Vigyázat, magyarok, Kazahsztánnak fontos a lettek elleni meccs!

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2015.10.13. 10:09
null
Szergej Pacaj (Fotó: balmazfoci.hu)
Volt már az akkor éppen a Bajnokok Ligájában szereplő orosz Rubin Kazany játékos-megfigyelője, kazah válogatott játékos, és ő hozta a Zalaegerszeghez a lett Artjoms Rudnevset, akit később jó pénzért adtak el a zalaiak. A kazah Szergej Pacaj most a Balmazújváros másodedzője, de képben van a hazája futballjában zajló eseményekkel is – szavaira érdemes figyelni a kedd esti, magyar szempontból is fontos Lettország–Kazahsztán Eb-selejtező előtt.

Szergej Pacaj neve nem ismeretlen a magyar futballdrukkerek előtt, hiszen a korábbi csatár játékosként a kilencvenes évek elején szerepelt a Videotonban, a Nyíregyháza Spartacusban, majd Hajdúnánáson és Kazincbarcikán is.

Pacaj a hazájában, Kazahsztánban az Alma-Ata és a Sahtyor Karagandi együttesében játszott, illetve légióskodott az egykori Szovjetunióban, majd Üzbegisztánban, Ukrajnában és Malajziában is. A Magyarországon élő korábbi támadó kétszer szerepelt a kazah válogatottban – és ha valamikor érdekes Kazahsztán nemzeti csapata a magyar szurkolók számára, akkor az a mai nap.

Mint ismert, a kedd esti Lettország–Kazahsztán Eb-selejtezőtől is függhet, hogy Magyarország vagy Törökország kaparintja meg a legjobb harmadik helyezettnek járó Eb-kvótát. A mieink számára fontos lenne a kazah pontvesztés, ám Pacaj szavai arra intenek: ne igyunk előre a medve bőrére.

„A kazah válogatott több kulcsjátékosát is pihentette néhány napja Hollandia ellen, mert nagyon fontos számára a lettek elleni keddi mérkőzés – figyelmeztet Szergej Pacaj. – A csapat tagjai nagyon készülnek, hiszen szeretnék elkerülni az utolsó helyet. Már a selejtezők kezdetekor azt jelölték meg célként, hogy megelőzzék a lett válogatottat. A cél ma teljesíthető, és nem mellékes, hogy ettől a mérkőzéstől függ a szövetségi kapitány, az orosz Jurij Krasznozsan sorsa is. Az esélyeket nagyjából egyformának látom, és bár a hazai pálya a lettek mellett szól, nem szabad előre leírni a kazah együttest.”

A kazah labdarúgó-válogatott sosem tartozott az elitbe, ennek ellenére Szergej Pacaj arra a legbüszkébb, hogy játékosként felhúzhatta magára a nemzeti mezt. Mint a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: az elmúlt években nagy fejlődésnek indult a kazah futball, amely ma már legalább azonos szinten van a magyar labdarúgással.

„Mindennél többet mond, hogy az FK Asztana révén Bajnokok Ligájában szereplő csapatunk van, és a Kajrat Almati Európa-liga csoportkörbe jutása is csak egyetlen gólon múlott. A kazah bajnokság hasonló szinten van a magyarral, de az elmúlt időszakban Kazahsztánba remek légiósok érkeztek, aminek hatására nőtt az érdeklődés. Rendkívül komolyan veszik az utánpótlás-nevelést is, így mindenképpen az övék a jövő. Egyébként a jelenlegi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck korábban a kazah válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, de az ő szerepvállalásának nem sok nyoma maradt, a csapat vele nem tudott sikeres lenni.”

A beszélgetés innentől fogva már a korábbi futballista magyarországi „civil” élete körül forgott, amely 1998-ban kezdődött.

MA KUPAMECCS
Nemcsak a fent emlegetett kazah válogatott, hanem Szergej Pacaj jelenlegi csapata, a Balmazújváros is pályára lép kedden, a hajdúságiak a Sopront fogadják 14 órai kezdettel a Magyar Kupa 3. fordulójában. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

„Játékos-pályafutásom befejezése után először játékosügynökként tevékenykedtem, majd a nyíregyházi utánpótlás-nevelő egyesületnél, a Nyírsulinál kezdtem edzősködni. Szép éveket töltöttem a klubnál, és büszke vagyok rá, hogy öt éven keresztül mi neveltük az U21-es magyar válogatott jelenlegi csapatkapitányát, Szilvási Pétert.”

Később egy korábbi játékostársa segítségével Pacaj az orosz Rubin Kazanyhoz szerződött a kelet-közép-európai régióért felelős játékos-megfigyelőnek, de magyar kluboknak is segített, például ő közvetítette Zalaegerszegre a lett Artjoms Rudnevset, akit később jó pénzért adott el a zalai klub a lengyel Lech Poznannak.

„Balmazújvárosba 2015 tavaszán érkeztem régi barátom, Feczkó Tamás hívására pályaedzőnek, és mivel sikerült kiharcolni a bennmaradást, a nyáron meghosszabbították a szerződésünket. Az új szezonban még jobban szerepel a megfiatalított csapat, jelenleg az ötödik helyen állunk az NB II-ben, így maximálisan megfelelünk az elvárásoknak. Jól érzem magam a klubnál, szeretnék hosszú távon a stábban dolgozni.”

EB 2016 – A KEDDI PROGRAM
SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ

A-CSOPORT
20.45: Lettország–Kazahsztán (Tv: Sport1)
20.45: Hollandia–Csehország (Tv: Sport2, 22.45 – felvételről)
20.45: Törökország–Izland (Tv: Sport1)
B-CSOPORT
20.45: Belgium–Izrael
20.45: Ciprus–Bosznia-Hercegovina
20.45: Wales–Andorra
H-CSOPORT
20.45: Bulgária–Azerbajdzsán
20.45: Olaszország–Norvégia (Tv: Sport2)
20.45: Málta–Horvátország

 

A JELENLEGI CSOPORTHARMADIK VÁLOGATOTTAK (A LEGJOBB PÓTSELEJTEZŐ NÉLKÜL KIJUT)
CsoportVálogatottMGYDVGKPCsoporthatodik
F Magyarország8 4 3 1 8– 515Görögország
H** Horvátország* 8 4 3 1 17– 5 14 Málta
C** Ukrajna 8 4 1 3
11– 4 13 Macedónia
I** Dánia8332
8– 512
G** Svédország 8 3 3 2 11– 9 12 Moldova
D** Írország 8
3 3 2
8– 7 12 Gibraltár
E** Szlovénia 8 3 1 4 10–11 10 San Marino
A Törökország 7 2 3 2 9– 8 9 Kazahsztán
B** Bosznia-Hercegovina 7 2 2 3 8–10 8 Andorra

*: Horvátországtól egy pont levonva.
**: ezek a csoportok már nem adhatják a legjobb harmadikat.
A csoporthatodik elleni eredmény kiesik. Az I-csoport ötcsapatos.
A legjobb csoportharmadik kijut, a többi nyolc pótselejtezőt játszik négy kiadó helyért.
Az A-csoportban még változhat, hogy melyik csapat lesz a csoporthatodik, ez is befolyásolja a csoportharmadikak pontszámát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik