Anglia: magyar „kapustemető”, vagy az ígéret földje?

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2010.04.18. 07:27
null
Fülöp Márton úttörő volt a fiatal magyar kapusok közül a Premier League-ben, és senkit nem beszélne le az angol bajnokságról (fotók: Action Images)
Légiósfigyelő sorozatunkban ezúttal egy érdekes jelenséggel foglalkozunk. Négy magyar kapus is a világ egyik legerősebb bajnokságában szerepelhetne, de a liverpooli Gulácsi Péter, a boltoni Bogdán Ádám, a West Ham-es Kurucz Péter és a sunderlandi Fülöp Márton sem reménykedhet abban, hogy ebben a szezonban még pályára lép az angol élvonalban, és az is kérdéses, hosszú távon mire vihetik a szigetországban. A négy labdarúgóval jövőjükről, a fiatal kapusok Premier League-beli lehetőségeiről beszélgettünk.

Fülöp Márton volt az első magyar kapus, aki fiatalon egy Premier League-ben szereplő klub, a Tottenham tartalékcsapatához került, még 2004-ben. A most 26 éves játékos végigjárta a ranglétrát: kölcsönben megfordult a harmad- és a másodosztályban, 2008-ban pedig már a Sunderland futballistájaként az Arsenal ellen bemutatkozhatott a Premier League-ben.

Igaz, alapemberré csak Ricky Sbragiánál vált, és jelenleg Steve Bruce már a kispadra sem ülteti le, ennek ellenére az ő útja példaértékű lehet a hozzá hasonlóan Angliába kerülő fiatalok, Gulácsi Péter, Bogdán Ádám és Kurucz Péter számára. De vajon ők meddig juthatnak, egyáltalán mi kell ahhoz, hogy valaki a Premier League-ben védhessen?

GULÁCSI PÉTER RAFA BENÍTEZRE ÉS STÁBJÁRA BÍZZA MAGÁT

 LÉGIÓSFIGYELŐ
 
 

Abban mindegyik fiatal egyetért, hogy mindennek az alapja a tapasztalat, ennek megszerzéséről azonban már eltérően vélekednek. Az egyiptomi U20-as vb egyik magyar hőse, a Liverpooltól éppen pénteken egy hétre a harmadosztályú Tranmere Rovershez kerülő Gulácsi Péter szerint egyáltalán nem mindegy, hogy a kellő rutint hol szerzi meg.

„A válogatott találkozóival együtt huszonnégy mérkőzést játszottam a szezonban, nem mondom, hogy ez optimális, de nem is annyira kevés. Persze szeretnék többet pályán lenni, de a tartalékbajnokságban kevés a meccs, azt viszont nagyon hasznosnak tartom, hogy a felnőttcsapat edzésein erősödhetek. Korábban három hónapot voltam a harmadosztályú Herefordnál, ahol rendszeresen játszottam, mégis azt mondom, hosszú távra nem szívesen mennék vissza" – fogalmazott Gulácsi nem sokkal azelőtt, hogy klubja ismét kölcsönadta őt.

„Tapasztalatszerzésnek kiváló a harmadik vonal, de amikor visszatértem Liverpoolba, hirtelen »azt sem tudtam, hol vagyok«, annyira más ritmust várnak itt el, mint a League One-ban. Ezért egy hosszabb távú kölcsön visszafelé is elsülhet, nagyon nehéz utána ismét felpörögni arra a szintre, amelyet egy Premier League-ben szereplő csapatnál megkövetelnek" – mondta a kapus, aki ezért semmit sem szeretne siettetni, maximálisan Rafa Benítez stábjára, a „vörösök" szakvezetőire bízza magát.

„Hosszú távú tervet vázoltak elém, és eddig minden lépésük bejött. Erre az idényre azt tűzték ki, hogy a csapatnál maradva fejlődjek, és úgy érzem, ezt sikerült is elérni. Szükségem van tétmeccsekre, arra, hogy kölcsönjátékosként valahol játszhassak, de úgy gondolom, csak rövid távú kölcsönről lehet szó. Nem szabad türelmetlennek lennem, tapasztalt edzőkkel dolgozom, akik tudják, mit csinálnak" – tette hozzá Gulácsi.

Szavait igazolja a vezetőség pénteki lépése, hiszen a Tranmere Roversnél lehetőséget kapott már, más kérdés, hogy egy hét alatt mennyire lehet beilleszkedni egy csapatba, egy-két mérkőzés alatt mekkora tapasztalatot lehet szerezni. A másik talány vele kapcsolatban, hogy vajon miképp alakul a pályafutása, ha esetleg Rafa Benítez és stábja távozik Liverpoolból.

Gulácsi  2007 nyarán az MTK-tól került a Liverpoolhoz, és ez idő alatt nagyon megszerette a szigetországot, igaz, más nyugat-európai bajnokságban is szívesen játszana. 

„Angliában minden a labdarúgás körül forog, a mindennapok része, ezért elsősorban itt képzelem el a jövőmet, de ha úgy alakul, máshol is szívesen kipróbálnám magam. Vonzó például a német élvonal, amelyben a fiatal kapusok talán könnyebben be tudnak kerülni a csapatba, mert valamivel gyengébb a színvonal, ugyanakkor a labdarúgást övező körítés hasonló."

BOGDÁN ÁDÁM NINCS KÖNNYŰ HELYZETBEN, DE KÜZDENI AKAR

A MANCHESTER CITYTŐL AZ NB III-IG
Az említetteken kívül más kapusok is kipróbálták magukat Angliában, és közülük Király Gábor az egyetlen, aki huzamosabb időn keresztül valóban játszott is, és nem csak a kispadon üldögélt. A most 34 éves futballista 2004-ben a Herthától a Crystal Palace-hoz szerződött, kölcsönben rövid ideig volt az Aston Villa és a West Ham labdarúgója is, majd csaknem két évet lehúzott a másodosztályú Burnleynél, amelyben azonban az utolsó idényében már nem kapott lehetőséget. A Premier League-ben 29 meccsen lépett pályára, a Championshipben 99-szer szerepelt. Vadon Dávid 2004-ben 15 évesen korosztályos válogatottként került a Manchester Cityhez, amelynél egy év után megköszönték a munkáját. Ezt követően több helyen megfordult, majd tavaly egy hosszú sérülés után az NB III-as Balkony csapatában tért vissza a pályára.  A Ferencváros 20 éves kapusa, Megyeri Balázs a 2007–2008-as szezont a jelenleg másodosztályú Bristol City U18-as csapatánál töltötte, de egy év után úgy érezte, jobb lesz, ha inkább hazatér nevelőegyesületéhez, amelyben ma alapembernek számít. Antal Botond 2007-ben, 16 évesen Újpestről került a korábban a csatár Priskin Tamást is foglalkoztató Watfordhoz, amelynél a korosztályos és tartalékcsapatokban szerepelt, majd mivel a másodosztályú felnőttcsapatba nem tudott bekerülni, tavaly év végén szerződést bontott. Nem Angliában, de ugyancsak a „brit iskolában", a skót Hiberniannél próbálkozott Gróf Dávid is, aki nem tudta beverekedni magát a skót élvonalbeli együttesbe, elhagyta a klubot, és immár több mint egy éve nincs csapata a most 21 esztendős futballistának. Az alacsonyabb osztályokban jelenleg két fiatal magyar kapus is arra vár, hogy a felnőttek között bizonyíthasson: a 18 esztendős Ambrusics Róbert a Championshipben szereplő Leciester City, a 21 éves Floszmann Tamás a League One-ban játszó Oldham labdarúgója.  

Gulácsinál kicsit türelmetlenebb Bogdán Ádám, ami érthető, hiszen a Bolton játékosa 22 évesen még annyit sem játszott Angliában felnőttek között, mint fiatalabb liverpooli kollégája, pedig ő is 2007-ben érkezett. Ráadásul jövőre lejár a szerződése, ezért mindenképp bizonyítania kellene.

Csakhogy az első csapatnál a finn Jussi Jääskeläinen és az ománi Ali al-Habszi mögött erre egyelőre nem sok esélye mutatkozik, a tartalékbajnokságnál már többre lenne szüksége, kölcsön pedig nem adták, illetve csak egy meccsre a negyedosztályú Crewe Alexandrának.

„Valóban csupán egy találkozón játszhattam a Crewe Alexandránál, mert egy hét után az edző távozását követően visszarendelt a Bolton, amelyben viszont csak a tartalékok között jutottam szóhoz. Ugyanakkor az előszezonban bemutatkoztam az első csapatban, és a Premier League-ben is bíztak bennem annyira, hogy például a kispadon ültem a Manchester United vagy a Chelsea ellen. Teszem tovább a dolgom úgy, ahogy eddig, de nyáron valószínűleg el kellene mennem kölcsönbe, hogy tétmeccseken is védhessek sorozatban. Ez a klub érdeke is, mert ha terveik vannak velem, akkor védenem kell. Erre egy féléves harmadosztályú kölcsön például megfelelő lenne, bár én úgy gondolom, hogy magasabb osztályban is megállnám a helyem, a Championship-klubok azonban nem kölcsönkapusokkal oldják meg a gondjaikat rendszerint" – nyilatkozta Bogdán, majd áttért az angliai kölcsönüzletekre.

Elmondta, az alacsonyabb osztályokban is profi csapatok szerepelnek, az első osztályú klubok is komolyan veszik és figyelemmel követik még a harmad-, negyedosztályú mérkőzéseket is, éppen ezért sok játékost szívesen kölcsön is adnak.

„Angliában van egy szabály, amely alapján a kölcsönjátékosokat bármikor – akár egy hét után is – visszarendelhetik a klubok, ezért is annyira elterjedt ez a fajta játékosmozgás, viszont éppen ezért külföldre nem nagyon adnak kölcsön futballistákat, így annak ellenére sem gondolom, hogy a szerződésem lejárta előtt távoznék innen, hogy a klubomtól és a menedzselésemet intéző irodától is tudom, több helyről is rendszeresen érdeklődnek irántam" – fejtette ki véleményét a Vasasnál nevelkedő kapus, aki egyébként sem szívesen igazolna más országba, még ha a Premier League-ig nagyon rögös út is vezet.

„Mindig is Anglia volt az álmom, de a Championshipben és a Premier League-ben fiatalként rendkívül nehéz érvényesülni. Ezek az osztályok már nagyon magas szintet jelentenek, az élvonalban például nincs is 25 évesnél fiatalabb első számú kapus" – beszélt a nem éppen reménykeltő kilátásokról Bogdán, de hozzátette, ezek ellenére vállalja a küzdelmet.

KURUCZ PÉTER IS KÖLCSÖNBE MENNE

A 22. születésnapját május végén ünneplő Kurucz Péter 2009 februárjában került Újpestről a West Hamhez, és decemberben a Manchester United ellen Robert Green sérülése miatt csereként bemutatkozhatott a Premier League-ben (17 perc alatt gólt nem kapott, igaz, amikor beállt, már 4–0-s hátrányban volt csapata). Ezt követően viszont sokáig még a cserepadra sem ülhetett le, a legutóbbi két bajnokin ismét „padozott", játéklehetőséget csak a tartalékcsapatnál kapott.

„Több harmadosztályú csapat érdeklődéséről is hallottam az elmúlt hetekben, ezért jó esély van rá, hogy a nyáron kölcsönadnak. A vezetők azt szeretnék, hogy állandó játéklehetőséget kapjak egy Londonhoz közeli felnőttcsapatban, amelynél nyomon tudják követni a fejlődésemet" – nyilatkozta Kurucz.

„Az élvonal most még túl nagy ugrás lenne számomra, ezért én is szerencsésnek tartanám, ha kölcsönadnának egy olyan alacsonyabb osztályú csapatnak, amelyben megfelelő rutint szerezhetnék" – tette hozzá a kapus, aki azt is elmondta, abban az esetben, ha a West Ham kiesik az élvonalból, nagyobb esélyt lát rá, hogy szerepet kapjon, ha Green esetleg távozik, de nem ilyen áron akar bekerülni a kezdőcsapatba.

Kurucz Péter ígéretes jövő előtt áll a West Hamben (fotók: Action Images)
Kurucz Péter ígéretes jövő előtt áll a West Hamben (fotók: Action Images)

FÜLÖP MÁRTON: WELLNESSHETEK UTÁN ÚJ KIHÍVÁS

Fülöp Márton jelenleg még a Sunderland kapusa, de Steve Bruce világossá tette számára, hogy nem számít rá, a bajnokikon már a kispadra sem ülhet, ezért Fülöp közölte, az idény végén távozik, és azt sem tartja kizártnak, hogy elhagyja Angliát. (A hírek szerint korábban éppen a Gulácsi és Bogdán által is említett német élvonalból érdeklődtek iránta.) Ennek ellenére a válogatott labdarúgó senkit sem beszélne le a Premier League-ről, sőt…

„Fantasztikus élmény a Premier League-ben védeni, nem hasonlítható bármelyik másik bajnoksághoz sem. Ugyanakkor egy magyar klubból érkező labdarúgónak hihetetlenül nehéz még az angol harmadosztály is. Kőkemény, a fizikumot teljesen igénybe vevő meccseket játszanak ott is, viszont sokat lehet fejlődni. Amikor idekerültem, úgy éreztem, Angliát nem nekem találtak ki, de ahogy a példa bizonyítja, semmi sem lehetetlen" – utalt saját karrierjére a 27. évét néhány hét múlva betöltő kapus.

„A gazdasági világválság itt is érezteti hatását, több klubnak is financionális gondjai vannak, nagy az adósságállománya, ezért nem jellemző, hogy a kispadra drága, válogatott kapusokat szerződtetnek, ez pedig megnyitja az utat a fiatalok előtt" – fogalmazott Fülöp, aki a magyar tehetségeknek azt javasolja, inkább szerepeljenek alacsonyabb osztályú együtteseknél, mint hogy a kispadon üljenek, vagy a szinte üres lelátók előtt játszó tartalékcsapatoknál szerepeljenek.

A hússzoros magyar válogatott játékos a saját helyzetéről is ejtett néhány szót.

„Viccesen azt is mondhatnám, hogy wellnessheteket töltök mostanában, de ennek egyáltalán nem örülök. Igyekszem ebből is kihozni a legtöbbet, és pihenek, hiszen bizonyos, hogy a nyártól új csapatban védek majd" – mondta Fülöp.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik