Horvát Kupa: nincs triplázás, a negyeddöntőben kikapott a Rijekától az Osijek

Vágólapra másolva!
2021.03.03. 14:28
null
Kleinheisler (jobbra) kezdőként kapott szerepet (Fotó: nk-rijeka.hr)
A Horvát Kupa negyeddöntőjében a Kleinheisler Lászlót kezdőként, Gyurcsó Ádámot csereként bevető NK Osijek hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a HNK Rijekától, így kiesett a sorozatból.

 

HORVÁTORSZÁG, HORVÁT KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

NK Osijek (Eszék)–HNK Rijeka 1–2
(Skoric 14., ill. Muric 7., 71. – a másodikat 11-esből)
Eszék, zárt kapuk mögött.V: Zebec

ÖSSZEFOGLALÓ

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést az Osijek, az első percekben többször is veszélyesen kanyarították a labdát a vendégek tizenhatosán belülre, de igazi helyzet nem alakult ki, míg a Rijeka játékosai alig találkoztak a labdával. Viszont, amikor a vendégek első alkalommal tudtak három passzt végrehajtani, abból rögtön gól is született: a hetedik percben egy mintaszerű kontra végén Robert Muric csavart szépen a jobb felsőbe 15 méterről.

Úgy tűnt, hogy a gól megfogja a hazaiakat, ám az első negyedóra végén Mile Skoric egy szöglet után egyenlített egy szép fejessel.

A folytatásban egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés enyhe hazai fölény mellett, s a hazaiak félóra elteltével – némileg váratlanul – büntetőhöz jutottak: Kleinheisler László lövése a bevetődő védő kezéről pattant oldalra. A megítélt büntetőt viszont Miérez pocsékul lőtte, Ivan Nevistic kapus védeni tudott.

Fordulás után a vendégek egyre inkább fölénybe kerültek, egyre többször kellett Ivica Ivusic kapusnak közbeavatkoznia. Az egyik védését követő szögletből pedig büntetőhöz jutott a Rijeka, amit a duplázó Muric higgadtan értékesített is.

Ekkor már Gyurcsó Ádám is pályán volt – a 63. percben szállt be –, így szűk húsz percig a hazaiak mindkét magyar légiósa a pályán volt. Az első félidő egyes periódusaiban kimondottan jól játszó Kleinheislert a 82 percben hívta le Nenad Bjelica vezetőedző, ám hiába küldött a helyére is támadó felfogásúbb játékost, az eredményen már nem sikerült változtatni.

Ezzel az Osijek kiesett a kupából, így nem sikerült sorozatban harmadszor is a legjobb négy közé kerülnie, míg a Rijeka megőrizte az esélyét, hogy egymást követő harmadik alkalommal is megnyerje a sorozatot.

„A Rijeka egy jó csapat, melyet ezúttal is bizonyított – mondta el az index.hr oldalán Nenad Bejlica, az eszékiek vezetőedzője a találkozó után. – Amikor egy gárdához új edző érkezik, szinte törvényszerű, hogy azzal új impulzus és energia is költözik az öltözőbe, így ez bizony egy teljesen más ellenfél volt a néhány nappal korábbihoz viszonyítva is. Kiegyenlített kupatalálkozó volt, egy-egy momentum döntött. A vendégek kihasználták a büntetőjüket, mi elhibáztuk. Nem hiszem, hogy meglepett volna minket a címvédő, hiszen mindent tudtunk róluk, így azt is, hogy jobbak lesznek, mint amilyenek voltak. Egy büntető kihagyásán sohasem könnyű túllépni, ettől függetlenül játékban voltunk végig. Utána még volt bőven időnk, hogy esetleg eredményesek legyünk, de elő szokott az fordulni, hogy utána már semmi nem sikerül.”

PERCRŐL PERCRE

Köszönjük a figyelmet, hamarosan jövünk az összefoglalóval.

90+6. perc: Vége, kiesett az Osijek!

90+5. perc: Igor Silva is kicsalta a játékvezető zsebéből a „zuti kartont”

90+4. perc: Menalo is kapott egy sárgát.

90+2. perc: Gyurcsó balról tekerte középre a labdát, Miérez6 méterről a bal alsó sarok mellé fejelt.

90+1. perc: Öt perc lesz a ráadás.

90. perc: Egymást követik a beívelések a vendégek tizenhatosára, ám helyzetig nem jut el az Osijek.

87. perc: Nevistic húzott le biztos kézzel egy jobbról beívelt szabadrúgást.

85. perc: Még egy csere: Drmic le, Kulenovic be.

82. perc: Kleinheislernek ennyi volt a futball mára, Pilj váltotta.

78. perc: Andrijasevic hozta fel a labdát egy kontra során, majd a behátráló védők tekintetétől kísérve 20 méterről lőtt, Ivusic könnyen fogta a labdát.

77. perc: Vukcevic helyett Stefulj, Muric helyén pedig Mudrazilja

74. perc: Igor Silva jobbról élesen középre, az érkező Gyurcsó viszont rosszul találja el és több kapuval fölé rúgja.

73. perc: Jugovic helyén Santini.

71. perc: Muric higgadtan a jobb alsó sarokba gurított. 1–2!

70. perc: Kiment Zebec is megnézni a szituációt, majd befújta a tizenegyest! Sárgát is adott a védőnek!

68. perc: Stjepan Loncar lőtt éles szögből, Ivusic még leért a jobb alsóra és szögletre mentett. A sarokból Muric tette középre, a megcsúsztatott labda Jurcevic kezéről vágodott tovább. Munkában a VAR-szoba.

63. perc: Jön Gyurcsó! Erceg helyére érkezik. Bockaj váltotta Bohart.

60. perc: Cerin nem úszta meg, amit Kleinheisler pár perce igen: Miéreznek csúszott oda késve, villant a sárga.

59. perc: Ivusic! Vukcevic ívelte középre balról a labdát, Drmic 10 méterről erős fejest küldött kapura, Ivusic látványos vetődésssel mentett szögletre.

58. perc: Muric gondolta jó ötletnek, hogy 23 méterről kissé jobbról kapura lő. A kivitelezés azt bizonyította, hogy nem volt annyira jó gondolat: messze elkerülte a labda a kaput.

55. perc: Kleinheisler egy ütem késéssel csúszott oda Cerinnek, de a játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra.

51. perc: A vendégek kispadja hevesen reklamált, a játékvezető egy sárga lappal fegyelmezett.

48. perc: Kleinheisler harcolt ki szögletet. Jurcevic tekerte középre balról a labdát, Skoric előbb 10 méterről fejjel próbálkozott, majd a kipattanót fordulásból küldte kapura, de ez is elakadt a védőkben, ám Erceg elé került, ő az ötösről lőtt, Nevistic azonban lábbal védett!

46. perc: Az Osijek kezdte a második féidőt.

Érkeznek a csapatok a második félidőre. Igor Silva játszik a második félidőben Milos helyén.

45+2. perc: Néhány bedobással hamar el is telt a hosszabbítás, szünet.

45. perc: Kettő perc lesz a ráadás.

41. perc: Menalo került a földre az eszéki ötösön belül Danijel Loncar támogató közreműködésének köszönhetően, miközben Drmic balról érkező beadása messziről elkerülte a támadót. A játékvezető jó 15 másodperc késéssel sípolt, és jelezte, a VAR szobában ellenőrzik a jelenetet. Másfél perc szünet és némi ápolás után jelezte, hogy nincs tizenegyes. Közben meg Menalo is szép lasssan meggyógyult.

35. perc: Miérez kihagyta... A gyengén helyezett labdát Nevistic jobbra vetődve könnyedén védte. Nem változik az eredmény, marad az 1–1, ahogy szerte Horvátországban mondják: jedan–jedan.

34. perc: Tizenegyes! Kleinheisler „harcolta ki”, miután lövését követően a labda a blokkoló Vuksevic kezéről pattant oldalra. A bekk sárga lapot kapott.

31. perc: Kleinheislertől indult jobbról az eszéki akció, Jurcevichez ívelt, aki a tizenhatos jobb sarkától Boharhoz játszott, ő lövés helyett Miérez elé játszott, aki egy csellel tisztára játszotta magát, és 7 méterről lőtt, Nevistic azonban védett.

27. perc: Andrijasevic löbbölt a védők mögé beinduló Drmic irányába, ám labdája kicsit hosszú volt, így Ivusic a tizenhatos vonaláig kilépve elszedte azt.

25. perc: Kleinheisler előbb kiharcolt egy bedobást a középpályán, majd jól tartotta meg a labdát a bal oldalon, végül jól indította Bohart a bal szélen, ám ő elcselezte magát.

20. perc: Muric lágyan ívelt a tizenhatoson belülre szabadrúgást, Milos kifejelte.

14. perc: Ott az egyenlítés! Jurcevic szöglete után Skoric robbant be középen, és 6 méterről a kapu közepébe bólintott, miközben Nevistic a gólvonalon kalimpált. 1–1.

13. perc: Jurcevic adott középre balról, Bohar az ötös bal sarkáról lőtt, a labda Galovicon megpattanva az oldalhálóba vágódott. Szöglet.

7. perc: Vezet a Rijeka! Egy villámgyors kontra végén hárman hozták a kettő ellen a labdát, az akció végén Muric elé került a labda, ő meg 15 méterről, ballal mesterien csavart a jobb felső sarokba! 0–1!

4. perc: Itt az első szöglet, miután Tomecak vágott ki egy jobbról érkező beadást Bohar elől.Jurcevic lőtte középre a labdát, Nevistic kapus lehúzta.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

A hazaiaknál Kleinheisler László a kezdőcsapatban kapott helyet, Gyurcsó Ádám a kispadon ül.

Az Eszék kezdőcsapata: Ivusic – Jurcevic, D. Loncar, Skoric, Milos – Zaper, Jugovic – Bohar, Kleinheisler, Erceg – Miérez.

A Rijeka kezdőcsapata: Nevistic – Vukcevic, Tomecak, Galovic, Andrijasevic, Capan, Gnezda, S. Loncar, Muric Menalo, Drmic.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik