DAC: Kalmár lövését védeni? „Csak tessék, meg lehet próbálni”

Vágólapra másolva!
2020.09.29. 09:35
null
A kínos kupakudarc után Kalmár Zsolt és társai <br />elszántan játszottak (Fotó: Lelkes Ernő)
Mint megírtuk, Kalmár Zsolt szemet gyönyörködtető gólt lőtt szabadrúgásból a Trencsén kapujába a hétvégén, és csapata, a DAC továbbra is százszázalékos a Fortuna Ligában. A 18-szoros válogatott magyar labdarúgó és az ellenfél kapusa is nyilatkozott arról a bizonyos bombáról.

Győzelemmel zárta a hetet a Dunaszerdahely, amely a Trencsén elleni hazai bajnokin (3–1) igyekezett valamelyest feledtetni az Európa-liga-pofont. A DAC csütörtökön Linzben 7–0-ra kikapott, s búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól. Vasárnap még érződött, hogy nem az igazi a dunaszerdahelyiek futballja, a játékosok visszafogottak voltak, mintha csak a kupakudarc béklyót kötött volna a lábakra. Ráadásul a vendégek Ante Roguljic révén a 14. percben megszerezték a vezetést. Csaknem fél óra játék után aztán szabadrúgáshoz jutott a DAC…

„Messze van ez, ebből nehéz gólt rúgni” – mondogatták a nézők a lelátón.

Kalmár Zsolt, a sárga-kékek csapatkapitánya azonban nem így gondolta. Huszonöt méterről óriási gólt lőtt a léc alá, kegyetlenül bevarrta. Úgy tűnt, a vendégek kapusa, Igor Semrinec védhette volna a lövést, hiszen középre ment a labda.

„Csak tessék, meg lehet próbálni – nyilatkozta a mérkőzés után Igor Semrinec a Cristiano Ronaldo-féle szabadrúgásról. – Tudom, különösen hangzik, de nagyon nehéz egy ilyen lövést hatástalanítani. A labda ugyanis többször irányt változtatott.”

Honfitársunk, Kalmár Zsolt elismerte, csakugyan nem volt könnyű helyzetben a Trencín kapusa.

„Remekül találtam el a labdát, amely ráadásul szitált is a levegőben – emlékezett a középpályás, aki ismét igazi vezér volt a pályán. – A labda ment jobbra, balra, jobbra, majd ismét balra. A legfontosabb mindig, hogy erősen eltaláljam a labdát, kapura menjen, aztán bármi lehet belőle.”

AZ A BIZONYOS GÓL

A DAC nyolc forduló után továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti a Fortuna Ligát.

„Szerencsére Zsolt nagyon jó formában van, viszi a hátán a csapatot, fontos gólokat szerez – mondta a lefújás után Schäfer András, a dunaszerdahelyiek 21 éves középpályása, majd Kalmár Zsolt vette át a szót: – Ha a bajnoki rajt előtt azt mondták volna, az első nyolc meccs­ből nyolcat megnyerünk, természetesen azonnal aláírom. Remélem, folytatódik a remek sorozatunk, és a zsolnai bajnokin sem torpanunk meg. Nem szabad egyik meccset sem lazára venni, továbbra is keményen és nagy alázattal kell készülnünk.”

A gólt szerző és gól­passzt adó Kalmár Zsolt nyolc bajnokin nyolc gólnál jár, vezeti a góllövőlistát az egyaránt hatgólos dunaszerdahelyi Marko Divkovic, valamint a nyitrai Michal Fasko előtt.

„Gólkirályi cím? – gondolkodott el 25 éves honfitársunk. – Nincs már itt, a Fortuna Ligában Andraz Sporar, így azért van rá esélyem. A Slovan korábbi, a Sporting jelenlegi támadója szinte minden helyzetéből betalált. De komolyra fordítva a szót: a legfontosabb az, hogy a csapat folyamatosan nyerjen. Ha jönnek a győzelmek, akkor majd jönnek a plusz gólok is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik