Eredivisie: Hollandia feszülten figyeli, Babos visszakapja-e helyét

Vágólapra másolva!
2011.01.26. 16:08
A tekintélyes Voetbal International beszámolója szerint Wiljan Vloet, a holland labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő NEC vezetőedzője még mindig nem tudta eldönteni, a sérüléséből felépülő Babos Gábor vagy őszi helyettese, Jasper Cillessen legyen-e tavasszal a klub első számú kapusa.

A holland futballközvéleményt élénken foglalkoztató döntéssel kapcsolatban a VI rögzíti, hogy az NAC Breda elleni szombati bajnokin a szurkolók nem tudtak dönteni – egy részük holland zászló alatt Cillessen, másik felük magyar zászlóval Babos mellett sorakozott fel; a meccsen mindenesetre Cillessen védett.

„Ez azonban nem jelenti azt, hogy megszületett volna a döntés – reagált a felvetésre Vloet. – Gábor újra egészséges, de meccshiánya van, így pénteken a Heracles ellen is Jasper véd majd. Akkor döntök majd, amikor Gábor a tartalékoknál újra elég meccsen szerepelt. Természetesen nincs ellenemre, hogy kapusposzton ilyen egészséges verseny bontakozott ki.”

Babos csapatkapitánya a nijmegeni csapatnak, ám az ősszel gerincműtétje miatt nem védhetett, és a fiatal Cillessen közmegelégedésre őrizte a kaput.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik