Anglia: edzője szerint lehet, hogy műteni kell Nagy Ádámot

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.01.09. 13:34
null
Nagy Ádám akcióba lendül (Fotó: Bristol Live, Rogan/JMP)
A Bristol City szombaton a Wigan vendége lesz az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship), és a meccset felvezető sajtótájékoztatón szóba került a bristoliak magyar légiósa, Nagy Ádám is, akinek bokája még mindig nincs teljesen rendben.

 

Nagy Ádámot hetek, hónapok óta bokafájdalmak kínozzák, és a sajtótájékoztatóról beszámoló angol honlapok azt emelték ki Lee Johnson menedzser mondandójából, hogy a magyar légiósnak akár műtétre is szüksége lehet.

„Lehet, hogy arra (operációra) lesz szüksége. Ez is egy lehetőség. Képes pályára lépni, de pillanatnyilag fájdalommal játszik” – idézi a Bristol Live Lee Johnsont, aki szerint játékosával megbeszélték: valamit tenni kell a bokával, hogy az elmúlt hetekben jelentkező fájdalmat megszüntessék, hiszen ez az oka annak, hogy „kiemelkedően jó formája” ellenére Nagy teljesítménye is ingadozik.

„Fiatal labdarúgóról beszélünk, akinek ez az első súlyosabb sérülése – tette hozzá a menedzser, aki általánosságban is beszélt Nagyról. – Még új nálunk, aki egy egészen más kultúrából érkezett, de fantasztikus labdarúgó. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy segítsük őt, igyekszünk megtalálni azt a pozíciót, amelyikben a legjobb teljesítményre képes. A játékot úgy olvassa, képes úgy közbelépni, hogy jelenleg én elsősorban a labdaszerző középpályást látom benne.”

A Bristol City a 11., a Wigan a 22. helyen várja a szombati mérkőzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik