Garics Nápolyban vett házat, de Genovában köthet ki

Vágólapra másolva!
2010.01.11. 12:43
null
Garics György (balra) rendszeres kezdő az Atalantában, de nem sok sikerélménye volt az utóbbi időben (Fotó: Action Iamges, archív)
Bár az elmúlt héten Garics György csapata edzőt váltott – Antonio Conte helyét egy mérkőzésre Walter Bonacina foglalta el a kispadon –, a védő helye továbbra is biztos a kezdők között. Mégsem az ő meccse volt a vasárnapi: a Palermo ellen 1–0-ra elveszített bajnokin a 90. percben megkapta a második sárga lapját, azaz kiállították. A szombathelyi születésű, osztrák válogatott védő a találkozót követően nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

– Ez nem az Ön meccse volt: csapata, az Atalanta kikapott a Palermótól, az utolsó percekben pedig kiállították, a szemtanúk szerint jogtalanul...
– Az első sárgámat kezezésért kaptam, a másodikat azonban egy olyan megmozdulásért, amely szabadrúgást sem ért. Az ellenfél bedobta magát elém, én elvittem a labdát, aztán meglepődve hallottam a sípszót, arra pedig végképp nem gondoltam, hogy ezért lapot ad a bíró.

– Feltételezem, igen nyomott mostanság a hangulat az öltözőben.
– A korábbiakhoz képest nagy különbség, hogy most nem keseregtünk, hanem mérgesek voltunk. Eddig nemcsak az eredmények maradtak el, hanem rosszul is játszottunk, ezúttal viszont nem erről volt szó. A helyzetünk azonban kétségtelenül nem rózsás, az utolsó előtti helyen állunk.

 MUTTI LESZ AZ ÚJ EDZŐ

Ugyan a hivatalos bejelentésre még délutánig várni kell, olasz források szerint biztosra vehető, hogy Bortolo Mutti lesz az olasz első élvonalban szereplő Atalanta új vezetőedzője. A szakember néhány apró részletet leszámítva már mindenben megállapodott a bergamói vezetőkkel, így ő követi a múlt héten lemondott Antonio Contét (a vasárnapi bajnokin ideiglenesen Walter Bonacina üvezette a csapatot). Mutti régi-új arc a fekete-kékeknél, ugyanis az 1998–1999-es idényben már irányította a bergamóiakat a Serie B-ben.Az Atalanta – 18 mérkőzésen 13 pontot gyűjtve – jelenleg a kieső, 19. helyen áll a húszcsapatos olasz bajnokságban.

 

– A váratlan edzőváltás sem segített?
– Váratlannak nem nevezném, mert bár keveset beszéltek róla, egy ideje benne volt a levegőben. Contét kikezdték a szurkolók, fütyülték, szidták, ő ezt rosszul viselte, és a végén szerintem néha maga is átlépte a határt. Hogy a feladattal megbízott Bonacina megmarad-e a kispadon, azt a hét elején tudjuk meg.

– Az előző fordulóban volt csapata, a Napoli ellen lépett pályára Bergamóban – az ünnepet az Atalanta veresége és a lecserélése is elrontotta.
– A kudarcot sajnáltam, a váltásnak ilyen szempontból nem tulajdonítottam jelentőséget. Különleges meccs volt, hiszen a nápolyiak mind a mai napig nagy szeretettel vesznek körül.

– És a hírek szerint Ön is őket: igaz, hogy nemrég egy kisebb villát vett a déli város szomszédságában?
– Igen. Sajnos sok időt nem tudok ott tölteni, pedig számos jó ismerősöm van arrafelé, és a barátnőm is nápolyi. A házvásárlás számomra részben befektetés volt.

– Állítólag hamarosan Genovában is kénytelen lesz lakhelyet keresni...
– Ezt önök, újságírók jobban tudják. Én is hallottam róla, hogy a Sampdoria érdeklődik, Delneri edző szívesen látna a csapatában. Az Atalantánál dolgoztunk együtt, jó véleménnyel van rólam, de egyelőre Bergamóban igyekszem segíteni a csapaton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik