amikor napvilágot látott a hír, hogy szerződést bontott Izraelben, azt hittem, a magyar élcsapatok sorban állnak majd az aláírásáért. Nem bántja, hogy nem így van?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bánt. Azt hittem, ha kiderül, hogy szabad vagyok, nem leszek híján ajánlatoknak, de tévedtem. Úgy tapasztalom, érdekes játékospolitika zajlik otthon, inkább igazolnak egy sokadrangú légióst, aki szerez mondjuk egy gólt, és semmivel sem tűnik ki az átlagból, mint hogy olyan magyar játékos mellett döntsenek, aki korábban azért már bizonyított.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN HREPKA ÁDÁM SZÓT EJTETT AZ IZRAELI ÉS A MAGYAR ÉLVONAL KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGRŐL IS – A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL, AKÁR ELEKTRONIKUS FORMÁBAN IS.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik