Átigazolás: a Hahnnal is szóba hozott dán csapat a DAC támadóját szerződtette

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.08.19. 12:31
null
Taiwo távozott Dunaszerdahelyről (Fotó: AFP)
Megegyezett a DAC és a SönderjyskE Abdulrahman Taiwo klubváltásában, így a 23 éves csatár a dán élvonal legutóbbi idényének 7. helyezettjénél folytatja pályafutását – számolt be a dac1904.sk.

 

Taiwo 2019 januárjában érkezett Dunaszerdahelyre Nyitráról,többszöri kölcsönadás mellett összesen 32 bajnokin lépett pályára a DAC-ban és tíz gólt lőtt.

A klubváltás annyiból is izgalmas, hogy a SönderjyskE kiszemeltjei között korábban a labdarúgó NB I előző idényének gólkirályát, Hahn Jánost is emlegették. A válogatott támadó esetleges átigazolására a posztegyezés miatt jelentősen kisebbnek tűnik így az esély.

A SönderjyskE együttesét 2004-ben alapították (a Haderslev FK, majd a HFK Sönderjylland jogutódjaként – a szerk.), és máris kupagyőztesnek mondhatja magát, az elmúlt évben megnyerte a Dán Kupát. A bajnokságban a 2015–2016-os évadban szerepelt a legjobban, második lett az FC Köbenhavn mögött.

A dán csapat jelenleg a Superligaen 8. helyén áll.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik