4–1-es vereség Rózsahegyen – nem indult jól a rájátszás a DAC-nak

Vágólapra másolva!
2022.03.04. 16:50
null
Hahn Jánosé volt az első félidő egyik legnagyobb dunaszerdahelyi lehetősége – ám ez is kimaradt (Fotó: Lelkes Ernő)
A DAC 1904 idegenben 4–1-re kikapott Rózsahegyen, az MFK Ruzomberok otthonában a szlovákiai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, azaz a Fortuna Liga rájátszásának első fordulójában. A mérkőzésen Hahn János és Balogh Norbert kapott lehetőséget a dunaszerdahelyiek magyar légiósai közül.

 

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Ruzomberok (Rózsahegy)–DAC 4–1 (1–0)
Rózsahegy,
Stadion pod Cebratom, 633 néző. Vezette: Královic
RUZOMBEROK:
Krajcírik – Fabis, Mojzis, Mrva, Gerec (Rymarenko, 70.) – Domonkos (Luterán, 70.), Lichy (Rakita, 97.) – Madlenák, Bobcek (Múdry, 80.), Regáli (Matej, 97.) – Boda. Vezetőedző: Peter Struhár
DAC: Ferreira – Pinto, Kruzliak, Muhamedbegovic, Ciganiks – Andzouana (Veselovsky, 56.), Nebyla, Balic (Dimun, 77.), Zuberu (Moumou, 56.) – Hahn (Balogh N., 77.), Krstovic. Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Madlenák (20.), Gerec (46.), Bobcek (65.), Boda (88.), ill. Moumou (78.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Ugyan már március van, de Liptóban meg nagyon távol van a tavasz. A stadion mögötti hegycsúcsokat még vastag hó borította, atalálkozót fagypont körüli hőmérséklet mellett kezdték, majd amásodik félidőben elkezdett havazni.

Kevesen látogattak ki arózsahegyi stadionba, csak 633 váltottak jegyet. Dunaszerdahelyről egy húsztagos csoport utazott 300 kilométert, hogy biztassa akedvenceit. Az első félidőben kitettek magukért, de a szünet után rezignáltan, csendben figyelték az összecsapást.

Adunaszerdahelyi mester Joao Janeiro amúlt heti győztes találkozóhoz képest csak egy helyen változtatott az összeállításon, Davis helyett Ciganiks játszott abal oldalon.

Atalálkozó első perceiben adunaszerdahelyiek lábán vándorolt gyakrabban alabda, de kapura veszélytelenek voltak asárga-kékek. Avendégek kapusának Ricardo Ferreirának melegítenie kellett, mert távol akapujától folyt ajáték.

Nemsokára azonban már a labdához ért: a hálóból vette ki a játékszert. Hiába hangsúlyozta Janeiro mester, hogy a Rózsahegy nagyon erős a szögletek után, a DAC-nevelés Domonkos beadása után Madlenák tisztán fejelt a vendégkapuba. Majd ismét a hazai baloldali védő veszélyeztetett. Fél óra játék után Hahn remek akrobatikus mozdulattal küldte a labdát a kapura, de a hazai kapus hárított.

Csak pár másodperc telt el a második félidőből, amikor újabb gólt ért el a Rózsahegy. Egy kapu előtti kavarodás után Gerec lövése a kapufáról a gólvonal mögé pattant. Ezután félhomályba borult a rózsahegyi pálya, öt perc kényszerszünet után folytatódott a játék – a reflektorokat kellett szerelni.

A vendégek kínlódtak, a hazaiak pedig Veselovský hibája után újabb gólt értek el. Majd Bobcek lábában volt a negyedik hazai találat. A 78. percben ugyan Moumou szépített, de az utolsó szó Bodáé volt.

A DAC magyarjai közül Hahn János a 77. percig játszott, helyette Balogh Norbert lépett pályára, Veszelinov Dániel és Szánthó Regő nem kerültek a meccskeretbe, Kalmár Zsolt és Szendrei Ákos sérültek. 4–1

 

PERCRŐL PERCRE

VÉGE A MECCSNEK!

90+7. perc: Rakita jön Lichy, Matej pedig Regáli helyére.

90+4. perc:
Krstovic centerez balról laposan, Krajcírik kezei jelentik a végállomást a labda számára.

90+2. perc:
Rymarenko végezhetett el egy szabadrúgást a vendégtizenhatos előteréből, de a beadása magas a középen érkező rózsahegyiek számára... Jöhet kifelé a DAC.

90. perc: Nyolc(!) perc a tervezett ráadás! Mondjuk a villanyszereléssel, videobíróval el is ment jó hat perc egy átlagos félidőhöz képest...

„Fiúk-fiúk, ennél dacosabban is lehetne játszani" – gondolhatja most az a két tucat DAC-drukker, aki bevállalta a túrát.


88. perc: A KEGYELEMDÖFÉS! Boda! Regáli cselezget a 16-os bal oldalánál, Bodához passzol, aki lefordul a védőjéről, majd laposan a hosszú alsóba lő, 4–1!

87. perc:
KAPUSBRAVÚR A VÉGÉRE! Nebyla indítja Pintót a jobb szélen, ő laposan játszik középre, az érkező Krstovic egyből lő, Krajcírik azonban nagyot véd!

86. perc
: Egy veszélytelen DAC-szöglet. Velovsky labdáját magabiztosan vágták ki a kapu előteréből a hazai védők.

Nem tud újabb helyzetet kialakítani a Dunaszerdahely. Sőt. Igazából három-négy egymást követő pontos passznál nem jut tovább egyik csapat sem. Az idő pedig csak telik. A 85. minutumban járunk már...

80. perc:
Bobcek le, Múdry be!

78. perc: SZÉPÍT A DAC! Ezt ha 100-szor megismételhetnék, akkor sem sikerülne még egyszer így, de kit érdekel ez Dunaszerdahelyen! Krstovic húzott el a bal oldalon a 16-os előterében, Baloghot játszotta meg, aki ugyan nem tudta átvenni a labdát a kapu előterében, de a volt honvédosról épp az érkező Moumou elé pattant, utóbbi pedig nem teketóriázott, a kapus lábai közt a hálóba lőtt! 3–1

77. perc: Hahn helyén Balogh, Balic helyén Dimun a hajrára.

74. perc: Jó egy percen át állt a játék, mire a videobíró döntést hozott: a szakik szerint lesről indult a DAC támadója... tizenegyes helyett szabadrúgás jön kifelé.

73. perc:
Krstovic lép ki a leshatárról egy ígéretes indítással, a kapujából kimozduló kapus pedig letarolja! Tizenegyest reklamálnak a vendégek! A játékvezető a VAR-szobából vár segítséget...

Ez volt a tizedik hazai gólszerzési kísérlet. A DAC még mindig csak kettőnél jár...

71. perc:
Bobcek vezeti a labdát a vendégkapura, enyhén jobbról, laposan lő, a próbálkozás súrolja a jobb kapufát.

70. perc: Domonkos helyén Luterán, Gerec helyén Rymarenko.

66. perc:
A középkezdés után nem sokkal egy rossz ütemű szerelést követően Balic és Bobcek ugranak egymásnak. Muhamedbegovi is odamegy kicsit kakaskodni. Mindhármuk jussa egy sárga lap.

A játék eddigi képe alapján nagyon nehéz elképzelni, hogy ebből a gödörből ki tudna kászálódni a DAC.

65. perc: LEFŐTT A KÁVÉ? HÁROMMAL VEZETNEK A HAZAIAK! Veselovsky labdavesztéséből indul a rózsahegyi kontra, Domonkos három az egyben cipeli fel a labdát a 16-osig, ahol a jobbján érkező Bobcekhez passzol, utóbbi pedig kettőt igazít, majd nem hibázza el a ziccert! 3–0

63. perc: A hivatalos nézőszám 633 fő.

61. perc: ITT LEHETETT VOLNA A HARMADIK HAZAI GÓL! Regáli húz balról befelé, majd ziccerben passzol a 16-os előterében érkező Domonkos elé, aki lő, a labda viszont pont a kapu elé érkező egyik rózsahegyi játékoson pattan meg, így pedig elkerüli a kaput!

A DAC eddig összesen csak egyszer találta el a hazai kaput, lövés/fejes is csak kettő akadt vendégrészről egy órányi játék alatt. Eközben a vendéglátók hat próbálkozásnál járnak (no ez sem épp eget rengető adat), és háromszor céloztak pontosan.

60. perc
: Rengeteg hibával játszik a Dunaszerdahely, így nagyon nehéz lesz visszajönni a meccsbe.

56. perc: Kettőt cserélt a DAC, Zuberu és Andzouana meccsének vége, jön Moumou és Veselovsky.

54. perc:
Kapufa – hördülhetnénk fel! Csakhogy Nebyla védők mögé ívelt labdájára hiába érkezik Krstovic és lő kapásból a keresztlécre, a partjelző behúzza a lest... Több szempontból is fontos centik hiányoztak a dunaszerdahelyi szépítéshez...

52. perc:
Megyünk tovább!

S közben elkezdett havazni is...

50. perc: Jó három perce tart a kényszerszünet, egyelőre még dolgoznak a hiba kijavításán.

47. perc:
Az egyik reflektorsor meghibásodott, ezért most áll a játék... Erős félhomály van a főlelátó felé eső pályarészen.

46. perc
: EZ NEM TARTOTT SOKÁIG! KETTŐVEL VEZET A HÁZIGAZDA! Balról érkezett a DAC kapuja elé a labda, ahol Muhamedbegovic lemaradt az emberéről, Boda megcsúsztatta, a hosszún érkező Gerec pedig éles szögből lőtt, a hosszoldali kapufa tövéről pedig a gólvonal mögé vágódott a lövés... Kruzliak próbálta még menteni a menthetőt, de a játékvezető döntése szerint túl későn húzta ki a labdát a kapu torkából, az már teljes terjedelmében túlhaladt a vonalon.

46. perc:
Elkezdődött a második játékrész!

SZÜNET

(Fotó: Lelkes Ernő)
(Fotó: Lelkes Ernő)


VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45+1. perc: Pinto és Regáli kakaskodik még egyet a félidő végén. A játékvezető a sípjába fúj, így az első játékrésznek vége.

Egy perc a tervezett ráadás!

40. perc: Domonkos végezett el szabadrúgást, a beadásába Regáli tudott belenyúlni, és a labdát a kapu irányába pöckölte. Gól nem született, mivel Ferreira ki tudta öklözni. A helyzet után Muhamedbegovic próbál felszabadítani, de Mrva ezt szabálytalanul megakadályozza. A védőt ápolni is kell, de folytatni tudja a játékot.

35. perc: Hahnt érték utol a védők, aki így a visszapasszt választotta. Krstovichoz kerül, aki bejutott a tizenhatoson belülre, majd élesen lőtt, de a labda elsuhant a kapu előtt, így az akcióból kirúgás lett.

33. perc: Balic szöglete után a védők röviden szabadítottak fel, a kipattanót Ciganiks küldte rá, de a labda jócskán a kapu felett szállt el.

29. perc: Pinto adta be a labdát a jobb oldalon, ami Hahn háta mögé érkezett, így egy félolló-mozdulattal próbált kapura lőni. A próbálkozást a kapus hárítani tudta.

27. perc: Egy jobbról érkezett beadás után a korábbi gólszerző Medlenak érkezett a kapu elé és fejelt, de a labda elment a kapu mellett.

23. perc:
Krstovic kapott remek labdát a jobb oldalon, ám mielőtt lőhetett volna Lichy beérte és szerelte a DAC támadóját. A sarokrúgást Balic végezte el, a labda azonban mindenkinek magas volt középen, végül tisztáztak a hazaiak.

20. perc: GÓÓÓÓL! Megszerezte a vezetést a Ruzomberok! Balról végezhetett el szögletet a hazai csapat, Domonkos beadásánál Madlenak megelőzte Nebylát és Kruzliakot is, majd védhetetlenül bólintott a hosszúba. 1–0

Helyszínen tartózkodó kollégánk, Duducz Tibor beszámolója szerint nulla Celsius-fok körüli a hőmérséklet, összesen pedig 700 néző lehet jelen a meccsen. Közülük úgy kéttucatnyi a vendégdrukker.

Komoly lehetőség nélkül telt el az első 15 perc.

13. perc:
Domonkos passzol talán nem is szándékosan az érkező Lichy elé, aki át sem veszi a labdát, lő, az átlövési kísérlet elzúg a DAC kapuja mellett.

12. perc:
Pinto cselezte be magát a 16-oson belülre, ott egy kötény kíséretében Hahnhoz passzolt, aki éles szögből kapu fölé lőtt.

10. perc:
Ciganiks húzott el a bal szélen, majd a 16-os oldalához érve beadta, Kristovic érkezett középen, ám helyette a kapujából kilépő Krajcírik kezei közt kötött ki a centerezés.

5. perc:
Muhamedbegovic indítja az elöl meginduló Hahn Jánost, ám az egyik hazai védő résen van és tisztázni tud a magyar támadó elől.

Az első öt percben a DAC birtokolja többet a labdát, a vendégek kifejezetten kezdeményező felfogásban kezdték a meccset.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés!

A MECCS ELŐTT

(Fotó: Duducz Tibor)
(Fotó: Duducz Tibor)

 

„A Zsolna elleni múlt heti győzelem után jó volt ahangulat acsapaton belül – mondta aNemzeti Sportnak Hahn János, a DAC csatára. – Becsületesen dolgoztunk, tudjuk, milyen meccs vár ránk. ARózsahegy előttünk van atáblázaton, nagyon jól szerepel. Ősszel azonban legyőztük idegenben, remek lenne megismételni azt az eredményt.”

Az alapszakasz után a Dunaszerdahely a negyedik helyen áll, lemaradása öt pont aharmadik Rózsahegy mögött.

„A rájátszásban minden találkozó nagyon fontos, a pénteki lesz az első kisdöntőnk. Rendszeresen pontot, pontokat kell szereznünk, hogy elérjük acélunkat, és ismét az európai kupaporondon szerepelhessünk – válaszolta lapunk kérdésére a sajtótájékoztatón Joao Janeiro, aDAC mestere. – A Rózsahegy nagyon veszélyes pontrúgásokból, a javára ítélték meg a legtöbb büntetőt, és sok gólt szerzett szöglet- vagy szabadrúgás után. Ám nekünk is megvannak az erősségeink, és az ellenfelünk jól feltérképezi majd a játékunkat.”

A portugál szakember derűlátó a rájátszás előtt.

„A héten elvégzett munkát és a játékosok elszántságát látva bízom a sikerben. Nagyon tanulságos volt a két hete balul sikerült aranyosmaróti találkozó, tanultunk belőle. Szerény, ugyanakkor elszánt csapatom van, a legfontosabb most az egység és a fegyelem. Ezek kellenek ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot” – szögezte le Joao Janeiro.

A Ferencvárosból a múlt héten a DAC-hoz kölcsönadott Szánthó Regő egyelőre nem került be az utazó keretbe.

„Szüksége van arra, hogy megszokja a környezetet, alkalmazkodjon a játékstílusunkhoz. Regő jól dolgozik, biztos vagyok benne, hogy hamarosan pályára lép a csapatunkban” – mondta lapunknak a vezetőedző.

(Duducz Tibor)

Hahn János kezdőként segítheti a DAC-ot a rájátszás első fordulójában (Fotó: Lelkes Ernő)
Hahn János kezdőként segítheti a DAC-ot a rájátszás első fordulójában (Fotó: Lelkes Ernő)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik