Felkészülés: Vida gólt szerzett, Szoboszlai ismét a pályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.20. 22:10
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő DAC felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a cseh első osztályban harmadik helyen álló Sigma Olomouctól.

A dunaszerdahelyi csapat gólját az első negyedóra végén Vida Kristopher szerezte, aki az első félidőt töltötte a pályán. Marco Rossi vezetőedző másik két magyar játékosának is lehetőséget adott: Kalmár Zsolt kezdőként 67, Mervó Bence csereként beállva 35 percet játszott.Vida Kristopher szerezte, aki az első félidőt töltötte a pályán. Marco Rossi vezetőedző másik két magyar játékosának is lehetőséget adott: Kalmár Zsolt kezdőként 67, Mervó Bence csereként beállva 35 percet játszott.

A DAC szerdán 11 órától az NB II-es Gyirmóttal csap össze, majd törökországi edzőtáborba utazik.

VIDA KRISTOPHER TALÁLATA

A Hajduk Split a térdsérüléséből lábadozó Futács Márkó, valamint a Lengyelországból kölcsönvett Gyurcsó Ádám nélkül, Hugo Almeida duplájának is köszönhetően 4–1-re megverte az FC Zürichet. A Dinamo Kijev 1–1-es döntetlent játszott a norvég Haugesunddal, az ukránoknál Kádár Tamás az első félidei csapatban kapott helyet.

Szoboszlai Dominik a 70. percben állt be a Salzburgba, amely 5–0-ra kiütötte a Viktoria Plzent. A magyar utánpótlás-válogatott középpályás becserélése után az eredmény már nem változott.

SZOBOSZLAI AZ INSTAGRAMON ÍGY KOMMENTÁLTA A FÖLÉNYES SIKERT

Great win today!

669 Likes, 3 Comments - Szoboszlai Dominik (@szoboszlai.dominik_official) on Instagram: "Great win today!


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
DAC (szlovákiai)–Sigma Olomouc (cseh) 1–2
Sahtar Doneck (ukrán)–Ludogorec (bolgár) 2–2
Basel (svájci)–Sturm Graz (osztrák) 2–4
Hajduk Split (horvát)–FC Zürich (svájci) 4–1
Red Bull Salzburg (osztrák)–Viktoria Plzen (cseh) 5–0
Dinamo Kijev (ukrán)–Haugesund (norvég) 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik