Eszék: „Laci! Laci!” – cikkeznek Kleinheisler remek formájáról

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 13:13
null
Kleinheisler László (Fotó: NK Osijek Facebook)
Kleinheisler László ebben az idényben már több gólt szerzett az eszéki labdarúgócsapatban, mint a legutóbbi teljes kiírásban, ez pedig cikkírásra ihlette a horvát Sportske Novosti szerzőit.

 

„Laci! Laci!” – szólt az eszéki szurkolói kórus a hétvégén, és a Sportske Novosti szerint a magyar középpályás teljes mértékben rászolgált az éltetésre: a korábbi mérkőzéseken is vezéregyénisége volt csapatának, és a Sibenik elleni hétvégi bajnokin (1–1) is kiemelkedett társai közül.

KLEINHEISLER GÓLJA A SIBENIK ELLEN


Remek gólt lőtt, potenciális kulcspasszai voltak, sok párharcot megnyert, és a csapatának megítélt szabadrúgások mintegy harmadát ő harcolta ki – írja a horvát lap, amely név nélkül odaszúr egyet a nemrég leváltott vezetőedzőnek, Nenad Bjelicának is, hangsúlyozva: Kleinheisler úgy tud a csapat legkiegyensúlyozottabb formát mutató játékosa lenni, hogy térdsérülése miatt kihagyni kényszerült a felkészülési időszak jelentős részét.

Kleinheislert láthatóan nem zavarta meg a kényszerszünet, hiszen már négy gólt szerzett (hármat a bajnokságban, egyet az Európa-konferencialiga selejtezőjében), míg a legutóbbi idényben lejátszott tétmérkőzésein (37) összesen hármat – más kérdés, hogy az idei három bajnoki gólja csak egy pontot hozott rossz passzban lévő (nyolc forduló után 6. helyezett) csapatának.

Három góllal és három gólpasszal pillanatnyilag ő klubja legeredményesebb játékosa, a bajnokságban egyelőre nincs nála gólerősebb középpályás – teszi hozzá a lap, jelezve azt is, hogy a magyar játékos a szerződése utolsó évében jár, és ha az eszékiek nem akarják elveszíteni, sürgősen lépniük kell.

A lap ugyanakkor tudni véli, hogy Kleinheisler jól érzi magát, családjával otthonra lelt a Dráva parti városban, ami elősegítheti a jövőbeli szerződéshosszabbítási tárgyalások sikerét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik