Dzsudzsák Balázs a franciánál is színvonalasabb ligába vágyik

Vágólapra másolva!
2011.02.02. 12:03
null
Dzsudzsák a kiváló tavaszban látja a még nevesebb kérők jelentkezésének biztosítékát (Fotó: Action Images)
A PSV-vel minap szerződést hosszabbító Dzsudzsák Balázs arról nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy nem sok híja volt a Lille-be igazolásának. Szóba került a labdarúgók általános szerepe a klubváltásokban, illetve a válogatott, amely Szalai Ádám nélkül kénytelen kiállni a tavasszal a hollandok ellen.

 

– Több klubbal is hírbe hozták az utóbbi hetekben, mielőtt hosszabbított volna a PSV-vel. A zuhanyhíradóban szereplő számos egylet közül melyik volt a legkomolyabb kérő?
– A Lille. Az utolsó héten kapcsoltak turbósebességre a franciák, be kell valljam, fogós feladat elé állítottak. Arról szólt a kérdés, vajon nemet mondhatok-e nekik. A menedzsereimmel, és mindenekelőtt Vörösbaranyi Józseffel konzultálva aztán megszületett a döntés, mely szerint maradok Hollandiában. Tényleg nem szeretném megbántani a Lille-t, már csak azért sem, mert kijelentették, továbbra sem mondtak le a megszerzésemről, ráadásul bivalyerős együttes, de nekem most nem a francia bajnokság a célom. Úgy véltem, az őszihez hasonló fél szezon után, esetleg bajnoki címmel a zsebemben a franciánál is színvonalasabb ligába is eljuthatok.

A JUVE MÉG FIGYELI
A tuttomercatoweb.com értesülései szerint a Juventus még nem mondott le Dzsudzsák Balázs megszerzéséről, akiért a nyáron bejelentkezhetnek a PSV-nél. Az internetes oldal értesülései szerint a magyar szélső iránt az elmúlt hónapokban is érdeklődő torinóiak a nyáron ajánlatot tehetnek a holland klubnak a szerződését 2015-ig meghosszabbító játékosért, akit az Inter, a Fiorentina, a Lille és a Wolfsburg is figyel.

A PSV-vel könnyű volt megegyezni?
– Pofonegyszerű. Most már azt is elmondhatom, a vezetők a december huszonkettedikei, tavalyi utolsó meccsünk után jelezték, szeretnének beszélni velem. Éjfél felé közeledtünk, mondtam, nekem másnap reggel indul haza a repülőgépem, de nyugodtan lerendezhetnek mindent a menedzseremmel. A szerződéshosszabbítás tervezete születésnapi ajándék volt.

Egyébként általában a játékos mennyire vesz részt a tárgyalásokban?
– Semennyire. Én legalábbis egyszer sem egyeztettem a vezetőkkel, sőt az érdeklődő csapatokról sem akartam tudni. Kivételt jelentett a Lille, a francia listavezetővel a célegyenesbe fordultak a tárgyalások, muszáj volt elemezgetnem magamban a lehetőséget. De egyetlen más vevőjelölt felbukkanásakor sem avattak be a részletekbe, nem szerettem volna, ha a puhatolózások és a felröppenő pletykák feleslegesen megzavarnak.

Más: a válogatott. A hollandok elleni Eb-selejtezőre készülve nem könnyíti meg a helyzetünket Szalai Ádám sérülése.
– Valóban nem, de valahogy én még mindig reménykedem abban, hogy az orvostudomány ma már csodákra képes. Persze az eszem azt diktálja, márciusban Ádám csak lélekben lesz velünk.

A mainzi támadó helyett Tököli Attila várhatja izgatottan a beadásait.
– Attila kiváló csatár, elképesztő mennyiségben rugdosta és rugdossa otthon a gólokat, kíváncsi vagyok arra, hogyan illeszkedik a rendszerbe. Ha minden jól megy, az én labdáimon nem múlik.

AZ INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik