Légiósok: Bukta Csaba esélye – az osztrák Bundesligában

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 08:41
null
A sérülés és remélhetőleg a másodosztályú szereplés is a múlté, Bukta Csaba az élvonalbeli Altachban játssza végig a tavaszt (Fotó: Imago Images/GEPA Pictures)
Szerdán az osztrák bajnokság utolsó, vagyis 12. helyezettje, az Admira Wacker a 11. Rheindorf Altach csapatát fogadja. A vendégeknél ott lesz a keretben a 19 esztendős Bukta Csaba is, aki a Red Bull Salzburg kölcsönjátékosa. A fiatal szélső korábban a másodosztályú Lieferingben szerepelt, az Altach játékosaként viszont már három mérkőzésen pályára léphetett az első osztályban. Lépésről lépésre halad tehát, eddig 75 perc jutott neki az osztrák élvonalban – a tapasztalatokról kérdeztük.

,,A Red Bull Salzburg javasolta a kölcsönadást  – mondta lapunknak Bukta Csaba, az U21-es válogatott kerettagja.     –  Noha elköszöntem a várostól, a bizalom jeleként értékeltem az ötletet, hiszen profi szerződést kínált nekem a Salzburg, és az altachi lehetőséggel abban segített, hogy a másodosztályból az elsőbe lépjek, itt erősödjek, szerintük ez jó lehetőség nekem. Az ügyeimet képviselő CMG vezetőivel és persze a szüleimmel egyaránt megvitattuk a javaslatot, de a döntést rám bízták, én pedig mindenképpen ki akartam magam próbálni a legmagasabb osztályban. Anya persze sajnálta, hogy még messzebb kerülök tőle: Törökszentmiklóstól már Salzburg is nagyon messze van, Altach pedig a svájci határ mellett fekszik, Liechtenstein is mindössze harminc kilométer, szóval, Ausztriában talán itt vagyok a legmesszebb otthontól. Persze, a fejlődés a legfontosabb.”

A távolságra jellemző, hogy az Altach szerdán repülővel utazik Bécsbe a meccs színhelyére.

Furcsa az élet: Bukta Csaba első élvonalbeli mérkőzését anyaegyesülete, a Red Bull Salzburg (a bajnok 2–0-ra nyert) ellen vívta, aztán a Tirol (1–3), majd a Sturm Graz ellen (2–1) játszott az élvonalban.

,,Furcsa volt a Salzburg ellen bemutatkozni az első osztályban  – folytatta a magyar támadó.  –        Mindenki tudta, milyen kemény ellenféllel találkoztunk, a beállásom után nem sokkal sajnos emberhátrányba kerültünk. A meccs a védekezés jegyében telt, de nekem nagyon jólesett, hogy a végén több salzburgi játékos odajött hozzám. Sok sikert kívántak, a szakmai stáb tagjai is mondták, menjek ezen az úton tovább, tegyek meg mindent, hogy visszatérjek hozzájuk. A Sturm ellen két percre álltam be, de nincs ezzel baj, nagyszerűen játszott a csapat, nem volt ok hamarabb cserélni.”

Bukta Csaba nehéz időszakot hagyott maga mögött: három szalag szakadt el a vállában, amikor a védője visszahúzta, látatlanban is nehéz szabályosnak elképzelni a jelenetet. Még júliusban műteni kellett, és október végéig nem játszhatott. Ezek után nagy lépés az élvonal.

,,A másodosztályban is felnőttek ellen futballozhattam, és bár az eddigi három meccsen csereként játszottam, érezni a különbséget.  Gyorsabbak, rutinosabbak, a Salzburg nyilván más dimenzió, de a Sturmban is voltak korábbi válogatott labdarúgók, akiknek száznál is több első ligás mérkőzés van a lábukban, ellenük játszani tehát kihívás nekem. Tanulni, fejlődni szeretnék, és örültem, amikor az Altach vezetőedzője, a holland Alex Pastoor legutóbb azt mondta: eddig elégedett velem, amit várt tőlem, azt megkapta, dolgozzak tovább. Három meccsen vagyunk túl, mindegyiken kaptam több-kevesebb szerepet, így bizakodva várom a szerdai, bécsi összecsapást.”

És amint vége a mérkőzésnek, Törökszentmiklóson megcsörren a szülők telefonja…

BUNDESLIGA, 16. FORDULÓ
Szerda

Admira–Altach 18.30
Az élcsoport:   1. Rapid 36 (16), 2. Salzburg 34 pont (15 mérk.), 3. Sturm Graz 31 (16), …11. Altach 11 (15)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik