„Hiba volt Németh Krisztiánt elengedni a Liverpoolhoz!”

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 11:36
null
Németh Krisztián nem kapott lehetőséget a Liverpool felnőttcsapatában (Fotó: Czagány Balázs - archív)
Az egyiptomi U20-as vb-n tavaly bronzérmet szerző válogatottunk kulcsembere, Németh Krisztián jelenleg a görög Olympiakosz futballistája, de mivel eddig alig mutathatta meg magát a csapatban, a bajnokságot vezető klub a kölcsönadását fontolgatja. Hírek szerint a tabella utolsó előtti helyén álló Panioniosznál köthet ki. A huszonegy esztendős labdarúgó pályafutása kapcsán kíváncsiak voltunk az MTK-nál annak idején vele együtt dolgozó, ezért a sorsát a szívén viselő Popovics Sándor véleményére.

– Németh Krisztián huszonegy évesen most éppen Görögországban próbál meg játéklehetőséget kiharcolni magának. Mit gondol, az elmúlt esztendők mellőzöttsége után egyenesbe fordulhat még a külföldi karrierje?
– Krisztián kapcsán ott kezdeném, hogy három évvel ezelőtt hiba volt elengedni a Liverpoolhoz. Akárhogy is nézzük, Angliában nem működik megfelelően az utánpótlás-nevelés, márpedig Krisztián a fejlődése szempontjából legkritikusabb korban került oda. És nem játszott. Mert nekem ne mondja senki, hogy a felkészülési időszakban egy amatőrcsapat elleni meccsen kapott néhány perc elismerésre méltó eredmény.

– Ez azt jelenti, hogy rosszul lett felépítve a pályafutása?
– Igen, azt. Neki, valamint a szintén tehetséges Hrepka Ádámnak előbb ki kellett volna nőnie a magyar élvonalat az MTK-ban, majd kijönni Hollandiába, ahol az odahaza meg nem tanult elemeket elsajátíthatták volna – és csak ezután lett volna értelme jelentős európai egyesülethez szerződni. Az ön által említett karrierépítés szempontjából Vadócz Krisztián példája lehet az etalon, aki a holland NEC együttesétől a spanyol élvonalbeli Osasunához került.

– Németh Krisztián számára jelenthetne még ugródeszkát Hollandia?
– Mivel a Liverpoolnál fontos éveket veszített el, újabban meg Görögországban bolyong, és ott sem futballozik, a holland egyesületek – az iménti okok miatt – nem figyelnek oda sem rá, sem pedig a hasonló sorsú fiatalokra. Őszintén sajnálom, hogy elvitathatatlan tehetsége dacára eddig így alakult a pályafutása. Azt szeretném tanácsolni, különösen a szülőknek, hogy mindig maradjanak tárgyilagosak és kritikusak sportoló gyermekeikkel szemben, s ne a minél gyorsabb pénzkereseti lehetőség, valamint az adott klub híre legyen az elsődleges szempont. Mindenekelőtt magába a fiatal labdarúgóba kell befektetni. Elhivatottságot, alázatot, kitartást és önállóságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik