Eppel 15 gólra és aranyra vágyik – ezúttal Kazahsztánban

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.03.09. 12:54
null
Eppel Márton (középen) úgy számol, kezdő lesz az első bajnokin, és rögtön góllal bizonyítana (Fotó: Kajrat Almati)
A kazah élvonalbeli labdarúgó bajnokságban ma megkezdődött a 2019-es idény, melyben a csapatával vasárnap pályára lépő Eppel Márton (Kajrat Almati) és korábbi, kispesti csapattársa, a szombaton bemutatkozó Hidi Patrik (Irtis Pavlodar) is érdekelt. A rajt előtt mindketten nyilatkoztak a Nemzeti Sportnak.



Magyar bajnok már volt, vajon kazah is lesz?
– Hú, belecsaptunk a közepébe! – reagált lapunk érdeklődésére Eppel Márton, a Kajrat Almati csatára, aki 2017 májusában még a Bp. Honvéd játékosaként szerzett aranyérmet. – Nyilván szeretnék megint bajnok lenni, a csapat is úgy készül, hogy a tabella élén fejezze be az idényt, de nehéz lesz. A múlt vasárnapi Szuperkupa-mérkőzés arról tanúskodott, az Asztana előrébb tart. Kettő nullás győzelmét annak is köszönhette, hogy a magja régóta együtt játszik, miközben nálunk új edző vezetésével új csapat épül. Némi időre még szükségünk van, hogy minden a helyére kerüljön – szerencsére hosszú az év.

Idehaza arról lehetett hallani, hogy legfőbb riválisukat anyagi gondok sújtják, aminek következtében a kerete is meggyengült.
– A hétvégén nem ezt tapasztaltam... Az Asztana nagyon jól futballozott. Ha nem tévedek, az alapemberek közül egyedül Kleinheisler László távozott, miközben mások mellett igazoltak egy román válogatott támadót a holland élvonalból. Nincs kétségem afelől, az idén is erősek lesznek.

SZÍNPOMPÁS BEMUTATÁS UTÁN BAJNOKI DEBÜTÁLÁS

Hétfőn ünnepélyes körülmények között mutatták be az Irtis Pavlodar 17 (!) új igazolását, köztük hét légióst – egyikük Kispestről érkezett.

Színpompás ceremónia keretében találkoztunk a szurkolókkal – mondta Hidi Patrik, mielőtt felszállt volna a Pavlodarból a szombati, FK Tobol elleni mérkőzés helyszínére, Kosztanajba tartó gépre. – Egyesével szólítottak minket színpadra, mindenkiről elmondták, honnan érkezett, mit ért el eddig, milyen poszton számít rá a szakmai stáb. Megkaptuk az új mezt, az enyém a nyolcas. Én választottam, remélem, szerencsét hoz. A beilleszkedést könnyítette, hogy csaknem két hónapig törökországi edzőtáborban készültünk, vagyis folyamatosan együtt voltam a társakkal. Arról nem beszélve, hogy az összes edzőmeccsen kezdőként jutottam lehetőséghez. Ettől még nem lehetek biztos benne, hogy a nyitányon is az első perctől számol velem a vezetőedzőnk, Dimitar Dimitrov, de az alapján, ahogyan az elmúlt napokban gyakoroltunk, látok rá esélyt. Az itteni szabályok szerint egy csapat keretében legfeljebb nyolc külföldi lehet, közülük hat kezdhet – szeretnék a hat között lenni. A csapat a dobogóra vágyik, a vezetők a nemzetközi szereplés kiharcolását remélik tőlünk. Mindjárt az első meccsünk értékmérő lesz, hiszen a tavalyi harmadik helyezett otthonában játszunk. Kíváncsian és optimistán várom a rajtot. Egy-két napja beköltözhettem az új lakásomba, ha minden jól megy, a jövő héten a párom és a kisfiam is megérkezik – onnantól végképp kerek lesz az életem.”

Hidi a szombaton 12 órakor kezdődő mérkőzésen kezdőként lépett pályára az FK Tobol otthonában, végig is játszott a meccset, de csapata 3–0-s vereséget szenvedett.

Tavaly tizenöt ponttal végeztek az Asztana mögött. Mi kell ahhoz, hogy forduljon a kocka?
– Mindenekelőtt az, hogy beváljon az új futballfilozófiánk, egyben a játékospolitikánk. A Kajrat a fiatalokra is alapoz, a már említett új edzőnk, az évekig a Leipzig utánpótlásában dolgozó Alekszej Spilevszkij pedig a letámadáson alapuló futballt részesíti előnyben. Szerintem jó úton járunk, de a gépezet még nem működik tökéletesen. Persze nem is lehet elvárni, hogy máris minden klappoljon. Harminchárom bajnoki mérkőzés áll előttünk, meglátjuk, meddig jutunk.

Ha jól sejtem, Törökországba egyelőre nem vágyik vissza.
– Egy időre elég volt az a négy hét, amelyet két részletben ott töltöttünk. Mindamellett volt értelme, kedvelem az ehhez hasonló edzőtáborozásokat. Mert bár azon kívül, hogy edzünk, edzőmeccseket játszunk, eszünk és alszunk, jószerével mást nem csinálunk, ez az időszak kizárólag a futballé. A felkészülés közben kaptunk kétszer három-négy napot a kikapcsolódásra, az egyik rövid szünetet odahaza töltöttem, a másikban elutaztam a barátnőmmel.

Almatiban nem is edzettek?
– Dehogynem! Az időjárási viszonyok mellett az itteni kiváló körülmények is engedték, hogy egy-egy hetet „itthon” gyakoroljunk. Ugyanakkor hosszú és kemény volt az alapozás, január ötödikén vágtunk neki, és két hónapig tartott. Nem csoda, hogy már alig vártuk a rajtot!

Jó formában van?
– Az edzőmérkőzéseken nem ment annyira jól a játék, amennyire szerettem volna, de azt vallom, a tétmérkőzéseken kell megmutatnom, mire vagyok képes. Ennek megfelelően úgy készülök a Taraz elleni találkozóra, hogy mindjárt az első meccsen megszerzem az első gólomat!

Kijelenthető, hogy élvezi a bizalmat? Hiszen az előző bajnokság befejeztével a legtöbb légiósától megvált a klub – ön viszont továbbra is a Kajrat tizenkilences mezét viseli.
– Szerintem is hisznek bennem. A tavalyi keretből csakugyan három külföldi maradt meg, igaz, azóta csatlakozott hozzánk egy-egy dél-koreai és lengyel szélső, valamint egy-egy szerb és horvát védő. Az ukrán csatártársam, Aderinsola Eseola ugyanúgy maradt, mint én, de más támadót nem szerződtettek a vezetők, feltehetőleg azt gondolják, ketten megoldjuk majd, amit kell. A Szuperkupa-meccsen Eseola kezdett, ám a hajrában kiállították, így néhány meccset ki kell hagynia. Mivel az eltiltás a bajnokságra is vonatkozik, előttem a lehetőség, hogy bizonyítsam, lehet rám számítani. Két hazai összecsapással kezdjük az idényt, mindkettő nyerhetőnek tűnik. Mindent megteszek, hogy gólokkal segítsem a csapatomat – az imént említett lehetőséget meg kell ragadnom!

A bajnokság novemberi zárásakor mivel lenne elégedett?
– Ha elmondhatnám magamról, hogy végigjátszottam az évet és legalább tizenöt gólt szereztem, no és egy éremmel, lehetőleg arannyal gazdagodtam. Emellett az is nagyon fontos nekem, hogy a válogatottal is sikeresen szerepeljünk az Európa-bajnoki selejtezőben.

KAZAHSZTÁN, PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

Szombat
Tobol–Irtis Pavlodar 3–0
Pavlodar: Hidi Patrik kezdő volt és végig is játszotta a mérkőzést.
Vasárnap
10.00: Kajrat Almati–Taraz
Kajrat Almati: Eppel Márton

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik