Bogdán örül, hogy nehézzé tette edzője dolgát

Vágólapra másolva!
2010.09.21. 19:41
null
Bogdán Ádám a boltoni védelmet igazgatja az Aston Villa elleni szombati bajnokin (Fotó: Action Images)
A mai angol labdarúgó Ligakupa-fordulóval lejár Jussi Jääskeläinen eltiltása, így Bogdán Ádám elvben a ma esti, Burnley elleni idegenbeli mérkőzésen helyettesíti utoljára a finn légióst a Bolton Wanderers kapujában. Ez alkalomból jelent meg írás a fiatal magyar kapussal a The Bolton News honlapján.

A cikk megállapítása szerint Bogdán Ádám teljes mértékben igazolta Owen Coyle menedzsert, aki Jussi Jääskeläinen eltiltásakor sok Wanderers-szurkoló várakozásával ellentétben nem rendelte vissza Ali el-Habszit a wigani kölcsönjátékáról, hanem a fiatal magyar kapusra bízta a háló őrzését.

„Két kézzel ragadta meg a lehetőséget, nagyszerű védések sorával bizonyított" – fogalmaz a cikkíró, majd átadja a szót Bogdánnak:

„Lehetőséget kaptam arra, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Igyekeztem a maximumot nyújtani, s úgy érzem, eddig sikerült. Jussi több mint tizenkét éve van itt, tíz évet védett a Premier League-ben, szóval bárki legyen is a tartalékja, nincs könnyű dolga. Én mindenesetre meg akartam nehezíteni menedzserünk döntését, és azt hiszem, sikerült" – mondta a futballista.

Bogdánt szembesítették a southamptoni szurkolók csúfolódásával is. A Ligakupában 1–0-ra megnyert augusztus végi találkozón a hazai drukkerek kipécézték maguknak a narancssárga mezben védő, lángvörös hajú magyar fiatalt, aki őket a Wotsit nevű sajtos-paprikás snackre emlékeztette.

„Igazából fogalmam sem volt, mit kiabálnak, csak a meccs után magyarázták el nekem, mi az a Wotsit, és hogy az angolok milyen mulatságosnak találják. Mivel a hajam mindig ilyen színű volt, éppen eleget szekáltak már, az ilyesmin túl vagyok. Jobban szeretem, ha Ádámnak szólítanak, ám nem zavar az sem, ha egy kicsit viccelődnek velem" – reagált a 22 éves kapus, aki e heccről korábban lapunknak is beszélt.

Vélhetően a ma esti mérkőzés hangulata is forró lesz, de nem Bogdán, hanem Coyle menedzser miatt – ő ugyanis a Bolton előtt a Burnley szakvezetője volt.

„Ellenséges lesz a fogadtatás, az biztos, de állok elébe. Egyáltalán nem foglalkozom azzal, mit kiabálnak a szurkolók az idegenbeli meccseken. Egy dolog izgat, a továbbjutás, és hogy további játéklehetőséghez jussak a kupában" – érzékeltette pozitív hozzáállását Bogdán.

ANGOL LIGAKUPA 
3. FORDULÓ
KEDD
Birmingham–Milton Keynes Dons 20.45
Brentford–Everton 20.45
Burnley–Bolton 20.45
Millwall–Ipswich 20.45
Peterborough–Swansea 20.45
Portsmouth–Leicester City 20.45
Stoke City–Fulham 20.45
Sunderland–West Ham United 20.45
Tottenham–Arsenal 20.45 (tv: Sport1)
Wolverhampton–Notts County 20.45
SZERDA
Aston Villa–Blackburn Rovers 20.45
Chelsea–Newcastle United 20.45 (tv: Sport1)
Scunthorpe–Manchester United 20.45
Wigan Athletic–Preston North End 20.45
Liverpool–Northampton T. 21.00
West Bromwich Albion–Manchester City 21.00
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik