Benfica: nagy elismerés – Csoboth az elnök előtt hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 13:41
null
Csoboth Kevin és a Benfica elnöke, Luís Filipe Vieira
Portugál beszámolók szerint a magyar U-válogatott Csoboth Kevin szerdán 2021-ig meghosszabbította szerződését a Benficával. A hírt a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a játékos is megerősítette.

 

„Nagy megtiszteltetés és az eddigi munkám elismerése, hogy a klub elnöke, Luís Filipe Vieira előtt írhattam alá az új szerződésemet. Ez is mutatja, a Benficánál komolyan számolnak velem, és én mindent meg fogok tenni, hogy megháláljam a bizalmat” – fogalmazott megkeresésünkre a 18 éves támadó.

Csoboth Kevin két évvel ezelőtt került a Benficához, és azóta a mostani a második alkalom, hogy a klub szerződést hosszabbított vele. Ráadásul a mostani megállapodás azért is figyelemre méltó, mert a tavaly kötött szerződése még le sem járt, ugyanis legutóbb 2019-ig írt alá. Most ezt hosszabbították meg további két évvel, vagyis immár 2021-ig köti szerződés Csobothot a Benficához.

A lisszaboni klubnál tehát hosszú távon számolnak a magyar tehetséggel, amit az is bizonyít, hogy jelenleg a Benfica B-csapatával készül a szezonra, amely a portugál másodosztályban szerepel és a nyári felkészülés során már több gólt és gólpasszt is jegyzett.

Ezzel együtt a 2018–2019-es szezonban Csoboth várhatóan többnyire még az U19-es bajnokságban és az ifjúsági Bajnokok Ligájában kaphat szerepet, és ha a fejlődése az eddigi ütemben halad tovább, akkor a következő lépcsőfok lehet az, hogy a Benfica B-ben is fokozatosan egyre több játéklehetőséget kap. Mint ismert, az előző idényben a Benfica B egyik bajnokijára már nevezték is, és a tavasszal egy ízben már az első kerettel is együtt gyakorolhatott, Rui Vitória vezetőedző csapatával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik