Belgium: kiszámolták, hányszor mentette meg csapatát Köteles

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.15. 13:45
Az egyik vezető flamand lap, a Knack sportoldala összeállítást készített Köteles László legnagyobb védéseiből, és arra jutott, hogy nem kis részben a magyar kapusnak köszönhető, hogy csapata, a Racing Genk a bajnoki cím várományosai közé emelkedett, és jól szerepel az Európa-ligában is.

A lap nyolc olyan mérkőzést sorol fel ebből az idényből, amelyiken a magyar kapus főszereplővé lépett elő: vagy tizenegyest védett, vagy ziccert – nem egyszer a lefújás előtti pillanatokban.

A felsorolás négy bajnoki mérkőzést (Cercle Bruges, 1–0; Waasland-Beveren, 0–0; Mechelen,1–0; FC Bruges, 2–0) és négy Európa-liga-találkozó (FH Hafnarfjördur, 2–0; Dinamo Kijev, 1–0; Thun, 2–1; Rapid Wien, 2–2) szerepel.

A Genk a bajnokság alapszakaszának felénél a tabella második helyén áll, míg az Európa-ligában – két fordulóval a csoportkör zárása előtt – vezeti a csoportját, és jó az esélye a tavaszi folytatásra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik