Fazekas Árpád mintha hívná magához a labdát, nem eredménytelenül, mert nem csupán az Anderlechtnél, Münchenben, a Bayern kapusaként is legenda lett

 

Fazekas Árpád kapus tartalmas pályafutásából és regénybe illő életéből jellemzően két tényt szoktak kiemelni: az 1957-es Német Kupa-döntőt és a Ba­yern-szurkolók 2005-ös szavazását. Ez utóbbin kiderült, hogy a bajorok öt évtized távlatából sem feledik az érdemeit, hiszen a Sepp Maier, Oliver Kahn, Raimond Aumann, Jean-Marie Pfaff négyes fogat mögött befutott ötödiknek. (Ma már vélhetően Manuel Neuer is előtte végezne, de ez semmit sem kisebbít Fazekas érdemein.) Hiába védett anno ötször is a magyar válogatottban, a németeknél a legkomolyabban felvetődött a honosítása, ám a nagy Sepp Herberger egyetlen mondattal leállította az ez irányú törekvéseket, mondván: „A fotósoknak jó lesz, ahogy véd, szépen úszik a levegőben.”    És ha az ötvenes évek végének Németországában az '54-es berni diadal után valamit Herberger mondott, az úgy is volt.

A német sajtó nyilván bayernes remeklése miatt emlékszik rá, 1962-ben azonban, már túl a harmincon elment szerencsét próbálni Belgiumba, és az Anderlecht kapujában is legenda lett. A belga futballt messze lejjebb jegyezték, mint manapság, meg úgy általában az 1972-es Eb-bronz, az Anderlecht hetvenes évekbeli nemzetközi sikerei és 1980-as Eb-ezüst óta, ám a brüsszeli klub az 1947-es első bajnoki címe után további nyolcat nyert 1962-ig, azaz a második világháború utáni sorozatok felét. (Ugyanakkor Fazekast jobb anyagi körülmények várták, mint amilyenek az akkori német futballt jellemezték, az országváltás elsődleges oka ez volt.)

Ráadásul nem állítható, hogy az 1962-ben érkező magyar kapus lett volna az egyetlen jegyzett labdarúgó az Anderlechtben, a kezdőt nagyrészt válogatottak alkották, köztük minden idők legnagyobb belga futballistájával, a 19 éves, de már két éve felnőttválogatott Paul Van Himsttel. Nem mellesleg egy edzőmeccsen az akkor kétszeresen világbajnoki címvédő brazil válogatottnak is rúgtak egy ötöst...

Fazekas gyorsan közönségkedvenc lett, korát messze megelőzően bátran elhagyta a gólvonalat, amolyan utolsó mezőnyjátékosként söprögetett, hiszen kiválóan kezelte a labdát. Utóbb az ottani média úgy emlékezett vissza rá, hogy ő volt az első olyan kapus Belgiumban, aki bátran kimerészkedett a kapujából.

A magyar kapus Münchent már 1961-ben otthagyta, egy idényt a vele az akkori legmagasabb osztályba, az Oberliga déli csoportjába feljutó KSV Hessen Kassel együttesében húzott le, majd távozott Németországból – így aztán az 1963-ban rajtoló Bundesligában már egyszer sem védhetett.

Nem úgy a belga élvonalban. Jobb antré nem kell, mint az 1962 nyarán befutó Fazekasé, hiszen a BEK-ben rögtön az európai nagyszínpadon találta magát. Szeptember 19-én már ő védett a hivatalosan selejtezőnek nevezett első fordulóban az ötszörös győztes Real ellen az 1955 óta a legendás elnök nevét viselő Bernabéuban. Ebben nem volt sok köszönet, a már 35 éves Puskást is bevető madridiak három gólt helyeztek el Fazekas kapujában (különösen a harmadik volt kínos: Fazekas egy beadás után éppen a gólra éhes Di Stéfano fejére ejtette a labdát...), igaz, az ötvenes évek második felének csillogó Realja ekkor már csak nyomokban volt meg, az Anderlecht sem maradt adós: így 3:3 lett az odavágó vége.

Bezzeg a szeptember 26-i visszavágón! A Real 1953 óta íródó diadalmenete addigra sorozatban öt BEK-trófeát (1956–1960) eredményezett, igaz, a legrangosabb európai kupasorozatban háromszor is „csak” címvédőként indulhattak a madridiak, mert a La Ligában 1956-ban, 1959-ben és 1960-ban előbb az Athletic Bilbao, majd kétszer a Kubala, Kocsis és Czibor által is fémjelzett Barcelona mögött végeztek.

De az 1960-as glasgow-i fináléban villogó, az Eintrachtot Puskás négy és Di Stéfano három góljával 7:3-mal hazaküldő csapatból két évvel később már csak öten maradtak, és a Santamaría, Di Stéfano, Puskás légióstrió (uruguayi, argentin, illetve magyar emigránsként lettek spanyol állampolgárok és válogatottak, mindhárman kerettagok az 1962. nyári chilei vb-n) egyaránt messze elmúlt harminc.

A brüsszeli mérkőzés belépője, van olyan portál, amelyen 150 font a kikiáltási ára

 

Fazekas a nyáron már Brüsszelben játszott, és a visszavágón lehúzta a rolót. Armand Jurion, a csapat jolly jokere (64 válogatott meccsén hét különböző poszton szerepelt...) a 85. percben szerezte meg a továbbjutást jelentő gólt, nem véletlen, hogy innentől Mister Europe lett a beceneve – de a diadalhoz nemcsak ez a találat, hanem a brüsszeli meccsen bevehetetlen belga kapu, Fazekas Árpád bravúrsorozata is kellett. No meg a 23 éves hátvéd Laurent Verbiest, aki levette a pályáról Puskás Ferencet – aztán alig több mint három évvel később életét vesztette autóbalesetben...

A Real először esett ki nyitó fordulóban, hiszen 1960-ban címvédőként a Barcelona a nyolcaddöntőben búcsúztatta, az 1961–1962-es kiírásban pedig Guttmann Béla Benficája a fináléban verte meg 5:3-ra, Puskásé volt a három madridi gól. Az összes többi kiírást megnyerték a blancók. Az Anderlechtnek ez 1963-ban nem sikerült, a brüsszeli fák nem nőttek az égig: a bolgár CDNA Szófiát még búcsúztatták (2:2, 2:0), ám a negyeddöntőben fennakadtak a skót Dundee-n. Ebben a párharcban csak az első meccs (1:4) volt Fazekasé, a visszavágón Pierre Sinibaldi mester már az ifjú Jean-Marie Trappeniers-nek szavazott bizalmat, aki innentől kirobbanthatatlan lett a kapuból. (És amikor 1964-ben becserélték a hollandok ellen, vele lett tizenegy Anderlecht-játékos a pályán a belga válogatottban, igazán játszhattak volna lilában is...)

Fazekas pályafutásának érdemi része ezzel véget is ért, a magyar kapus az első BEK-sorozatban még a Bp. Vörös Lobogó (értsd: MTK...) színeiben védett – éppen az Anderlecht ellen, 1963 márciusában pedig a brüsszeliek játékosaként távozott a nagyszínpadról.

A magyar kapus Vas megyében, az 1950-ben Szombathelyhez csatolt Kámonban nőtt fel, 1951-ben, 21 évesen vitte el a Pécs, innen 1953-ban a fővárosi Dózsa, majd 1955-ben a Vörös Lobogó. Abban az évben azonban egy, a lakásában talált tízdolláros miatt egy évre eltiltották, amire válaszul vonattal, egy hálókocsi ágya alatt meghúzva magát „disszidált”, de ekkor még sikeresen rábeszélték a hazatérésre. Nem úgy 1956 decemberében, amikor újra úgy döntött, menni kell, és ez a döntése már végleges volt.

Csak a rendszerváltozást követően költözött haza. Hatalmas figura volt, ő szerezte a Németh Lehel, majd Komár László által sikerre vitt „Talán egy perc alatt, talán egy év alatt” című sláger zenéjét, vezetett presszót Barcelonában, nyugdíjasként divatbemutatókon villogott, túl a nyolcvanon is fejkendővel és fülbevalóval közlekedett, négy éve, 88 évesen hunyt el Budapesten.

EMLÉKEZTETŐ
Anderlecht (belga)–Real Madrid (spanyol) 1:0 ( 0:0)
1962. szeptember 26., B rüsszel, BEK, 1. forduló, visszavágó

Heysel Stadion, 64 694
néző, vezette: Bois (francia)
Anderlecht:
Fazekas – Cornelis, Heylens, Hanon, Lippens – Verbiest, Janssens – Jurion, Orlans, Stockman, Van Himst. Edző: Pierre Sinibaldi
Real Madrid:
 Vicente Train – Casado, Miera, Pachín, Santamaría – Muller, Zoco – Amancio Amaro, Di Stéfano, Puskás, Gento. Edző: Miguel Munoz
G ól:
Jurion (85.)
Továbbjutott:
az Anderlecht, 4:3-as összesítéssel