„A sorsolás előtti napon meghívott vendég voltam egy műsorban, melyben azt mondtam, nagyon szeretnék a Twente ellen játszani, lehetőleg hazai pályán. Amikor megtudtam, hogy összesorsolták a két csapatot, nem akartam hinni a fülemnek. Nyilvánvalóan nehéz mérkőzés vár ránk, de mindent megteszünk, hogy bejussunk a negyeddöntőbe” – mondta Vida Kristopher a twenteinsite.nl-nek.

A 19 éves játékos az idény kezdetén remek formában futballozott, hiszen az első hat bajnokin háromszor is betalált, az azóta eltelt hat meccsen azonban nem sikerült gyarapítania góljainak számát. A magyar légiós kitért a formahanyatlására.

„A szezon elején remekül ment a játék. Több gólt is szereztem, és meghívót kaptam a magyar korosztályos válogatottba. Utána visszaesett a teljesítményem, manapság nem megy a játék. Talán a fáradtságnak is betudható, de kicsit hanyag és trehány vagyok. A legutóbbi mérkőzésünkön a cserék közé jelöltek, a posztriválisom pedig mesterhármast jegyzett. Beszéltem az edzőkkel, rajtam a sor, hogy bebizonyítsam, helyem van a kezdőcsapatban” – ecsetelte a kialakult helyzetet a magyar játékos.

Vida mosolyogva hozzátette, a Twente elleni kupameccsen – melyre december közepén kerül sor – szeretné bebizonyítani volt csapatának, hogy hiba volt őt a nyáron elengedni. A futballista szerződése 2016-ban jár le a húszcsapatos holland másodosztály hatodik helyén álló De Graafschapnál.