Fortuna Liga: Az ilyen meccseket meg kell nyerni – Kalmár Zsolt

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 11:10
null
Kalmár Zsolt szerint mentálisan fejlődniük kell, hogy megnyerjék az olyan mérkőzéseket, mint a Zláté Moravce elleni (Fotó: DAC/Fb)
Mint arról beszámoltunk, kétgólos előnyről 2–2-es döntetlent játszott a szlovák labdarúgó élvonal (Fortuna Liga) 14. fordulójában a tabella utolsó előtti helyén álló Zlaté Moravce (Aranyosmarót) vendégeként a Dunaszerdahely. A mérkőzésen a második játékrészre állt be csereként a csallóköziek csapatkapitánya, Kalmár Zsolt, aki csapata második gólját szerezte. A válogatott középpályás a Nemzeti Sportnak értékelte a mérkőzést.

„Nagyon nehéz mit mondani. Rövid időn belül már a második olyan idegenbeli meccset játszottunk, ahol előnyből hullajtottunk pontokat” – mondta a Nemzeti Sportnak a dunaszerdahelyiek csapatkapitánya, Kalmár Zsolt. A magyar játékos a második félidőben lépett pályára, és ezzel nagy fordulatot vett a DAC játéka. A vendégek domináltak és szereztek két gólt. Úgy tűnt, zsebükben a találkozó. A kiesés ellen harcoló hazaiak azonban küzdöttek, hajtottak, és két perc alatt egyenlítettek.

„Lehet, hogy mentálisan még nem vagyunk készen, hogy valamit elérjünk. Az ilyen meccseket meg kell nyernünk. Bármi módon. Csak védekezéssel, vagy támadójátékkal, de meg kell nyerni! Sajnos a pontrúgásnál nem koncentráltunk eléggé, majd a másik gólnál a srác az élete gólját szerezte. Az idény legszebb találata lesz” – folytatta a 27 éves középpályás, aki próbált rámutatni a hibákra, ami a két pont elvesztését okozta. –„Kétgólos vezetés után visszaálltunk, magunkra húztuk az ellenfelet, pedig nem ezt beszéltük meg. A második találatunk után mondtam a csapatnak, hogy még nincs vége a meccsnek, jöjjünk feljebb. A letámadásról mindig lemaradt pár játékosunk, a hazaiak ki tudták hozni a labdát. Rossz szájízzel megyünk haza, amikor simán meglehetett volna a meccs. Ma és egy hónapja Szakolcán négy pontot vesztettünk. Máshol állnánk, ha mindkét meccset behúzzuk. Kis nüánszok döntöttek. Ebben kell fejlődnünk, főleg mentálisan.”

Kalmár Zsolt megszerezte a harmadik bajnoki gólját az idényben.

„Egyfelől nagyon jó, hogy visszajövök a súlyos sérülés után és gólokkal, gólpasszokkal tudok hozzájárulni a csapat teljesítményéhez, másfelől viszont pontokat veszítettünk. Az idegenbeli játékunkon változtatnunk kell. Küzdünk, hajtunk, de nem tudjuk megtartani az eredményt” – mondta Kalmár Zsolt, akire a bajnokságban egymeccses pihenés vár, mivel begyűjtötte az ötödik sárga lapját. –„Kitettem a kezemet és a srác beleszaladt. Kiskoromtól így tanultam, hogy így kell fedezni a labdát. Ez benne van tudatalattimban. Nem volt ebben semmi szándékosság, csak az egyensúlyomat akartam visszaszerezni. Sajnos, jövő héten nem játszom, bízom benne, hogy a csapat sikeres lesz.”

A jövő vasárnapi találkozó előtt a DAC kedden a Szlovák Kupában a másodosztályú Homonna otthonában lép pályára.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
14. FORDULÓ

Zlaté Moravce–DAC 2–2 (0–0)

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik