Anderlecht: Juhász sajnálja az elszalasztott lehetőséget, de továbbjutást vár

Vágólapra másolva!
2010.11.05. 13:09
Juhász Roland, az Anderlecht magyar középhátvédje az UEFA hivatalos honlapjának elmondta az AEK Athén elleni Európa-liga-csoportmérkőzés után: bár a brüsszelieknek nem sikerült elvinni mindhárom pontot Görögországból, továbbjutást vár csapatától.

„Nem rossz Athénban az egy pont, de a hajrában számos lehetőségünk volt a győztes gól megszerzésére, ezért nem vagyok teljesen elégedett. Szerencsére még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, a második helyen állunk és megvan az esélyünk a továbbjutásra" – mondta Juhász, aki szerint a szerencse nem állt az Anderlecht mellé.

„Nem voltunk valami szerencsések, három-négy olyan nagy helyzetet hagytunk ki, amelyből gólt kellett volna szereznünk. A következő meccseken meg kell ragadnunk a lehetőséget, én képesnek tartom a csapatot a Zenit megverésére is. Nyilván az övék a csoport legerősebb gárdája, ám az utóbbi években megmutattuk, hogy tudunk játszani a nagyok ellen is. Győzni megyünk Szentpétervárra."

A százszázalékos Zenit már továbbjutott a csoportból, míg az Anderlecht és az AEK 4-4, a Hajduk Split 3 ponttal áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik